Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Őseink nyomán

Aradi Katalin selyemfestő, nemezkészítő, művészetterapeuta
vagyok. Nyolc évvel ezelőtt kezdtem selyemfestéssel foglalkozni, majd évekig tartottam művészetterápiás foglalkozásokat beteg gyerekeknek a Mosoly Alapítványon keresztül. Nemrégen ismerkedtem meg a selyemre
nemezelés technikájával Major Laurától.

Múlt tavasszal kaptam egy nagyon szép felkérést. Egy barátom, Gillich Sándor (akhal- teke lótenyésztő) megkérdezte, lenne-e kedvem valami nagyon szép és nemes feladatban részt venni. Az Ő ötlete volt, hogy készítsük el újra azokat a csodálatos lóöltözeteket, amelyeket a Pazyryk-ban feltárt szkíta lovas sírokban találtak. Ezt egyfajta küldetésnek érezte. A sors úgy hozta, hogy kalandos úton hozzá került néhány akhal-teke ló egy Oroszországban felszámolt ménesből. Ezekkel a fantasztikus, ősi fajtájú lovakkal való közeli együttlét mélyen hatott Őrá. Népünk lovas kultúrájának gyökerei elevenedtek meg mindennapjaiban. Úgy érezte, elődeink lovak iránti megbecsülése, művészete, amely ezekből a szakrális öltözetekből sugárzik, a mai magyar emberben is feléleszthető. A történelem folyamán nagyon sokat változott a lovak díszítése. Népművészetünk viszont őrzi ennek maradványait. A pazyryki (Szibéria)  leletek nagyon jó állapotban megmaradtak a kurgánok mélyén, a nagy hideg miatt befagyva. A két és fél ezer évvel ezelőtti csodálatos díszítőművészet most  az újonnan elkészített nemezeken keresztül segít nekünk, a modern világban élő embernek átérezni elődeink szellemiségét, hitvilágát és a természethez, a mitikus állatősökhöz való viszonyát. A szkíta, kurgánokban  való lovas temetkezés, az általunk ismert kunhalmokban maradt fenn. Eme kultúra megelevenítése, a lélek ébresztése, hogy visszataláljon gyökereihez.

A  feladathoz  Róbert Vanda nemezkészítő textilművész  segítségét kértem. Nagyon örültem hogy vállalta, és így az ő segítségével és szaktudásával elkészülhetett a két öltözet. A közös munka folyamán rengeteget tanultam tőle, bevezetett a nemezkészítés rejtelmeibe, amiért nagyon hálás vagyok Neki. Az idei, 2. Magyarországon tartott Kurultájra  (törzsi gyűlés) kellett elkészülnünk. Itt vezették fel a beöltöztetett lovakat több ezer ember előtt először. Megfeszített munkában haladtunk, hogy elkészüljünk. Vanda Édesanyja, Róbertné Brozsek Szilvia, rengeteget segített nekünk a nemezek gyönyörű díszítő varrásával.

A lóöltözetek bemutatásához hársfából faragott nekünk életnagyságú falovakat Csapó György és Kálmán Levente. A kiállítás megnyitó hangulatát emelte a fellépő enesei Derőce táncegyüttes, melynek vezetője Csorba László. Megnyitó beszédet mondott Aradi Zoltán.

Mindenkinek nagyon köszönjük amivel segített bennünket.

Remélem minél többen ellátogatnak a kiállításra és sikerül a látogatók szívét megnyitni ősi kultúránk felé....




Fotók: Szük Ödön
Aradi Katalin
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jubileumi műsor az ötvenéves József Attila Művelődési Házban

2010. október 15-én zajlott le az ötvenéves József Attaila Művelődési Ház jubileumi műsora. Tovább olvasom