Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Oroszlánok között a gyorshajtó

Győr-Moson-Sopron - A közérdekű munkára ítéltek jelentős része az állatkertben dolgozza le a pénzbüntetését Győrben. Egy fiatalembert például gyorshajtás miatt bírságoltak meg 40 ezer forintra, amit 8 napi közmunkával válthat ki.
Mivel a közmunkát vállalók elhelyeztetése a jegyző vagy az igazságügyi hivatal hatáskörébe tartozik, az érintettek közintézmény alkalmazásába kerülnek. Győrben ilyen többek között a Komszol és az állatkert. Dr. Andréka György, az intézmény igazgatója elmondta: tavaly 190, idén eddig is már mintegy 70 közmunkára kötelezettet vettek fel arra a néhány napra, amelynek pénzbeli megfelelőjét az illető nem tudta vagy nem akarta kifizetni. Mivel egynapi tétel 5000 forint, egy húszezres bírság esetén négy napig kell együttműködni a közmunkások felügyelőjével.

Mivel speciális munkahelyről van szó, nyilván sokakban felmerül a kérdés: oroszlánt etetnek-e a piros lámpán áthajtók?

– Az állatok közelébe sem mehet az, aki nem szakképzett: a közmunkások dolga a kerti munka, a takarítás, a konyhai segédkezés – részletezte a feltételeket dr. Andréka György, az állatkert igazgatója.

– Könnyű fizikai munkáról van tehát szó, napi hat órában. Mivel a közmunkások egy jó részének van állása, hétvégeken is ledolgozhatják a penzumot, s így nemegyszer két-három hónap alatt tudják le a büntetést.
Nemcsak azok végeznek közmunkát, akik nem tudtak fizetni, sokan egyszerűen nem is akartak, mivel nem értenek egyet a rájuk rótt szankcióval. Mint a Kisalföld megtudta, söpörte az utat már tanult mérnök is, akit tartásdíjfizetés elmulasztása miatt marasztaltak el.

A rendszer működése sokszor nehézkes, mivel a kiközvetítetteknek csak a 30 százaléka teljesíti maradéktalanul a kötelességét, van egy 20 százalékos kisebbség, aki csak részben felel meg – például a nyolc napból kettőt elbliccelne –, a többi pedig egyáltalán nem akar együttműködni. S ami ezzel az 50 százalékkal jár, az csupa papírmunka: az állatkert értesíti a közigazgatási hivatalt, ők a rendőrséget, a rendőrség a bíróságot, amely figyelmezteti a delikvenst. De nem mindenkinek jelent kényelmetlenséget ez a megoldás. Jelenleg egy győrszentiváni fiatalember kezdte meg nyolcnapos közmunkáját, amivel egy 40 ezer forintos bírságot váltott ki.

– Tavaly büntettek meg gyorshajtás miatt, százhatvannal mentem az autópályán. Láttam a hivatalos levélben, hogy van ilyen lehetőség, azt nem tudtam, hogy hova kell mennem (az illető választhat más helyet is – a szerk.). Mivel munkanélküli vagyok, inkább dolgozni akartam, mint fizetni.

A közérdekű munkások nem mehetnek az állattérbe, Barancsi Tamás dolga a söprés, a kertészkedés. Fotó: H. Baranyai Edina
A közérdekű munkások nem mehetnek az állattérbe, Barancsi Tamás dolga a söprés, a kertészkedés. Fotó: H. Baranyai Edina


– Nem érzem ezt istencsapásnak, eddig főleg virágot kellett ültetnem. Nézegetem az állatokat, még fényképeket is csináltam róluk – mondja Barancsi Tamás, akit arról kérdeztünk: van-e szerinte mindennek visszatartó ereje? „Persze. Azóta nem hajtottam gyorsan és nem is fogok" – feleli a 25 éves férfi.

Végül egy gyors lecke a jogi háttérből: közérdekű munkának nemcsak a példázott eseteket nevezik, hanem azt is, amikor a bíróság kisebb bűncselekményért – például garázdaságért – ítél adott időtartamú munkára valakit. Dr. Habony János, a megyei büntetőkollégium vezetője elmondta: tavaly 180 emberre szabtak ki közérdekű munkát a megyében. Őket Győrben nagyrészt nem az állatkert, hanem például a Nexus környezetvédelmi egyesület, a roma kisebbségi önkormányzat alkalmazza. Sopronban a közérdekű munkások zöme az egyik temetkezési vállalathoz vagy a Nyugat-magyarországi Egyetemhez kerül, míg az ennél kisebb településeken szinte kivétel nélkül a polgármesteri hivatal veszi fel az elítélteket. De ez sem igaz mindenütt: a megye 182 települési önkormányzatából 24 nem hajlandó közérdekű munkásokat foglalkoztatni, ilyen többek között: Gönyű, Győrladamér, Szil, Nagycenk, Veszprémvarsány, Fertőrákos és Rábacsanak.

Olvasóink írták

  • 19. raffy2 2009. március 26. 21:59
    „ha a mi utcánkban is elkapnák a gyorshajtókat,akkor nem lenne autós forgalom.de hiába pofázok,semmi értelme.”
  • 18. Hombre 2009. március 26. 19:45
    „,,Persze. Azóta nem hajtottam gyorsan és nem is fogok" Na ez tetszett meg a legjobban. Szoktam látni én is a srácot közlekedni,nem úgy néz ki mint aki megtért!! Tudnám neki ajánlani a szerpentineket,vagy az oroszlános ketrecet belülről! Bár nyomorult állatnak is biztos van ízlése (és itt most az oroszlánra gondolok)!!!”
  • 17. pampus 2009. március 26. 16:16
    „Egyet lehet érteni az "Alajossal"! Mi lenne ha bíróság szabná meg a minimálbért mindenkinek egyformán! Termesztésen a sepregetőket véve alapul! A tudástól függően pedig emelkedne a díjazás a munkáért!”
  • 16. lapka 2009. március 26. 14:31
    „lehet,hogy megtettszett neki ez a munka.talán beszéljen az állatkert igazgatójával,hátha felveszik,úgyis munkanélküli....
    csak mikor a két gyerekemmel kint vagyok az utcán,játszótéren vagy csak simán sétálok és elhajt mellettünk egy ilyen megtért bárányka,nemcsak a szívem szorul össze(mert féltem a gyerekeket)hanem a kezem is ökölbe rándul.csak legközelebb nehogy más(pl a gyerekek apukája) csípje fülön a gyorshajtót.nem kívánom neki ezt a találkozást.
    de nem személyeskedek,remélem tényleg visszavesz a fiatalember a tempóból.kívánom,hogy sikerüljön neki.”
  • 15. Alajos 2009. március 26. 13:51
    „Az objektív felelősség(vállalás) forintosított tételei tényleg zsebmetszőek. De egy kis matekkal segíteném közös tudásunkat:
    Napi 6 óra munkaidő 8 napon át : 48 munkaóra.
    Nettó 40.000 Ft-ot ennyi idő alatt úgy lehet megkeresni, ha valakinek nettó 830 Ft fölött van az órabére.
    Tessék mondani: pénzbüntetés nélkül, csak úgy simán, nem alkalmaznának engem napi 8 órában?
    (ez ugyanis nettó 150.000Ft feletti fizetést eredményezne; ennyiért még a fűszálakat is sorba állítaná sok honfitársam...)”
  • 14. Túrabakancs 2009. március 26. 13:43
    „lapka!
    Még mindig gyorsan hajt az illető?! Talán azért, mert megtetszett neki ez a munka! :)”
  • 13. lapka 2009. március 26. 12:56
    „-,,Persze. Azóta nem hajtottam gyorsan és nem is fogok" persze-persze jó duma
    tegnap láttam "közlekedni"az úriembert és semmivel sem megy lasabban mint ezelőtt.”
  • 12. N.Cs 2009. március 26. 12:38
    „Minden elismerésem az Úré.
    Szép környezet frss levegő.
    És még jól is keres!
    Nem más zsebét tömi!!
    Kell ettöl jobb a Magyarnak?
    De lassabban közlekedjen kérem.”
  • 11. PrettyWoman 2009. március 26. 11:56
    „Volt, hogy én is le akartam dolgozni a 12 ezer forintos szabálysértést. Kérdeztem, hogy lehet. Két nap közmunkáról lett volna szó. Az volt a gond, hogy amikor ezt kérdeztem, nem tudták megmondani, hogy mikor történne a bírság ledolgozása. Tehát, lehet, hogy másfél év múlva. Azért nem mertem vállalni, mert hát ha addigra el tudok helyezkedni és akkor jön meg a papír, hogy menjek közmunkára. Ha viszont akkor nem jelenek meg a megadott helyen és időben, akkor azonnal mehetek a börtönbe. Ez volt a válasz.”
  • 10. jockey 2009. március 26. 10:50
    „Ez a közmunkás megoldás nem rossz dolog, de nem mindenkire alkalmazható. Benne van a nevében ugye az, hogy munka. Na, itt kezdődnek a prolémák.”
  • 9. Túrabakancs 2009. március 26. 10:47
    „Szilágyi Zsolt!
    Egy próbát valóban megérne, de attól tartok, hogy az állatvédők felháborodnának, sőt feljelentést
    tennének állatkínzás címszó alatt! :)
    HarconaMarcos! /vazze..alig tudtam leírni, jó cifra neved van/ Te miből gondolod hogy nem azok voltak?
    Egy normális magyar családnak nem nagyon van 20-25 családtagja, akik csak úgy munkaidőben
    össze tudnak verbuválódni egy kis csetepatéra. Ja, és molotov-koktélok is voltak a helyszínen, ez
    egy új fejlemény. Ez nem "ránk" jellemző szerintem!”
  • 8. HarconaMarcos 2009. március 26. 10:24
    „#5 - szerintem többe kerülnének, mint amennyi hasznot hoznának. Amíg a segélyek kifizetésének nem lesz feltétele, hogy dolgozzanak meg érte, addig nem is lesz másképp.
    #4, #6 szerintem jellemzően nem azok, akikre gondoltok

    Viszont, normálisan meg kellene határozni hogy a városnak milyen jellegű ´közmunkákra´ van szüksége, és rögtön arra ítélni bizonyos (bűn)cselekményeket.”
  • 7. Szilágyi_Zsolt 2009. március 26. 10:24
    „Egyébként természetesen elhiszem. Nem véletlen, hogy egy rugóra jár az agyunk: a sok disznóság láttán normális ember már nem tud másra gondolni "megoldás" címszó alatt, csak ilyesmire. Vadállatokat a vadállatok közé, nem igaz?”
  • 6. Szilágyi_Zsolt 2009. március 26. 10:20
    „Túrabakancs, azért egy próbát megérne. ;))”
  • 5. omm 2009. március 26. 10:11
    „"182 települési önkormányzatából 24 nem hajlandó közérdekű munkásokat foglalkoztatni, ilyen többek között: Gönyű, Győrladamér, Szil, Nagycenk, Veszprémvarsány, Fertőrákos és Rábacsanak."

    Utána kérdeznék, miért is nem? Cikk lehetne...”
  • 4. Túrabakancs 2009. március 26. 09:54
    „Szilágyi Zsolt!
    :))))))))))))))
    Lehet hogy nem hiszed el, de én is hasonlót akartam írni! A megoldásoddal kapcsolatban viszont
    van egy kis problémám: a legjobb bélrendszerrel rendelkező vérengző fenevad sem tudná megemész-
    teni azt a falatot, melyet javasoltál számukra! Látod? Még arra sem jók... :)”
  • 3. SchmeidlPéter 2009. március 26. 09:52
    „Én is arra gondoltam, hogy igenis engedjük csak az állatok - oroszlán, tigris - közelébe a bűnelkövetőket, hátha az jobban visszatartja az embereket.”
  • 2. Szilágyi_Zsolt 2009. március 26. 09:49
    „Nekem arra nézve is volna ötletem, hogy bizonyos bűncselekmények bizonyos fajta elkövetőit másféle módon hasznosítsuk az oroszlánok javára.”
  • 1. dr73 2009. március 26. 08:58
    „Az lenne a normális,ha mindenki így tenné ahogy a fiatalember is tette .
    Nem kéne befizetni a büntetésért kirótt összeget!
    Nem lenne bevételi forrásuk!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igor Mojszejev együttese Győrben - Kritika

Ritkán látott teltházas közönség fogadta szerdán este a világhírű Mojszejev táncegyüttest. Tovább olvasom