Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Ördögi kör: állását, szállását is elvesztette

˝Tudom, ha fel is vesznek valahova, biztos csak éhbérért, és megkövetelik a hajtást, de ez se számít, nem válogatok, csak dolgozhassak.˝

Állítja mindezt Guszter László, akinek felszámolás alá került munkahelye, így elvesztette állását és lakhelyét is.

Segélyt is adott a Vasas Szakszervezet a győri baromfi-feldolgozó több dolgozójának, mert már egy ideje késve kapták meg fizetéseiket, nemrégiben pedig le is állt az üzem, ismét felszámolási eljárás indult a Pannon Szárnyas ellen. Volt, aki így úszta meg, hogy ne tegyék ki albérletéből, de akadt, akinek ez a segítség sem volt elég.

– Épp kezdett a sorsom jobbra fordulni: kaptam állandó munkát, találtam albérletet, társat is. Ugyan nem sok pénz járt érte, de szerettem a feladatom a baromfi-feldolgozóban – mondta el Guszter László. Mikor azonban már nem kapta meg rendszeresen fizetését, elkezdett felhalmozódni lakbértartozása és egy hete el is kellett hagynia a neki fedélt jelentő helyet. Korábban mindig talált – ha csak alkalmi jelleggel is – kenyérkeresetet, így amiatt nem kellett aggódnia, hogy nem lesz hol aludnia, most mégis attól tart, az utcára kerül. Barátok, ismerősök fogadták be a napokban egy-két éjszakára. Hajléktalanszállóra nem akar menni, úgy véli, akkor végképp nem lesz számára visszaút, nem tud kikeveredni nehéz helyzetéből. Úgy érzi, ördögi körbe került: ha nincs munka, nincs albérlet se, de ha nem tudja valahol lehajtani a fejét, nem tud hol tisztálkodni, akkor hogyan jelentkezzen pihenten munkára?

Szakmája nincs, betanított feladatokat tud elvégezni a negyvenes éveiben járó, életerős férfi és segítségképp nem is szeretne mást, csak munkát.

˝Csak a majd és a majd, meg az ígérgetés. Emiatt kezdek elkeseredni˝ – állítja Guszter László, aki ismerőseinél érdeklődik munkalehetőségről és üzemekben próbálkozik. De csak azzal tudták biztatni: szólnak, ha adódik valami. Ha megkapja volt munkahelyétől a papírjait, bejelentkezik a munkaügyi központba is.

Olvasóink írták

  • 6. erzsi57 2011. február 26. 12:15
    „Teljesen igaza van az úriembernek! két gyermekemmel albérletbe lakom, január óta a vállalkozó nem akarja kiadni a papírjaimat a munkanélküli 3-szor hivatott be de jelentőségi nincs segélyért sem tudok folyamodni. 1-havi lakbérrel vagyok elmaradva mi lesz velünk? 45000ft- jön be családi és gyermektartás hol van itt a gyermekvédelem? 57 évesen már senkinek sem kellek bár nap- mint nap megyek munka után még takarítónőnek sem vesznek fel a korom végett.Hova megyek utcára a két gyermekemmel? segítségem nincs se szüleim se testvérem. A lakásom kezesség végett vesztettem el mert mikor dolgoztam 50% levonásom volt. Remény nincs arra, hogy megkapom a pénzem attól aki végett ide jutottam!!”
  • 5. Tabornok 2010. május 19. 03:38
    „Trenkwalder Kft. dunakiliti megbízója részére munkavállalókat keres 3 műszakos munkarendbe, Csorna és Mosonmagyaróvár környékéről. Érdeklődni és jelentkezni a következő telefonszámon lehet: 96/516-080 vagy személyesen a Tihanyi Á. u. 17. szám alatti irodánkban. Munkaügyi iktatószám: 37961/2001-0100.
    Lehet közvetlen is keresni a Dunakiliti munkáltatót, akkor talán több marad a melósnak.
    Gumi vulkanizálási munkára keresnek embereket, több hónapja. Szállást is adnak a munkát vállalóknak.
    Szebb napot!”
  • 4. janika 2010. május 18. 12:17
    „Az elmúlt húsz évben sok-sok "Guszter" állásnélküli lett a rengeteg gyár, üzem Tsz, Állami gazdaságok bezárása miatt! Valakiknek az országunk termelő részének szétverése nagyon jól jött! Hisz manapság senkinek nem érdeke, hogy ebben az országben eladható termékeket termeljenek az emberek! A kersekedelmi maffia kézbentartja az áruforgalmat külföldről. A politikusainki meg tátott szájjal és nyitott zsebbel aszisztálnak mellette! Ide valódi rerndszerváltás kell nemcsak hatalom váltogatás!”
  • 3. MTT 2010. május 18. 11:09
    „Jelentkezzen valahogy nálam, adjon egy elérhetőséget, mobilszámot, hátha tudok segíteni!”
  • 2. sztiv 2010. május 17. 19:25
    „Ez totál így van.
    Ha én repülök a melóból, repülhetek a lakásból is.
    Sz@r az élet, de túl kell élni.
    Ha egyedül van az ember és nincs senkije (se szülők, se feleség), rendesen megszívta.”
  • 1. sagem 2010. május 17. 16:40
    „Jelenleg is keresnek munkavállalókat a komáromi Nokia gyárba, bedolgozóként”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Élesítettek˝ a győri rakétások

Kiváló minősítéssel hajtották végre éleslövészetüket a győri rakétaezred kijelölt ütegének katonái… Tovább olvasom