Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Otthon szülés: a szabad választás a tét

Hivatalosan a megyében tavaly öt tervezett otthon szülés történt, portálunk információi szerint legalább a duplája.

A szabályozás kaotikus, az egyik édesanya a napokban a strasbourgi bírósághoz fordult.

Ahogy több európai országban, hazánkban sem tiltja a törvény az otthon szülést, ám nem is szabályozza. A nők saját felelősségükre választhatják, viszont a segítő szakembereknek (orvos, bába, szülésznő) nincs rá engedélyük, hogy ilyen szülést kísérjenek. Magyarországon évente 250–300 anyuka hozza világra gyermekét kórházi körülményeken kívül. Az ÁNTSZ felmérése szerint megyénkben tavaly öt tervezett otthon szülés történt, portálunk információi szerint viszont tíznél is több lehet, miután Győrben nyolc, Sopronban pedig két esetről biztosan tudni.

Egy megyei kistelepülésen élő édesanya, nevezzük Editnek, első gyermekét kórházban, a másodikat tavaly otthonában hozta világra.


– Félhomály, gyertyafény, halk zene – ez az első, amit az otthon szülés védelmében emlegetnek. Mindez fontos, de csak külsőség – mondta Edit portálunknak. – A lényeg az odaadó figyelem. Én voltam a középpontban, a bába és a dúla hallatlan tapintattal segített. Ezzel szemben a kórházban minden úgy történt, ahogy az a személyzetnek kényelmes volt, elvárták, hogy alkalmazkodjak. Nem a szülés volt fájdalmas, hanem az a sok kellemetlenség, amit feleslegesen el kellett viselnem. A legvégén aztán kényszerűen hanyatt feküdni, és nyomni, amikor arra utasítottak, noha nem éreztem elérkezettnek az idejét. Nem mondták meg, mit miért fognak csinálni, nemhogy megkérdezték volna, én mit szeretnék. A szülés élményét egész életen át őrzik, cipelik az édesanyák. Sokan próbálják elfelejteni, átírni az agyukban a rosszat: csak túlélni és nem szülni többet. Úgy látom, ma már nemcsak az orvosok nem tudják, hogy a nők tudnak gyereket szülni, de ezt a nők is elhiszik. És ez már fel sem tűnik senkinek. Helyette csak felesleges riogatás történik. Én ezt tapasztalom és vallom, a nők ma nem az otthon szülésért küzdenek, hanem azért, hogy elismertessék: joguk van a felelős választási lehetőséghez.


A strasbourgi bíróságon az ügy

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult egy édesanya, mert a magyar állam megsérti magánélethez fűződő jogát úgy, hogy nem biztosítja az otthon szülés feltételeit és a bábákat szabálysértéssel sújtja. A bíróság a magyar kormány válaszát a beadványra május végéig várja.

Olvasóink írták

  • 3. Flúgatlan 2010. február 15. 23:20
    „Hát, .... Nekem apukaként 3 gyerekem születésekor kellett ott lennem.... A 3. esetben ha nem kórházban vagyunk, akkor minimum a babának baja lett volna. Minden előjel nélkül, már a megindult szülés közben lépett fel komplikáció.

    Értem én a meghitt környezetet, meg mindent, mi is alig vártuk a kórházból szabadulást, de a mérleg másik serpenyőjén az egészség vagy az élet kockáztatása van. Inkább elviseltük a kórházi nyűgöket és nem bántuk meg.”
  • 2. tittina 2010. február 12. 12:50
    „Ez az a nagyon kényes téma, amit szerintem mindig megosztja majd a közvélemény! Persze, szép dolog lenne az intim szférában világra hozni a kisbabákat, meghitten ......stb DE! mi van akkor ha baj van?! soha nem tudhatod hogy milyen komplikáció jön közbe! veszélyezteted a magad és a pici egészségét, akár még az életét is. nekem is könnyen indult minden, aztán komplikáció lépett fel, amit csak orvos, és bizonyos körülmények között lehet megoldani. rámehettünk volna mindketten! örüljünk hogy manapság jól felszerelt kórházakban és jó szakemberekkel körülvéve adhatunk életet csemetéinknek. éljünk hát a lehetőséggel!”
  • 1. csalán 2010. február 10. 15:17
    „Nagyon remélem, hogy tényleg megszületik a döntés a szabad választásról. Ha valamiben, ebben tényleg a szülőanyának kell dönteni, természetesen mérlegelve a körülményeket és a lehetőségeket, a kockázatot.
    A születés és a halál is intim dolog, ezt mindenkinek tiszteletben kell tartani.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden anyagot elvág a vízsugár

A válság ellenére másfélszeresére bővíti alkalmazottainak számát az écsi Ferenczi Fémipari Kft. A… Tovább olvasom