Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Ötven gyermek jár a Tündérvárba

A településen 1978 óta működik óvoda, mely az általános iskola épületében kapott helyet. A nevét pedig arról a legendáról kapta, ami dr. Timaffy László néprajzkutató összegyűjtött szigetközi meséi közt is szerepel Tündérvár címmel és a falu határában található római őrtoronymaradványról szól.
Az óvoda fennállásának huszadik évfordulóján a mese alapján vette fel a Tündérvár nevet. Jelenleg két csoporttal működik, a 2012–13-as óvodai tanévre beíratott gyermekek száma ötven. Az intézményben 4 óvodapedagógus, 2 óvodai dajka, egy konyhai kisegítő gondoskodik a gyermekekről.

A nevelőmunka során fontosnak tartják a nevelésközpontúság és a gyermekközpontúság megőrzését, a differenciált fejlesztést, a játék szerepét, az életkori sajátosságokhoz igazodó fejlesztés elősegítését, a tevékenységekre épülő nevelést. Sétákat, kirándulásokat is szerveznek, hogy a kicsik megismerjék természeti és társadalmi környezetüket, megszeressék, védjék a természetet. Idén külön koncentrálnak a testnevelésre.

Az óvodában a gyerekek rendszeresen tartózkodnak a szabadban és megalapozzák a művészetekhez való pozitív érzelmi kapcsolatot, például színházlátogatással, zeneovival. A hagyományápolás, a magyar nemzeti kultúra átörökítése érdekében néptáncfoglalkozásokat szerveznek a nagy-középső csoportban. Az óvodások a falu rendezvényein, fesztiválokon szerepelnek.

Az intézmény mások elfogadását lehetővé tevő légkört teremt, amelyben a gyerekek megismerhetik az emberi együttélés szabályait, például a segítségnyújtást, a példamutatást, a toleranciát, a tiszteletadást. A nevelők törekednek emellett arra, hogy az általános iskolával a szakmai kapcsolatot bővítsék.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ki a mester két keréken?

A „Ki a mester két keréken?" közlekedésbiztonsági vetélkedőt ebben az évben első alkalommal,… Tovább olvasom