Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 16°C | 29°C Még több cikk.

Ösztöndíj romáknak - tizennegyedszer

Tizennegyedik éve hagyomány, hogy a győri cigány tanulókat ösztöndíjjal segíti az ezzel a céllal életre hívott győr Város Cigány ifjúságáért Alapítvány kuratóriuma. A győri önkormányzat támogatásának köszönhetően idén 78 diák iskolakezdését támogatják.

Pénteken délután tizenegyedik alkalommal osztott ösztöndíjakat a Győr Város Cigány Ifjúságáért Alapítvány kuratóriuma a Szigethy Attila úti közösségi házban. Az egyetemeken, főiskolákon, közép-, szakmunkás- és speciális iskolákban tanuló roma diákoknak és családtagjaiknak tanévkezdéskor különösen jól jön az anyagi segítség. "A karitatív akció ebbéli formája a felzárkózást, a diákok folyamatos képzését is segíti, de csökkenti az előítéleteket is" - fogalmazott az ösztöndíjakat átadó Horváth Attila megyei kisebbségi elnök, aki az élethosszig tartó tanulásra és szorgalomra biztatta a diákokat.

Fotó: Har
Fotó: Har

Idén - a győri önkormányzat támogatásának köszönhetően - egymillió forintot oszthattak szét 78 fiatalnak, akik közül 12-en felsőfokú, 25-en gimnáziumi és szakközépiskolai tanulmányaikhoz kaptak segítséget. Ugyennnyien vannak a szakmát tanulók, és a speciális intézmények hallgatóinak is jól jön a tanévkezdéshez a segítség.

Olvasóink írták

  • 5. BJ.MÓVÁR 2011. augusztus 25. 11:41
    „Kíváncsi lennék,van-e a világon még egy népcsoport,vagy kisebbség amelyik ennyi terhet ró a társadalomra, a munkaképes emberek jelentős része rokkant nyugdíjat kap 1-2 év munkaviszony után,vagy segélyből,méltányossági ,szociális ellátásból él. Közben az évek alatt sok milliárd forint ki lett dobva az ablakon mindenféle pályázatokra,próbálkozásokra nulla eredménnyel! Még mindig ott tartunk,hogy most meg ösztöndíjat akarnak adni a 3-as tanulmányi eredményért,természetesen nem mindenkinek,csak a kisebbségnek a többség pénzéből! Még csoda,hogy nem találták ki,hogy dupla pénzzel díjazzák azt a kisebbségit aki hajlandó dolgozni!”
  • 4. xkutya 2010. augusztus 30. 15:06
    „ÁMEN!”
  • 3. watix 2010. augusztus 28. 11:28
    „Nincs szükség Magyarországon cigányokra, mert mióta itt vannak (elmondásuk szerint 700 éve) nem sokat tettek hozzá a magyar fejlődéséhez. Csak a becsületes emberek életét tették tönkre (lopással, csalással, gyilkolással, megfélemlítéssel. stb..) Talán egy előnyt adták, munkahelyeket teremtettek a börtönökben.

    Úgy gondolom a cigányság iskola támogatása meg tóbábra is pénzkidobás, hiszen mikor lehetőség van tanulásra, nem veszik igénybe. (hiányzás, iskolakerülés)
    Eredményről nem beszélhetünk az elmúlt támogatásokról, mert még én eddig nem találkoztam cigány rendőrrel, pappal, orvossal, ügyvéddel, stb..

    Egyetlen megoldást látok, saját körzetbe telepitésedni (rezervátum) őket, ahol kénytelenek lennének kinevelni maguk közül az értelmiségi, vagy a munkásembert, hogy életbe maradjanak, mert nemzene ki kiszolgálni őket, saját magukra számíthatnának!”
  • 2. Szemenkhare 2010. augusztus 28. 01:31
    „Értetlenül áll Miskolc és az ország cigány közössége Szegedi Márton napokban tett kijelentése előtt. Miszerint: ,,a Jobbik miskolci alapszervezete azt javasolja és képviseli, vezető önkormányzati pozícióba kerülve pedig megvalósítja, hogy a cigánybűnözőket tiltsák ki Miskolc területéről és 21. századi nyugat európai mintára zárják táborokba, továbbá az Országgyűlésnek, a kormánynak javasolni fogja akár állampolgárságuk megvonását is".

    Értetlenségünket fejezzük ki a miatt, hogy európai demokráciákra hivatkozik egy polgármester aspiráns és egy EU-s képviselő, amikor olyan gondolatokat fogalmaz meg melyek rossz emlékeket idéznek. Szegedi Márton kijelentése ugyanis a II. világháború alatti náci Németország újra felderengő képével rémiszti a miskolci embereket. A XXI. századra hivatkozik, holott kijelentése a XX. század első felének nácijai által használt kollektív bűnösség elméletére utal.

    A bűnnek nincs színe! A polgármester-jelölt azt állítja, hogy a bűnnek bőrszíne van. Különbséget akar tenni elkövető és elkövető között, s ezáltal azt a képet sugallja a többségnek, hogy a törvény nem mindenkire egyenlően vonatkozik. Nincs cigánybűnöző! Emberek vannak és tettek.

    Kategorikusan visszautasítjuk azt a stigmát, hogy minden roma ember bűnöző, akiket ki kellene vetnie magából a magyar társadalomnak.

    Üzenjük Szegedi Mártonnak, hogy a mi családjainkból nagyon sokan meghaltak ezért a Hazáért, a különböző nemzetvédő csaták során, és nem tűrjük, hogy bárki megkérdőjelezze magyarságunkat! Pláne, hogy meg is akarjon fosztani tőle.

    Engedtessék már meg Nekünk, hogy Magyarországon Magyarok lehessünk!

    Ezúton szeretnék kérni minden olyan politikai szervezetet és azok képviselő jelöltjeit, akik indulnak az őszi helyhatósági választásokon, hogy nyilatkozataikkal határolódjanak el a nyílt vagy burkolt alapon történő társadalmi, faji megkülönböztetéstől!

    Miskolc 2010-08-25

    Aláírók:

    Váradi Gábor CKÖ képviselő
    Lakatos Ernő CKÖ képviselő
    Botos Ferenc CKÖ képviselő jelölt
    Gulyás Ferenc CKÖ képviselő jelölt
    Tamás Attila emberjogi aktivista
    Horváth Győző emberjogi aktivista
    Csendes József LMP képviselő jelölt
    Rónai Gyula érdekvédő”
  • 1. Szemenkhare 2010. augusztus 28. 01:13
    „Kedves fiatalok, tisztelt édesanyák és édesapák, kedves nagyszülők!
    Köszöntök minden kedves jelenlévőt, Kiskunlacháza és az ország más településeiről hozzánk, közénk eljött polgártársunkat.
    Nehéz ma beszélni, hiszen erre a döbbenetre és fájdalomra, erre a brutális tettre nincs megfelelő szó. Mit lehet mondani egy szülőnek, aki a gyermekét elveszíti? Egy élet nem érhet véget 15 évesen. Egy élet 15 évesen kezdődik. Az elmúlt hétvégén valami végleg elszakadt, valami örökre véget ért.
    Emlékezni, tiltakozni és temetni jöttünk ma össze. Emlékezni az áldozatokra, tiltakozni az erőszak ellen, és véglegesen eltemetni a félelmeinket. De miért is féltünk eddig Kiskunlacházán? Tavasszal egy 11 éves kislányt akartak erőszakkal elrabolni, ahol most állunk, fiatalkorú bűnözők iskolás gyermektől, több alkalommal, erőszakkal vették el telefonjaikat, kerékpárjukat. Mindennapossá vált, hogy gyermekeket vertek meg hazafelé az iskolából. Ismeretlen fekete autók cirkálnak iskoláink környékén. Idős emberek rettegésben élnek házaikban, mert rendszeresen atrocitások érik, leköpik, és kővel dobáljak meg őket, ellopják tőlük azt, amiért egy életen át dolgoztak. Vannak, akik nem ismernek sem Istent, sem embert, sem törvényt.
    Miért is kell nekünk demonstrálni? Azért, mert a médiumok nem demonstrálnak. A médiumok hallgatnak. Mi csak egy mondat, egy röpke hír, néhány kérdésnyi érdekesség vagyunk a reggeli műsorokban. Családjainkat, gyermekeinket gyalázzák meg, közben a hatalom hallgat. Szomorúan hallom a parlamenti közvetítések során, hogy a Magyar Országgyűlésben egy törpepárt képviselője folyamatosan rasszista és fasiszta magyarokról beszél. Szomorúan hallom, hogy a romaügyi államtitkár szinte várja, követeli, hogy a romákat ért támadás során derüljön már ki, hogy magyarok követték el a bűncselekményt. Meggyőződésem, hogy ilyen politikusoknak nincsen helyük a magyar közéletben. Egyre inkább úgy érzem, hogy magyarként másodrendű állampolgár vagyok a saját hazámban. Bennünket agyonverhetnek, meggyalázhatnak, és leköphetnek. Értünk senki sem hoz létre külön felderítő csoportot, értünk senki nem kínál fel a nyomravezetőnek pénzjutalmat, a mi temetésünkre nem jön el egy miniszter sem. Joggal kérdezem, kié ez az ország? Joggal kérdezem, miért nem vagyunk biztonságban, miért vagyunk hátrányosan megkülönböztetve, miért van különbség bűncselekmény és bűncselekmény között. Mindenki tudja, hogy egy békés, törvénytisztelő magyar nem szeret demonstrálni. Egy tisztességes magyarnak elég a munkája és a családja. De ma mégis össze kellett jönnünk, mert helyettünk senki nem mondja ki azt, ami mindannyiunk szíve mélyén ott van. Aki ma ide eljött, azzal a céllal jött, hogy azt mondja: elég volt a félelemből, elég volt a bennünket ért erőszakból! Féljenek az erőszakot tevők, a tolvajok, a gyilkosok! Kiskunlacházán nincs helye a erőszaknak, Kiskunlacházán nincs helye a bűnözőknek, Kiskunlacházán elég volt a romaerőszakból! Kiskunlacháza és Magyarország a békés, törvénytisztelő polgároké. Most már nem hagyjuk, hogy ellopják a javainkat, megverjék az időseket, és meggyalázzák a gyermekeket! Ma még mi vagyunk többen.
    Egy emberéletnek nincsen pénzben kifejezhető ára. De ki és mi védjen meg minket, ha vidéken alig van rendőr, sok esetben a rendőrnek sincs becsülete és tisztelete. A rendőrt is ugyanúgy leköpik, trágár szavakkal illetik, mint bennünket. Egy rendőr, ha intézkedni próbál valakikkel szemben, őt is rasszistának bélyegzik. A törvényeink nem értünk vannak. Ma, aki embert öl, több esetben néhány év börtönbüntetés után már szabadul. A médiumokban egy bűncselekmény alkalmával nem arról beszélnek, hogy mit szenvedett el az áldozat, hanem arról, hogy milyen jogai vannak az elkövetőnek. Nekünk, kiskunlacházi polgároknak a családjaink biztonsága mindennél fontosabb.
    Követeljük az állandó rendőrőrs létrehozását községünkben! Követeljük a gyilkosok és minden más bűnöző legszigorúbb megbüntetését, így a büntető törvénykönyv szigorítását is, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés valóban életfogytig tartson. Kérjük, hogy a polgárőrök számára több jogot és hatáskört biztosítsanak, hiszen ha nincs elegendő rendőr, ki véd meg bennünket?
    Óriási a politikai elit felelőssége. Tisztelt politikus hölgyek és urak! Mi most csak kérhetünk, a döntés az önök kezében van. El kell dönteniük, hogy kiknek az érdekeit képviselik. Egy bűnözőt és egy tisztességes polgárt nem lehet egyenlő mércével mérni. A Rózsadomb környékéről könnyű ítéletet mondani, de költözzenek le hozzánk, vagy azokra a településekre, ahol félelemben élnek az emberek, és akkor megtapasztalják, milyen a mai magyar valóság.
    Kedves Nóri! Te odafent biztosan látod, ami ma idelent történik. Miattad és mindazokért vagyunk itt, akik áldozatai lettek egy embertelen világnak. Most megtesszük az első lépéseket, hogy változtassunk azon, amin nehéz változtatni. De meggyőződésem, hogy ma elindul egy olyan folyamat, amit követni fognak országunk más településein is. Ma a kiskunlacházi polgárok példát mutatnak az egész országnak összefogásból és közös tenni akarásból. Mi most be fogjuk bizonyítani, hogy lehet békésen, némán és méltóságteljesen kifejezni, amit szeretnénk. Mi most nem valakik, hanem valami ellen vagyunk itt. Mi most az erőszak ellen demonstrálunk: az életért, az életünkért.
    Köszönöm, hogy meghallgattak!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Díjmentes éjszakai járatok az ABBA-koncert után

A szombat esti ABBA – The Show koncertet követően augusztus 28-án 0 órakor, valamint augusztus… Tovább olvasom