Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Önmagát építi a gyülekezet

Evangélikus gyülekezeti ház épül Ménfőcsanakon. Pünkösd előtti szombaton ünnepi istentisztelet keretében helyezték el az épület alapkövét.
Az alapkőletétel ünnepélyes pillanata
A régi evangélikus iskola udvarán összegyűlt ménfőcsanaki híveket a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke igével köszöntötte, majd arról beszélt, hogy az építkezés sikere nem a most „ megjelölt " tenyérnyi területen múlik. Nem testi szem számára épül ez a ház, hanem hogy a lélek hajléka legyen.
– A gyülekezet önmagát építi, ahogy gyarapodnak a falak, erősödik a közösség is, de arról egy pillanatra sem feledkezhetünk meg, hogy az építőmester maga Isten – hangsúlyozta igehirdetésében Ittzés János. – Ahhoz, hogy ház épüljön, nem elég a teli pénztárca, nem elég a pontos terv, ha azon nincsen égi áldás, és annak fundamentuma nem Jézus Krisztus.
Az alapkőletétel alkalmából – a Soli Deo ifjúsági énekkar szolgálata és Tóth Péter felügyelő szavai után – áldást mondott többek között Jankovits Béla esperes és Hanvay László lelkész. Az ünnepség gyülekezeti közgyűléssel zárult, ahol köszöntőt mondott Balogh József polgármester, Birkás Tivadar országgyűlési képviselő, Baralovics Ernő és Szabó Jenő ménfőcsanaki, ill. a gyirmóti részönkormányzat vezetője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stadion: elnapolt szerződéskötés

Egyelőre nem tudni, mikor kezdődhet meg a győri ETO-stadion felújítása, miután a közgyűlés… Tovább olvasom