Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Öt házgyári épületben már a szobahőmérséklet szabályozható

Győr - Öt győri házgyári épület összesen 222 lakásában kísérleti mintaprojektként átalakították a fűtési rendszert, ettől minimum 30 százalékos megtakarítást remélnek a díjakból. A munkálatokat igen gyorsan, gyakorlatilag másfél hónap alatt kellett elvégezni.
Mintaprojektként egy fővárosi cég alvállalkozónak néhány helybeli kivitelező bevonásával öt győri házgyári épület összesen 222 lakása elavult fűtésének teljes korszerűsítésére vállalkozott. A város önkormányzata a lakókra jutó költség egyharmadát támogatásként adja. A projekt olyan hitelkonstrukcióban valósul meg, hogy a részleteket az energiamegtakarításból fedezik, illetve a lakóknak öt éven át havi 1200–1700 forintot kell fizetniük a lakás méretétől függően. Az átalakítás teljes költsége 260–310 ezer forint között van lakásonként.


Zárható radiátorok

Az átalakítás lényege, hogy a régi, egycsöves fűtési rendszerbe a radiátorok elé átfolyó vezetékszakaszokat építenek, így a szintén beszerelendő csappal a fűtőtest elzárható, illetve termosztatikus szeleppel szabályozható. Így mindenki minden helyiségben úgy fűt, ahogy szüksége van rá, nem kell a felesleges hőt az utcára engedni. A radiátorokra hőmennyiségmérőt is helyeznek, ennek az elszámoláskor van jelentősége.

Mindezen felül az épületek önálló hőközpontot kapnak, s miközben továbbra is a Győrhőtől vásárolják a hőenergiát, maguk döntik el, hogy mennyit. Mint ahogy azt is, mikor legyen, vagy éppen ne legyen fűtés. Aztán a vásárolt hőenergia kiszámlázott díját lakóközösségen belül elosztják, itt lesz jelentősége a radiátorokra felszerelt műszereknek. Szakemberek tapasztalata szerint ezzel a módszerrel minimum 30 százalékkal lehet csökkenteni a fűtési költséget, ez már igen tekintélyes mennyiség.


Szigeteléssel még jobb

Ezt még lehet fokozni az épületek külső szigetelésével, illetve a nyílászárók cseréjével. De fordítva ugyanígy igaz: a szigetelés és az ablakcsere akkor igazán hasznos, ha a fűtési rendszert is korszerűsítik, anélkül ugyanis csak-csak az utcára kell engedni a „fölösleges" meleget...
A projektben koordináló szereppel részt vevő győri Ablakcentrum Kft. ügyvezetője, Prohászka Rajmund elmondta lapunknak: jó három hónapig tartott a „papírmunka" (például a lakókkal kötött szerződés előkészítése), így aztán a kivitelezéshez augusztus közepén lehetett hozzáfogni. Gyakorlatilag másfél hónap maradt rá, mert ugye nyakunkon a fűtési szezon. Nos, minden kivitelező igencsak ütemesen dolgozott. Az átalakított fűtési rendszerek már kiállták a nyomáspróbát, néhol még ugyan elmaradt az ablakcsere, a Szabolcska utcában októberben, az Erfurti utcában valamivel később tudják befejezni. Ez azonban a fűtést nem akadályozza.


Most majd kiderül

A Lepke u. 24–26–28. számú épület több lépcsőben újult meg az elmúlt években, mondja az egyik lakó, Juhász Imre. Külső szigetelést kapott a ház, aztán műanyagra cserélték az ablakokat, már az is észrevehetően sokat jelentett. Most pedig befejezték a fűtési rendszer átalakítását. Nem csináltak vele nagy felfordulást, gyorsan is végeztek, mondja Juhász Imre. Most már jöhet a fűtés, aztán majd kiderül, mennyit lehet vele valóban spórolni. A lakók mindenesetre nagyon bíznak a szakemberek ígéretében.

Jutasi Ferenc

Olvasóink írták

  • 2. mitirjak 2009. május 31. 10:54
    „A mienket meg húzzák-halasztják!Sopron 10.emeletes.
    Mikor kezdik el?”
  • 1. nane 2007. november 11. 14:37
    „akkor hajrá!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országosan egyedülálló: kerékpáros polgárőrség alakult

Győr - Az Arrabona Polgárőr Egyesület szervezetén belül – országosan egyedülálló módon –… Tovább olvasom