Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Országos kampány a megvakulás ellen

Magyarország - Bár az időskori makuladegeneráció (AMD) az ötven évnél idősebbeknél kialakuló vakság elsődleges oka, a betegségről csak keveset vagy szinte semmit nem tudunk. Erre szűrtek azon a speciálisan berendezett autóbuszon, amely péntektől vasárnap kora délutánig a győri városháza előtt parkolt.
Az ország nyolc nagyvárosában több ezer honfitársunk esett át azon a vizsgálaton, amellyel azonnal kiszűrhető a betegség, voltaképpen a látás fokozatos elvesztése, végül az időskori vakság.

Rácz Jánosné túl van az ötvenedik évén, célzottan és nagyrészt a maga megnyugtatására jött el.

– Az édesanyámat hasonló betegség gyötörte, úgy voltam vele, fellélegzek, ha orvos vizsgálja meg a látásomat – mondta a győri Rácz Jánosné. – Minden szűrést támogatok, ez számomra is fontos, mert sokáig szeretnék jól látni.

A „Meg ne vakulj! Vigyázz a szemedre!" kampány főszervezője a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, valamint egy német gyógyszerészcég, fő támogatója pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) volt. A program elsődleges célja a vakság kialakulását okozó legjelentősebb tényezők megszüntetése 2020-ig – a látáshoz mindenkinek joga van.

Kroll Zsuzsa, a szervező szövetség érdekvédelmi vezetője elmondta, az időskori makuladegeneráció (AMD) mintegy 150 millió embert érint világszerte, a 65 év feletti uniós lakosok több mint felénél pedig kimutathatók a betegség tünetei. A WHO becslése szerint az AMD előfordulásának gyakorisága a következő néhány évtized során megháromszorozódik.

Egy felmérés szerint, amelyet tíz különböző országban – ideértve hazánkat, Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát –, 5860 negyvenéves vagy idősebb emberen végeztek el, az emberek mintegy háromnegyede szinte semmit nem tud az időskori vakságról.
A két hétig tartó és az ország nagyvárosait érintő szűrőprogramban dr. Erdélyi Hilda és dr. Götzer Péter szemészorvosokkal találkozhattak a betegek. Győrben a közel négyszáz páciens közül 37 honfitársunknál fedezték fel az AMD tüneteit, őket arra biztatták, haladéktalanul keressenek fel helyben szakorvost. Kezeléssel és megfelelő gyógyszerekkel a betegség folyamata ugyanis lassítható, a látásvesztés késleltethető. (Bővebb információval a www.megnevakulj.hu-n, illetve a következő elérhetőségen szolgálnak: Molnár Zsófia Petra, molnar.zsofia@presolver.hu; 70/372-1202.)

Olvasóink írták

  • 2. andy 2008. április 26. 08:22
    „Örülök tothm5,hogy ha kevesen is,de vagyunk akik ezt így gondolják :)”
  • 1. tothm5 2008. április 25. 19:07
    „Nem szuresekre kell egyfolytaban jarni, hanem megelozni a bajokat. Ezt persze nem reklamozzak, mert azon nem lehet penzt keresni.

    Mindenkinek ajanlom, akinek a szeme gyengul, hogy meregtelenitse a majat (tobb fele modszer letezik) mert a szem rosszabodasa a maj mukodes rosszabbodasank kovetkezmenye. Amint a maj ismet jol mukodik, a szem javulni fog.
    Ilyen egyszeru.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösen ültették el az Élet fáját

Győr - A Föld napján nem is választhattak volna tartalmasabb programot és helyszínt a szervezők: a… Tovább olvasom