Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Önkénteseket vár a lelkisegély győri csoportja

A Magyar Ifjúsági Lelkisegély győri csoportja, az M-M Vonal, ifjúsági telefonos lelkisegély-szolgálat önkéntes segítőket vár karitatív ügyelői feladatvégzésre.

Míg évekkel ezelőtt többnyire párkapcsolati problémák miatt hívták a fiatalok a lelkisegély szolgálatokat, most jobbára drasztikus helyzetek, kilakoltatás, a szegénység okozta krízisek megoldása jelent fejtörést az ügyelőknek.

Az éves szinten 3-8000 befutó hívásszám közül körülbelül 3000 úgynevezett segítő beszélgetés, amikor nagy empátiával hozzáértéssel és felkészültséggel a krízisből úgymond ki kell vezetni az elkeeredésében sokszor a legrosszabbra is elszánt telefonálót.

Farkas Imre alapító szerint a feladat minden esetben különleges kihívást is jelent, pláne ha olyan eseteket veszünk, mint azé a mindössze négyéves kisgyermeké, aki többször egy filmélménye alapján szúrta meg magát, kijelentve, hogy ő tovább nem akar élni. A kihívás tehát nagy, ahogy az önkéntesek felelőssége is.

A feladatra felkészítő négy hónapos tanfolyam ingyenes. Alkalmassági feltételt jelent a jó kommunikációs- és empatikus képesség, a 18 év feletti korhatár és az elhivatottság a fiatalok mentális segítésére.

Jelentkezni a 30/300-3311-es telefonszámon, vagy az iroda@gyitosz.hu e-mail elérhetőségen lehet.

Olvasóink írták

  • 1. Tabornok 2010. április 17. 04:39
    „"Önkénteseket vár a lelkisegély győri csoportja" Szomorú, hogy az elmúlt 25-30 év, ezt eredményezte.
    "ha olyan eseteket veszünk, mint azé a mindössze négyéves kisgyermeké, aki többször egy filmélménye alapján szúrta meg magát, kijelentve, hogy ő tovább nem akar élni."
    Hány évre ítélték a szülőt? Milyen család az, ahol egy 4 éves gyereknek filmélményei vannak és kés kerülhet a kezébe? Gondolom, a gyermeket továbbra is a szülőknél hagyták, hátha legközelebb sikerül az öngyilkossága! Nem csak a lelkisegélyszolgálatot kell erősíteni, hanem a gyermekvédelmet is!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt faházat nyertek a pannonhalmi borászok

Csaknem kétmillió forintot nyert a Pannonhalmi Borvidék Hegyközsége a Bormarketing Alapból. Tovább olvasom