Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Összefognak a közoktatásért

Téti kistérség - A Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulása keretein belül jött létre az intézményvezetői munkaközösség, hogy segítse, koordinálja az állandóan változó jogszabályi környezetben működő közoktatási intézményeket.

Elsősorban egymás segítését, a jó tapasztalatok megosztását, átvételét, a szakmai összefogást tartják fontosnak az oktatási intézmények. Az egy kistérségben lévő intézmények szorosabb együttműködése kapcsán lehetőség nyílik ugyanis egy-egy problémakör megvitatására, pályázati lehetőségek felkutatására, megbeszélésére. A munkaközösség vezetőjévé Tóth Margit Kornéliát, a gyömörei Vitéz Háry László Általános Iskola igazgatóját választották. A munkaközösség munkájában a kistérségben lévő valamennyi iskola, óvoda és tagintézmény vezetője részt vesz, a tanügyi szabályok az intézményeket egyaránt érintik.

˝A társadalomban, az oktatásban végbemenő változások több új kihívás elé állítják a nevelőtestületeket. Összefogással, közös gondolkodással a problémák közös feltárásával viszont előbbre jutunk˝- mondta Tóth Margit Kornélia.
˝Mindnyájan hasonló problémákkal szembesülünk. A társadalomban, az oktatásban végbemenő változások megannyi új kihívás elé állítják a nevelőtestületeket. Összefogással, közös gondolkodással a problémák közös feltárásával viszont előbbre jutunk. A modern pedagógiai gyakorlatban kiemelt szerepe van a kooperációnak. Ezt kell nekünk, pedagógusoknak, iskolavezetőknek is alkalmaznunk. A jogszabályok követése és a szakmai munka terén is érdemes egymástól átvennünk a bevált gyakorlatot. Terveink szerint havonta találkoznának az intézményvezetők és szakmai műhelyként működne munkaközösségünk˝ – mondta Tóth Margit Kornélia.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hungarikum lehetne a disznóvágás

Dunasziget - Sajtóértesülések szerint a kormány 2010-től tervezi bevezetni azt a higiéniai nemzeti… Tovább olvasom