Sajnos régi nóta, hogy a mozgássérülteknek fenntartott parkolókat jogosulatlanok foglalják el, és nem ismeretlen előttünk a kép a hatalmas terepjáróról, amelybe egy sérült aligha lenne képes beszállni. Épp ezért tartott közös kampányt a „CAMELOT" Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete, a rendőrséggel és a közterületfelügyelettel együtt.
Az ellenőrzést a győri nagyáruházak parkolóiban és a belvárosban pénteken, szombaton hajtották végre. A szervezők mindenütt találtak jogosulatlanul parkolót, akiket helyszíni bírsággal sújtottak vagy – amennyiben az áruházi hangosbemondóra jó ideig nem jöttek ki – feljelentettek a hatóságok. A helyszínen lévő mozgássérültek egy-egy piros szórólapot is a szélvédőn hagytak, így demonstrálva, hogy bizony hús-vér emberek azok, akiknek rovására visszaél a jogosulatlanul parkoló. Az egyik bevásárlóközpont parkolójában négy kialakított helyből négy foglalt volt, s egyik autós sem tudott jogosultságáról számot adni. Őket a helyszínen megbüntették, s tudni kell, hogy a bírság 3-tól 20 ezer forintig terjed.
![]() |
| A parkolóban: A sérültek jelenlétükkel demonstráltak a visszaéleések ellen. A képen látható autó vezetőjét a rendőr feljelentette. Fotó: Bertleff András |
![]() |
| Pécsi Gertrúd: Szinte biztos, hogy két helyből kettő foglalt lesz. Fotó: Bertleff András |
Szerintem a probléma ott kezdődik hogy mindenki tud véleményt,ötletet mondani DE bele gondolni magukat egy olyan ember életébe aki kerekesszékes és szeretne elmenni bevásárolni épp úgy mint az egészséges emberek,csak nem tud kiszállni a kocsiból mert a mozgáskorlátozott parkoloban olyan áll aki bár hol ki tud szálni.Nem egymást kellene fikázni hanem mindenkinek magába szállni és a helyükbe képzelni magukat.Ők is szeretnének úgy élni mint mások.Próbálnak teljes életet élni a tragédiájuk ellenére amit sajnos az egészséges emberek megnehezítenek nekik.
Szerintem nem ötletekre van szűkség hanem együttérzésre!!!
Sokan úgy gondolják sok az olyan aki jogosulatlanul használja a parkoló kártyát és éppen ezért parkól ilyen parkoloba,de mi van azokkal akik jogosultak és nem tudnak parkolni pont egy ilyen ember miatt.?
Ez a problém csak egy a sok közül az életükben.Olyan problémákkal kell nekik nap mint nap szembenézni amikkel egy egészséges embernek nem kell.
Sokszor kerülnek olyan helyzetbe hogy… Tovább olvasom »
Azt még megértem,ha mondjuk egy 3-4-5 éves gyerek nem tudja mi a helyes és mi nem,de,hogy felnőtt emberek miatt van szükség hasonló akciókra ,az számomra megdöbbentő! Büntessék őket még szigorúbban és talán akkor észhez térnek. Hihetetlen,hogy mennyi ember van,aki nem tudja megérteni,hogy a szabályok betartása mindenki számára KÖTELEZŐ!!!Belegondoltam,ha ők lennének jogosultak a mozgássérült parkoló használatára,akkor,hogy reagálnának a hasonló bunkók viselkedésére? georgbb!
Jó a javaslatod! A biztonsági őröknek egy kis plusz séta nem hiszem,hogy megártana!
Pénteken tanúja voltam az Árkádnál az akciónak. Nagyon helyes. Szinte mindig olyanok állank ott, akik nem jogosultak... Én a rendörök helyében egy járörpárost erre állitanék rá, és egész nap a város különböző nagyáruházainak a parkolóit ellenörizeteném velük. Most ugyis sokan vannak. Ja és nem enynire büntetném, hanem sokkal többre, ha már a többi szabálysértés is drágult... Garantálom lenne bevétel, és kb. 1-2 hónap alatt híre menne, és lenne szabad hely a jogosultaknak.
Nyugaton, ha beállsz, megbüntetnek és megemelik a kötelező biztosítást...azt nem csak egyszer kell fizetni.
elégedetlen, miért ugorna a jogsi?
hisz jogosult ott parkolni a böhöm terepjáró is, ha van igazolványa
azokat kéne börtönbe juttatni, akik pénzért kiadták az engedélyt
amíg nincs kőkemény szankció (ötlet: például, jogsi ugrik fél évre), nem lesz változás...ennyi...
Nagyon egyszerű a történet.. Mindenhol van biztonsági ember, aki ellenőrizheti hogy ki van-e rakva az okmány. Ha nincs, már hívhatja is a járőrt...
Aki jogtalanul (kártya nélkül, vásárol kártyával) áll ilyen helyre, annak tőben levágni mindkét lábát, akkor már jogosan veheti igénybe a rokkantaknak fenntartott helyeket. Undorító férgek. Főleg a milliomos rokkantak. Tisztelet a kivételnek!
hirdetés
