Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Öt és fél milliárdot költöttek utakra

A győri önkormányzat ebben a ciklusban 5,5 milliárd forintot költött utak felújítására - hangsúlyozta Németh Zoltán alpolgármester kedden.

A győri önkormányzat ebben a ciklusban 5,5 milliárd forintot költött utak felújítására a nagyprojektek – mint amilyen például a Jedlik híd, a Szauter út és az új bácsai út építése – nélkül – hangsúlyozta Németh Zoltán alpolgármester kedden, aki Németh Viktor révfalui önkormányzati képviselővel együtt átadta a Zemplén utca csapadékvíz-elvezetését és új járdájának tegnapi átadásán.

A mostani beruházás – amelynek során az utca egy része is megújult – 14 millió forintba került. Ezen az szakaszon rendszeresen gondot okozott a csapadékos idő, mert a víz megállt az utcában, ami jelentős károkat is okozott az itt lakóknak. Emellett a járda hiánya balesetveszélyessé tette a gyalogos közlekedést.

A szerződés szerinti kiviteli munkák tavaly decemberben fejeződtek be, azonban a kivitelező idén áprilisban egy korábban szikkasztóként üzemelő víznyelő bekötésével megoldotta a Kertész utca érintett szakaszának vízelvezetését is.

Olvasóink írták

  • 2. Bali01 2010. május 26. 07:51
    „Ja,akartam én is írni.
    És még nincsen készen....újból.
    Pedig már a harmadik brigád húzza le róla a bőrt,gondolom jelentősen benne van az 5.5 milliárdba.”
  • 1. buggyant 2010. május 26. 05:48
    „Szédhenyi híd.... amit fél évente renoválni kell mert tán kilopták belőle az anyagot....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyermeknap sérülteknek

Az értelmileg sérültek és segítőik megyei egyesülete (ÉSSE) 12 éve szervez a megyében élő értelmileg… Tovább olvasom