Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

Orvosok, tanárok is sztrájkolnak

Győr-Moson-Sopron - Pénteken a megyében bejelentették: az összes kórház és számos háziorvos csatlakozik – meghatározott ideig – a hétfői sztrájkhoz; legalább tucatnyi iskolában két óráig nem lesz tanítás.
A MÁV továbbra sem tudott megegyezni a vasutas-szakszervezettel, hogy hétfőtől, az általános sztrájk idején milyen elégséges szolgáltatást nyújt a vasúttársaság az utazóknak.

Az egészségügyben működő érdekképviseletek – az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szövetsége – valamennyi kórházban (Győrben, Sopronban, Mosonmagyaróváron, Csornán és Kapuváron) tiltakozó nagygyűlést, illetve sztrájkot szerveznek hétfőn.

A győri Petz-kórház kivételével mindenhol délelőtt nyolctól tízig tart az akció, a megyeszékhelyen tízkor lesz a tiltakozó nagygyűlés. A cél itt is az, hogy a kormány vonja vissza az egészségbiztosításra vonatkozó törvénytervezetét. A sürgősségi betegellátás ügyeleti szinten biztosított mindenhol.

A háziorvosok a törvény szerint nem sztrájkolhatnak, azonban erre a napra „rendhagyó továbbképzést" szerveztek számukra, így biztos, hogy több helyen hiába mennek majd az orvosukhoz a betegek.

A háziorvosoknak `rendhagyó továbbképzést` szerveztek, aki ott lesz, az tulajdonképpen sztrájkol. Fotó: H. Baranyai Edina

Dr. Begya László a MOK megyei elnöke azt mondta, nincs pontos adatuk arról, hányan lesznek ott a győri városházán a délelőtt tíztől kezdődő továbbképzésen, de a visszajelzések szerint sokan jönnek el a győri, illetve győri környéki háziorvosok közül a rendezvényre.

A MÁV vasúttársaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete képviselői tegnap harmadszor folytattak egyeztető tárgyalást a sztrájk idején biztosítandó elégséges szolgáltatásokról, de megállapodás ezúttal sem született. A MÁV azt kezdeményezte, a munkabeszüntetés kezdete előtt (december 17-én 6 óra) elindított személyszállító vonatok a teljes útvonalon, a végállomásukig közlekedjenek. Ezenfelül azt javasolta, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt a fővonali belföldi távolsági forgalomban naponta két pár intercity, két pár gyors- és három pár személyvonat közlekedhessen.

A budapesti és a vidéki elővárosi vasútvonalakon a személyszállító társaság a hétvégi menetrend szerint kívánja az elégséges szolgáltatást biztosítani, a mellékvonalakon pedig napi három pár vonat közlekedését látja szükségesnek.

A MÁV-Start Zrt. azt is kérte továbbá, hogy valamennyi nemzetközi vonat közlekedjék a munkabeszüntetés ideje alatt is. A MÁV Cargo a sztrájk ideje alatt körülbelül 50 tehervonatot kíván közlekedtetni naponta, ehhez kérték a szakszervezetek hozzájárulását. A VDSZSZ Szolidaritás azonban azt tartaná elfogadhatónak, ha a sztrájk ideje alatt naponta mindössze egy pár vonat közlekedne reggel, s egy pár vonat a délutáni órákban minden egyes vasútvonalon.

A GYSEV Zrt. vonalain nem sztrájkolnak ugyan, mégis az országos demonstráció miatt módosul a vasúttársaság által közlekedtetett vonatok menetrendje. Így a Győr–Sopron vonalon a megszokottól eltérően a vonatok Győr-GYSEV-állomásról indulnak, valamint oda érkeznek; az intercity vonatok pedig nem közlekednek. A Sopron–Szombathely, valamint a Szentgotthárd–Szombathely vonalszakaszokon az utolsó GYSEV-állomásokról – Acsád, valamint Ják–Balogunyom – vonatpótló buszok szállítják az utasokat Szombathelyre, illetve az ellenkező irányba. Jelentős késésekre lehet számítani, ezért a GYSEV Zrt. arra kéri utasait, hogy utazásuk előtt tájékozódjanak az állomási pénztáraknál, információs pultoknál, valamint a megújult www.gysev.hu honlapon.
A Volán-társaságokat lefedő Közúti Közlekedési Szakszervezet megállapodott a minisztériummal, így 2008 végéig nem szervez sztrájkot azokban a kérdésekben, amelyek nem közvetlenül a munkáltató hatáskörébe tartoznak.

Sztrájkolnak viszont a tanárok: Győrben kilenc iskolában sztrájkot jelentettek be reggel nyolctól tízig. Tízben kék szalag kitűzésével jelzik a pedagógusok a szolidaritásukat, de tanítani fognak. A szakszervezet megyei szinten legalább tizenkét intézményről tud, ahol az első két órát biztosan nem tartják meg, de a felhívásra előzetesen még huszonketten jelezték csatlakozási szándékukat. A gyerekekre természetesen mindenhol tanárok vigyáznak a demonstráció ideje alatt is.

Pénteken szolidaritásukról biztosította a sztrájkolókat a nagycsaládosok egyesülete és a Civilek a Nemzetért Mozgalom; a Magosz pedig az összes megyei országgyűlési képviselőt felszólította arra, hogy hétfőn nemmel szavazzon az egészségügyi törvénycsomagra. 

Olvasóink írták

  • 3. FERGIE 2007. december 16. 18:33
    „Ennyi erővel sztrájkolhatna mindenki, mert Magyarországon senki nincs megfizetve!”
  • 2. Nagy Árpád 2007. december 15. 21:12
    „Hajrá tanárok! Mikor minden 10. tanárt elküldtek, akkor senki nem tiltakozott, most bezzeg mikor másokat is be akarnak vonni a TB kifehérítésébe veritek a nyálatok. A közalkalmazottakról már nem lehet több bőrt lehúzni. A hülye szakszervezeti vezetők most akarják tisztára mosni magukat? És ezek szerint van aki csatlakozik hozzájuk! Nem csoda., ha a PISA felmérésben itt áll az ifjúság, a tanáraik is szépen szerepelnek a demagógia bevételéből!”
  • 1. gép54 2007. december 15. 13:21
    „Emberek! Ha sztrájkolni megyek az nem továbbképzés ugye? Ezt nem úgy hívj a jog, hogy csalás?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadidőparkot álmodtak

Győr - Elkészült az egykori disznószállás környékére megálmodott Táltos Tanya látványterve –… Tovább olvasom