Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C Még több cikk.

Öregedő lakók, korosodó falvak

Nem csak fogy Magyarország népessége, a települések nagy része öregszik is: régiónkban tízezerrel kevesebb gyermekkorú és másfél ezerrel több időskorú él, mint tíz évvel ezelőtt. Az idősödés leginkább az aprófalvas térségekre jellemző, így a Nyugat-Dunántúlon megyénk helyzete a legkedvezőbb.

Megváltozott a magyar társadalom korösszetétele az elmúlt tíz évben: a csökkenő születésszám miatt egyre kevesebb a fiatalkorú, az életkörülmények kedvezőbbé válása miatt pedig egyre több a 65 éves vagy annál idősebb – mindez a társadalom elöregedéséhez vezetett. A Nyugat-Dunántúlon is kedvezőtlenül alakult a korszerkezet: tízezerrel kevesebb 0–14 éves él a régióban, mint tíz évvel ezelőtt, a 65 évesek és idősebbek száma pedig másfél ezerrel nőtt ebben az időszakban – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kiadványában.

A régión belül szinte minden szempontból Győr-Moson-Sopron megyében a legkedvezőbbek az adatok. 2010. január 1-jei adatok alapján a 622 nyugat-dunántúli település hattizede (384 falu) öregedő. Az idősödő községek többsége (77,6 százalék) az aprófalvas településszerkezetű Vas és Zala megyében található, Győr-Moson-Sopronban csak a helységek felére jellemző az idősödés. A tavalyi év elején a régió öregedő falvaiban 176.363 ember élt, mely a helységek népességének 43,1 százalékát jelentette, megyénkben azonban ez a szám csak 28,9 százalékot tett ki. Ez főként annak köszönhető, hogy az idősödés – és ezzel együtt a népességfogyás – a kis lélekszámú falvakban a legjellemzőbb, megyénkben pedig a nagyobb lélekszámú települések vannak többségben (a községek 40,4 százaléka 1000 főnél népesebb). A kis lélekszámú helységek hátrányát támasztja alá a következő adat is: a régió öregedő községei közül a 200 főnél kisebbek népessége 16,7 százalékkal, a 200–499 fő közöttieké 11 százalékkal csökkent, az 500–999 fős helységekben 6,3 százalékkal, az ezer fő felettieken pedig már csak 3,8 százalékkal éltek kevesebben 2010 elején, mint az ezredfordulón – derült ki a KSH adataiból.

A népességszám egyre romló statisztikáját tovább tetézi a társadalom korösszetétele: az elmúlt tíz évben az öregedő falvakban az időskorúak aránya folyamatosan emelkedett, a gyermekkorúaké pedig nagymértékben csökkent. Győr-Moson-Sopron megyében a 65 évesek és idősebbek aránya 20,7 százalékot tett ki, a 14 évesek és fiatalabbak aránya pedig 13 százalékra tehető. A korösszetétel a falvak nagysága szerint is változik: a régióban a 200 főnél kisebb településeken a gyermekkorúak aránya mindössze 10,8 százalék volt a tavalyi év elején, az időskorúak aránya pedig itt a legnagyobb, 26,6 százalék. Ebből a szempontból megyénk helyzete a legkedvezőtlenebb, az itt élők érzik jövőjük szempontjából legkevésbé elfogadhatónak ezeket a törpefalvakat: nálunk ezek az arányok 9,5 százalékot, illetve 27,8 százalékot tesznek ki.

Sok falu öregszik, a kicsi és a várostól távolabb eső településekre nem szívesen költöznek a fiatalok. Bár Felpéc nem apró település (888 fős), Győri Lászlóné unokái, Győri Réka (b) és Győri Alexandra
Sok falu öregszik, a kicsi és a várostól távolabb eső településekre nem szívesen költöznek a fiatalok. Bár Felpéc nem apró település (888 fős), Győri Lászlóné unokái, Győri Réka (b) és Győri Alexandra (j) nagymamájuktól távolabb, Győrben élnek. Fotó: H. Baranyai Edina

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kereskedőknek nem felel meg az új piac

A kereskedők képviselői cáfolják, hogy megegyeztek volna a Győr-Szol vezetésével a Dunakapu tér felújításának idejére kijelölt ideiglenes piaci helyszínről. Tovább olvasom