Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Ösztönzés bűnmegelőzésre

Az Országos Bűnmegelőzési Bizottság (OBMB) Titkársága első pályázati felhívásával bűnmegelőzési együttműködésre ösztönzi a helyi közösségeket.
A pályázati tematika a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájában kiemelt területekre, a gyermek- és fiatalkori bűnözés csökkentésére, a városok biztonságának fokozására, a családon belüli erőszak és a bűnismétlés megelőzésére összpontosít.

Az úgynevezett makropályázaton önkormányzati közreműködéssel létrehozott társulások vehetnek részt, amelyek 15–30 millió forint támogatást nyerhetnek el, ha egy éven át tartó, modellértékű bűnmegelőzési program kidolgozására és megvalósítására vállalkoznak. A pályázatok keretében 2–5 millió forint támogatásért versenghetnek a kiírásban ajánlott kutatási, képzési és kísérleti modell programok megvalósítói.
A pályázat célja a társadalmi bűnmegelőzés eszköztárának és módszereinek terjesztése, a szakmai és a civil szervezetek együttműködésének fejlesztése. A június 21-ig benyújtandó pályázatokra összesen 300 millió forint fordítható.
A felhívás, a pályázati útmutató és az adatlap beszerezhető a Magyar Államkincstár megyei állampénztári irodáiban, valamint elérhető az interneten: www.im.hu, www.allamkincstar.gov.hu.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatszázalékos béremelés

A második félévtől hat százalékkal növekszik Győrben a közalkalma- zottak havi jövedelme, újabb… Tovább olvasom