Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Összesen 33 milliót osztottak szét alapítványoknak Győrben

A társadalmi szervezetek, alapítványok támogatására 25 millió forintos keret szétosztásáról határozott Győr városa.

A társadalmi szervezetek, alapítványok támogatására 25 millió forintos keret szétosztásáról határozott a városi közgyűlés múlt pénteken – mondta Simon Róbert Balázs győri alpolgármester sajtótájékoztatón kedden.

Elmondta, 182 pályázat érkezett, s az igény 62 millió forintra rúgott. A testület 147 kérelmet támogatott. Döntés született a 8 milliós egyházi keretről is. Erre 28-an pályáztak 18 millió forint értékben, s végül 20-an nyertek.

A politikus beszámolt arról is, hogy a februárban elhunyt Ottófi Rudolf alpolgármester hatáskörét ő kapta meg, így ezentúl a civil és az egyházi szervezetekkel való kapcsolattartás, valamint az idősügy is hozzá tartozik.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy nemrégiben újjáalakult a győri idősügyi tanács. Elnöke Borkai Zsolt polgármester, alelnöke Simon Róbert Balázs, titkára Nagy Tivadar (Győri Nemzeti Polgári Nyugdíjas Szövetség).

A tanács évente egymillió forintból gazdálkodik, és véleményezi a városi közgyűlés idősügyet érintő előterjesztéseit.

Olvasóink írták

  • 4. Tündenéne 2011. június 29. 13:09
    „47győr

    Közzétették természetesen!
    http://onkormanyzat.gyor.hu/cikk/palyazati_eredmenyek_.html
    Itt megtalálod (vannak benne felháborító számok...)”
  • 3. 47győr 2011. június 29. 12:55
    „Közzé kellene tenni, hogy mely szervezet milyen összeget kapott. A kultúrális egyesületekre lennék kiváncsi, az egyházak durván egyharmadát kapták a 25 millának, ez pl. mit takar, mire fordítják. Hiszen még az elsőáldoztatásért is fizetni kellett.”
  • 2. PaPa 2011. június 29. 06:44
    „A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy nemrégiben újjáalakult a győri idősügyi tanács. Elnöke Borkai Zsolt polgármester, alelnöke Simon Róbert Balázs, titkára Nagy Tivadar (Győri Nemzeti Polgári Nyugdíjas Szövetség).
    Ez a szervezet is majd kap egy kalap pénzt.
    Nem is lenne rossz ha tényleg már nyugdíjba lennének!”
  • 1. mekkmester 2011. június 28. 19:18
    „cinkapanna gondolom megint kapott egy valag pénzt...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Suzuki Swift állt fejtetőre Lázi határában - képgaléria

Lázi irányába tartott az a Suzuki Swift, mely megcsúszott és az út mellett fejtetőn állt meg. Tovább olvasom