Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Öregedő falvak, felemás remények

Az országos folyamathoz hasonlóan a megye falvai is öregednek. Elsősorban a Bakonyalján és a Rábaközben nőtt a 65 év felettiek és csökkent a 14 év alattiak aránya.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatainak tanúsága szerint fogy is, öregszik is Magyarország népessége. Egyes vélemények szerint ez az évszázad közepéig nem is változik. Bár megyénk egy-egy kistérségére más-más tendencia – például Győr környékén a nagyobb lélekszámú beköltözés miatt növekedés, Csorna környékén az elvándorlás miatt csökkenés – jellemző, de a KSH győri igazgatóságától kapott tájékoztatás szerint összességében Győr-Moson-Sopron falvaiban is a fokozatos elöregedés érvényesül.

Ezek közé tartoznak a megye bakonyaljai települései (például Bakonyszentlászló, Lázi, Sikátor), valamint a Rábaközben jó néhány falu (például Gyóró, Himod, Maglóca, Rábaszentmiklós), amelyek minden bizonnyal előnytelen földrajzi vagy infrastrukturális helyzetük miatt nem jelentenek különösebb megtartóerőt az elvándorlóknak, illetve vonzerőt a betelepülőknek. A statisztikai adatok szerint hasonlóan öregszik még a lakosság – többek között – Csikvándon, Véneken, Répcevisen is.

Berki Jenő közel negyven éve él Győrszemere nagyszentpáli részén, ahol örömmel tapasztalta, hogy az elmúlt öt évben szinte gombamód nőtt ki egy ˝kisfalunyi lakótelep˝. Fotó: Krizsán Csaba
Berki Jenő közel negyven éve él Győrszemere nagyszentpáli részén, ahol örömmel tapasztalta, hogy az elmúlt öt évben szinte gombamód nőtt ki egy ˝kisfalunyi lakótelep˝. Fotó: Krizsán Csaba

Az elmúlt tíz év tükrében Rábcakapit, Cakóházát, Markotabödögét is elidősödött községnek ítéli Kustor Józsefné, a körjegyzőség igazgatási előadója. A jövőt illetően reményt jelenthetnek azok a fiatalok, akik szülőfalujukban maradtak. Vagyis ma már nem jellemző az elköltözés, bár a hivatal munkatársa azt viszont elgondolkodtató, szomorú tényként említette, hogy a négytelepüléses védőnői körzetben (odatartozik még Tárnokréti is) egyetlen kismama sincs a nyilvántartásban.

A megye átlagéletkorát javító fiatalodó kevesek egyike Győrszemere. A kedvező irány egyik oka – ahogy ezt Horváth Gyula polgármestertől megtudtuk – például a település nagyszentpáli része, ahová az elmúlt években számos fiatal pár, kisgyermekes család építkezett, költözött.

Emiatt például az elmúlt tíz évben majdnem megduplázódott a születések száma. Rajkán sem panaszkodhatnak. Érdeklődésünkre Bazsó Lajos polgármester elmondta: ugyan nagy örömükre két 100 éves is él a faluban, de a gyermeklélekszám évről évre növekszik. Ez elsősorban köszönhető azoknak a külföldi – főként szlovákiai magyar – fiatal és középkorú családoknak, akik nagyon sokat javítottak Rajka átlagéletkorán.

Olvasóink írták

  • 1. mgob 2010. február 17. 13:43
    „Fogy a magyar akkor is.
    Nem is tudom "miért"?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Babakiállítás a győri Mónus Illés úti óvodában

Babakiállítás nyílt a győri Mónus Illés úti óvodában Paray Júlia Gyöngyi saját kezűleg készített… Tovább olvasom