Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Ösztöndíjas börze Győrben

A Széchenyi István Egyetem aulájában előadásokon mutatták be a különféle ösztöndíj típusokat.

A Tempus Közalapítvány 2013 februárjában négy vidéki egyetemen Ösztöndíjas börzéket szervezett a felsőoktatási intézményekkel és a Balassi Intézettel közösen. A börzéken Magyarország legnagyobb ösztöndíjas programjától, az Erasmustól kezdve, a Ceepuson, Erasmus Munduson át, a január 15-én meghirdetett, vadonatúj Campus Hungary ösztöndíjak részletei is megismerhették az érdeklődők.

A keddi rendezvény meghívott vendége Katona Kálmán, a Széchenyi-egyetem egykori diákja, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium egykori vezetője volt.

Videó: Oxygen Hírügynökség


A börze célja a hallgatók, oktatók és a felsőoktatásban dolgozó munkatársak tájékoztatásán túl az, hogy a fiatalok megtapasztalhassák, milyen élményekkel, lehetőségekkel és előnyökkel járhat egy-egy külföldi ösztöndíj. Ennek érdekében az információs nap színes programját úgy állították össze, hogy a hasznos tudnivalók, gyakorlati tanácsok mellett a külföldi tartózkodás hangulatát, élményeit is közvetíteni tudja.

A Széchenyi István Egyetem aulájában előadásokon mutatták be a különféle ösztöndíj típusokat. Emellett ösztöndíjas konzultációkra, idegen nyelvű előadásokra, pódiumbeszélgetésre, volt Erasmus hallgatók és frissen hazaérkezett Campus Hungary ösztöndíjasok élménybeszámolóira került sor. Különböző kvízeket és interkulturális játékokat is szerveztek.
Az Erasmusról tudnak legtöbbet általában az emberek, de a Campus Hungary Programot is érdemes megismerni.

Kiemelt célja, hogy ösztöndíjakkal támogassa és ezáltal növelje a résztanulmányaikat külföldön végző hallgatók számát. A hallgatói mobilitás elősegítése mellett a konvergencia régiós intézmények tekintetében lehetőséget kínál oktatók, valamint a felsőoktatásban dolgozó adminisztratív személyzet külföldi tapasztalatszerzésére is. A program további előnye, hogy a féléves részképzések és a szakmai gyakorlatok mellett, a pályázók rövid és csoportos tanulmányutakon is részt vehetnek.

A Campus Hungary másik fő célja a nemzetköziesítés, azaz a magyarországi egyetemek és főiskolák versenyképességének növelése a nemzetközi oktatási életben, a világ több országában. A program kiemelt célkitűzése, hogy növelje a Magyarországon tanuló külföldi diákok számát. Emellett a hazai és külföldi intézmények közötti kapcsolatok építésére, elmélyítésére is törekszik.

A Campus Hungary minden szereplő számára nyújt motiváló és szemléletformáló szolgáltatást. A felsőoktatási intézmények felsővezetői, szakértői részére szakmai fórumokat, szakértők számára pedig az egymástól való tanulás lehetőségét megteremtő kurzusokat szervez például nemzetköziesítés, minőségmenedzsment témájában.

Oktatók számára képzéseket kínál például közös képzések kialakítása vagy újszerű oktatási módszerek elsajátítása céljából, míg a nemzetközi vagy a tanulmányi osztályon dolgozók EU angol, marketing, honlapkezelés, interkulturális ismeretek témájú képzéseken vehetnek részt. A Campus Hungary Program a Balassi Intézet és a Tempus Közalapítvány együttműködésében, az Európai Unió támogatásával, az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program (Támop) keretében valósul meg.

A Széchenyi István Egyetem 1998 – az Erasmus program kelet-európai nyitása – óta részt vesz a pályázatban és immár több mint 700 hallgatónak nyújtott lehetőséget, hogy résztanulmányokat folytathasson külföldön, illetve közel 400 külföldi hallgató töltött el egy-két szemesztert a győri intézményben. Hallgatóiknak jelenleg négyféle ösztöndíjat kínál 168 szerződött partnerintézménybe.

A már régóta ismert Erasmus továbbra is egy-egy szemeszter európai tanulmányi vagy szakmai gyakorlati tapasztalatot kínál valamely szerződésben álló európai iskolában, vagy tetszés szerinti európai vállalatnál. A most másodszor meghirdetett Campus Hungary féléves tanulmányi ösztöndíjat vagy szakmai gyakorlatot hirdet a világ bármely országába.

Ez alkalommal azonban a hallgatónak saját magának kell intézményt keresnie, mely fogadja őt. Hiánypótló a Campus Hungary rövid illetve csoportos ösztöndíja, mely egy-egy hallgató vagy hallgatói csoport tanulmányi kirándulását, konferencia-részvételét, intézménylátogatását támogatja.
Az egyetem saját költségvetéséből két másik pályázatot is meghirdetett: egyetemi részképzési ösztöndíj, melyet bármelyik, akár nem szerződött európai intézményében felhasználhatnak, illetve a GoEast ösztöndíjpályázat, melyet a szerződött keleti országokban lehet felhasználni, mint például Ukrajna, Törökország, Oroszország.

Ösztöndíjak az Egyesült Államokba

A Fulbright Ösztöndíj Programról Nagy Veronika beszélt lapunknak. Elmondta, hogy a hatalmas presztízsű diákcsereprogram a világ 150 országában van jelen, államközi megállapodások alapján. 1978 óta létezik Magyarországon, 1992 óta külön bizottsága is működik hazánkban. A Fulbright Ösztöndíjat Nagy Veronika posztgraduális oktatás hallgatóinak, oktatóknak, kutatóknak ajánlja bármilyen tudományterületen. Az ösztöndíj révén a hallgatók egy tanévet, a kutatók egy félévet tölthetnek az Egyesült Államokban.

Az oktatási tanácsadó elmondta: akik anyagilag nem tudnak hozzájárulni amerikai tanulásukhoz, azok is megpályázhatják az ösztöndíjat. Érdemes olyan egyetemet választaniuk, ahol nem túl magas a tandíj. Már csak azért sem, mert nem biztos, hogy a legdrágább képzés a legjobb.

„Olyan szakot érdemes választaniuk, ami leginkább illeszkedik szakmai elképzeléseikhez." – fogalmazott a szakember. (www.fulbright.hu)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Audi Hungaria: új igazgató

Dr. Knáb Erzsébet március 1-jétől az új személyügyekért felelős ügyvezető igazgató. Tovább olvasom