Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Öregek a győri tűzoltóautók

A győri városi tűzoltóság állományának átlagéletkora nem sokkal magasabb a tűzoltó járművekénél – ez a kedvezőtlen adat is kiderült a csütörtöki győri közgyűlésen.
illusztráció
A győri tűzoltóság járműveinek átlagéletkora meghaladja a tizenkét évet, a korrekordot egy huszonhat éves vízszállító tartja – közölte Hullámos László alezredes a csütörtöki győri közgyűlésen, amelyen a szervezet 1999 és 2002 közötti tevékenységéről számolt be. A parancsnok a negatívumok között említette, hogy egy nagy teljesítményű darura régóta szükségük lenne, de az ígéretek ellenére eddig nem kaptak ilyen gépet. A szakember ugyanakkor örömmel tudatta, hogy az elmúlt években egyre több fiatal választotta a nem túl magas jövedelmet, de biztos megélhetést nyújtó pályát, s ennek következtében a parancsnokság betöltött létszáma 128-ra nőtt, átlagéletkora harminc esztendő alá csökkent.
A tűzoltók az elmúlt négy évben három és fél ezer eseményhez vonultak ki, amelynek több mint fele tűzeset, egynegyede műszaki mentés volt. A jelzések csaknem kétharmada Győrből futott be, a többi a környező településekről. A lakosság és az automatikus tűzjelző berendezések csaknem félezer alkalommal adtak tévesen vagy szándékosan megtévesztő jelzést. A közgyűlés egyhangúlag, dicsérettel fogadta el a beszámolót.

Ugyancsak „így járt" a városi levéltár is, amelynek igazgatója a tavalyi tevékenységet és a 2003-as munkatervet ismertette. A Bana József által elkészített anyagból kiderült, hogy az intézmény idén megjelenteti egyebek mellett Molnár András Deák és Győr című munkáját, Győr 1737–1950 közötti egyesületi kataszterét (Bana József feldolgozásában), Győr 1612–1617 között keletkezett tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztáit (Dominkovits Péter jegyzi), Fazekas Csaba Rimely Mihály pannonhalmi főapátról írt monográfiáját, valamint a Győr 1956 című CD-ROM-ot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lendületben a termálépítők

Igazi tavaszi lendülettel dolgoznak az építők a győri élmény- és termálfürdő kivitelezésén. Jól… Tovább olvasom