Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Őrzik a terményáldás ősi hagyományát

Győr - Idén tizenhatodszor borítja el terményeivel a Labora Alapítvány a Széchenyi teret. Az alkalom megünneplésével nemcsak a gazdák, kertészek, virágkötők portékáiban lelheti örömét a közönség, de többi közt fellépnek a Hot Jazz Band és a Győri Nemzeti Színház művészei is.
A Labora Alapítványt 1993-ban alapította húsz győri kertész. Céljuk egy kertészeti kiállítás és egyben kulturális fesztivál megrendezése volt, amely mára egyedülálló hagyománnyá nőtte ki magát Győr belvárosának barokk főterén.

Kakuk Jánostól, a Labora Alapítvány kuratóriumi tagjától megtudtuk, hogy a Győr környéki kertészeknek egyre nagyobb konkurenciával kell megküzdeniük, egyre kevesebben maradnak talpon. A Terményáldás segíti e kertészeket, népszerűsíti a hagyományos kertgazdálkodást, a portékák eladását. A rendezvény így családias, bensőséges hangulatú, bár az ország minden tájáról érkeznek neves virágkötők, akiknek kiállításai és bemutatói minden évben népszerű programok.

A fesztivál őrzi a termények megáldásának ősi hagyományát. A megnyitóünnepségen, augusztus 30-án, szombaton délelőtt tíz órakor Simon Róbert Balázs győri alpolgármester és dr. Forgács Barnabás FVM-szakállamtitkár köszöntőit követően a terményeket hagyományos ökumenikus szertartás keretében áldják meg. Ez a népszokás szerint segíti a következő évit és hálát mond Istennek az idei termésért. A Terményáldáson idén fellép a szanyi Bokréta népi együttes a „Sej, a szanyi hármas torony…" című produkciójával.

Mint már tizenöt éve mindig, augusztus utolsó hétvégéjén a hagyományőrzésé, a szórakozásé és a tanulásé a főszerep Győrben, a Széchenyi téren. Fotó: Kisalföld-archívum
Mint már tizenöt éve mindig, augusztus utolsó hétvégéjén a hagyományőrzésé, a szórakozásé és a tanulásé a főszerep Győrben, a Széchenyi téren. Fotó: Kisalföld-archívum

A hagyományőrzés mellett fontos, hogy minden korosztály jól érezze magát a rendezvényen. Ennek szellemében fellép hazánk egyik legsikeresebb professzionális zenekara, a Hot Jazz Band, bemutatkoznak a győri tánciskolák, emellett lesz tombolasorsolás és a fesztivál zárásaként fergeteges musicalgálát adnak a Győri Nemzeti Színház művészei, Nagy Balázs, Timkó János és Szűcs Kinga.

Olvasóink írták

  • 5. zsutitt 2008. augusztus 29. 19:49
    „Felháborító egyes emberek viselkedése!
    Nem kellene megállni ebben a a rohanó világban, és rácsodálkozni a szépre? Mindíg a szenny, a mocsok? Mennyi ember munkája van abban, hogy esetleg mi jól érezzük magunkat a kevés szebad időben. Nem a politika, nem a szex, nem a kábítószer amiről szöl ez az egész. Arról a munkáról, amit mások végeznek azért, hogy ha bemész a boltba legyen az asztalodon kenyér, gyümölcs és a többi. Hiába van pénzrd, ha nincs aki megtermelje az asztalodra valót. ÉBREDJ FEL ÉS LÁSS!!
    Nézd a szépet. Az őszibarack termést nem a politika irányítja. Téged sem kellene, hogy az irányítson.Néha hallgass az eszedre, Mármint ha van
    Zsuti”
  • 4. énírtam 2008. augusztus 22. 07:30
    „Áldás,vagy szentelés egyre megy a rongyrázással! Barokkbuli, fesztivál, madárkoncert és buggyantott tikmony!
    Ez kell a magyarnak! Ha kenyér még a kukában akad, akkor legyen hozzá cirkusz is! Lényeg a képmutatás a résztvevők és a bámészkodók már felvilágosultak, akár a szentelő csuhások akiknek dől a lé!”
  • 3. raffy2 2008. augusztus 21. 21:51
    „az első hozzászóló ha nem tudja miről van szó,akkor jobb lenne ha hallgatna.az eszem megáll az ilyen sötét emberektől.”
  • 2. antibuta 2008. augusztus 21. 07:26
    „Nem szentelés, hanem áldás - aszervezők kérésére, hagyományosan - te sötét bérprovokátor!

    Azt sem tudod, hogy miről van szó, de megint névtelenül sunyi módon mocskolódsz!”
  • 1. énítram 2008. augusztus 21. 07:17
    „Már, akár minden napra beütemezhetnek a csuhások egy-egy "szentelést". Mi ebben nekik az üzlet? Mert,hogy értelme nincs az biztos!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

November 9-én lesz az időközi választás

Lázi - A lázi választási bizottság november 9-re, vasárnapra írta ki az időközi választást a… Tovább olvasom