Kisalföld logö

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 18°C Még több cikk.

Önkormányzati választás: Kiszorulnak a kicsik?

A szűkebb pálya a nagy pártoknak kedvez – vélik a városi testületekben jelenleg még bent lévő civil szervezetek képviselői, akik szerint idén minden eddiginél nehezebb lesz mandátumot szerezniük.

Az Országgyűlés nemrégiben fogadta el azt a két törvénymódosítást, amely megváltoztatja az önkormányzati választás szabályait. A képviselő-testületek karcsúbbak lesznek, a kampány az eddigi 72 napról 60-ra rövidül, az ajánlószelvényeket pedig 35 helyett 15 nap alatt kell összegyűjteniük az indulni akaróknak.

A módosítások jelentősen csökkentik a kisebb szervezetek bejutási esélyeit – vélik a portálunk által megkérdezett civil vezetők. ˝Európaibb, nagyvonalúbb megoldást vártunk. A törvény szűkíti a demokratikus mozgásteret, ahelyett, hogy a szélesebb körű képviseleti demokrácia irányába hatna˝ – mondta álláspontját nem véka alá rejtve Mészáros József, a Pro Urbe Egyesület elnöke. A civil szervezet negyedik ciklus óta küld képviselő(ke)t a győri közgyűlésbe, sőt, 1994 és 2002 között Jungi Csaba személyében alpolgármestert is adott.

Mészáros József szerint a leghátrányosabban az érinti őket, hogy a megyeszékhelyen kompenzációs listáról mindössze hét mandátumot osztanak ki az eddigi 14 helyett. ˝Az ajánlószelvények összegyűjtése szervezettséggel a rövidebb idő alatt is teljesíthető, de a nagy pártok itt is előnyben vannak˝ – fogalmazott.

A szűk pálya egyértelműen a nagy pártoknak kedvez - mondta Szeredi Ádám.
Hasonlóan vélekedett dr. Szeredi Ádám, aki a Mosonmagyaróvári Vállalkozók Egyesülete színeiben tagja a helyi képviselő-testületnek. ˝A törvény lényegesen megnehezíti azt, hogy a civil szervezetek és kis pártok jussanak be a testületekbe. A szűk pálya egyértelműen a nagy pártoknak kedvez˝ – szögezte le többek között arra utalva, hogy a Lajta-parti városban mindössze négy mandátumot lehet megszerezni töredékszavazatokkal kompenzációs listáról.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szúnyogpermet emberre nem veszélyes

˝Szúnyogirtás! Szakirányú tájékoztatást kérnénk az illetékesektől a felhasznált vegyszerekről.… Tovább olvasom