Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

Óránként másfél ezer üveg

Három éve kezdődött Écsen és 70 millió forintba került a most befejeződött borászati fejlesztés. A pannonhalmi borvidék eddigi legnagyobb és legkorszerűbb borpalackozóját tegnap adták át.
Óránként 1500–1800 üveg bor palackozására képes az a korszerű palackozóüzem, amelyet tegnap ünnepélyes keretek között avattak fel Écsen dr. Vaszary László családi vállalkozásában. A fejlesztés 2002-ben kezdődött a szőlőfeldolgozás korszerűsítésével, s tegnap a korszerű palackozó gépsor átadásával fejeződött be. Az ünnepségen dr. Vaszary László elmondta, pályázati támogatás nélkül nem lett volna képes belevágni a nagy munkába. A megyei területfejlesztési tanács 22 millió forinttal támogatta, így tudta megvalósítani a számára és a régió számára is fontos beruházást.

A családi vállalkozás az ország egész területére szeretné eljuttatni jóféle fehérborait. A vállalkozó 28 hektáron termel szőlőt és a környékről is vásárol alapanyagot, így évente mintegy 40–50 hektár szőlőterület termését dolgozza fel.

A családból négyen dolgoznak a vállalkozásban. Dr. Vaszary László legkisebb leánya most kezdi el az egyetemen a művészettörténész-kurzust, s ismereteire csak nagyon áttételesen szüksége lesz a vállalkozásnak, hiszen mindinkább művészet lesz bort eladni.
Az elismert borász azért kezdett a nagyszabású fejlesztésbe, mert meggyőződése volt, hogy az uniós csatlakozás után fejlődni kell az ágazatban is. A kannásbor-értékesítésnél már csak feldolgozási foka miatt is nívósabb a palackos értékesítés.

A Vaszary-féle palackozónak nagy a teljesítőképessége, így vállalhat bérpalackozást, s közvetve a pannonhalmi borvidék többi nagybani szőlő- és bortermelője is élvezheti a korszerű létesítmény meglétét. A palackozó mutatós, tájba illő épületét Sári Jenő ménfőcsanaki építészmérnök tervezte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egészségőrök, gyermekfelügyelők

Országosan is példaértékű az a képzési program, aminek eredményeként húsz győri és Győr környéki… Tovább olvasom