Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Országos találkozó: hatodszor – generációk egymás közt, egymásért

Vajon mi kell ahhoz, hogy a generációk szót értsenek egymással, tudjanak egymás gondjairól, a tetejébe még jól is érezzék magukat együtt? A találkozó mindenesetre alapja lehet ennek, – idén hét megyéből érkeztek résztvevők az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény háromnapos programjára.
Az idei találkozónak a győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc ÁMK ad otthont, a főbb programok között pedig épp úgy megtaláljuk a Ki mit tudot, mint az ismeretterjesztő előadásokat és a népszerű, egészségügyi szűrővizsgálatokat. Az első két napon vetélkedők keretében mintegy 100 műsorszám látható 400 szépkorú előadásában. Kiemelt témaként idén a népi ételek, ezek tálalása szerepel, – ez áll egyébként az idősek munkáinak és alkotásainak fókuszában is. Panker Mihály, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény igazgatója elmondta, az egyik legfontosabb cél a találkozás öröme egymással, a különböző generációkkal. „A Ki mit tudon keresztül képességeiket, érdeklődésüket is bemutathatják a résztvevők, már-már művészeti szintű tevékenységük pedig példa lehet egymás előtt. Az ország legtávolabbi területeiről érkezve ismerkedhetnek, barátkozhatnak egymással." Az igazgató kiemelte még a szakmában tevékenykedők találkozását, emígy ötletbörzéjét, a szakértők segítségével történő tapasztalatcserét. Csütörtökön a fogyatékossággal élők mutatkoznak be a a rendezvényen, amelyet nemcsak a szervező EESZI, de a Nyugat-Dunántúli Módszertani Intézmény is szorgalmazott. A keddtől-csütörtökig tartó rendezvény nyitott, mindenkit várnak.

Ki-Mit-Tud? helyezései:

Vers-próza kategória:
1. Rolkó Elemérné, Pápa
2. Balla Józsefné, Gönyű
3. Jakab Ernőné, Sopron

Csoportos jelenet:
1. Kéringer Gézáné, Bujdosó Lajos , Tatai Idősek Klubja
2. Pápai Idősek Klubja, Esküvői lakoma c. jelenet
3. Bólyai úti Idősek Klubja, A játszótéren c. jelenet

Ének- csoportos kategória:
1. Őszirózsák Kórusa, Szombathely
2. Rádóci Szépkorúak Kórusa, Egyházasrádóc
3. Oroszlányi Idősek Klubja
Különdíj: Nemzedékek Kórus, Noszlop
Kiemelt különdíj: Márvány Dalkör, Győr

Ének-egyéni kategória:
1. Czigány István, Köztelek úti Idősek Klubja
2. Török Ernő, Veszprém
3. Tóth Gábor, Noszlop

Takács Zoltán által felajánlott különdíj: Bagi Kálmánné, Pápai Idősek Klubja
Győrújbarát Önkormányzata által felajánlott különdíj: Aranytopán Tánccsoport, Budapest 

– Kiemelt témaként idén a népi ételek, ezek tálalása szerepel, – ez áll az idősek munkáinak és alkotásainak fókuszában is. Fotók: Harcsás Judit
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mérnökkamara: tisztújítás és programismertetés

Hazánkban mintegy 40 ezer mérnök él és mintegy 20 ezer tagja az országos mérnökkamarának, ugyanis… Tovább olvasom