Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Önkéntes tűzoltók nagyobb szerepben

A téti és a győrszemerei önkéntes tűzoltók a megyében elsőként a győri hivatásos kollégáik nélkül is önállóan beavatkozhatnak tűz esetén és műszaki mentésnél.
A szombati téti, „útba indító ünnepségen" Bérczi László tűzoltó dandártábornok, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelő és Széles Sándor megyei kormánymegbízott elsősorban a felelősségről beszélt, amely ezzel a „feljogosító okirattal" jár.

Most már e két önkéntes egyesület nem tájékoztató sms-t kap, ha tűz van az általuk felügyelt öt településen, hanem az üzenet kötelezettséggel jár számukra.

A korábban elfogadott tűzvédelmi törvény lehetővé teszi ugyanis, hogy adott szakmai és technikai feltételek megléte esetén az önkéntes tűzoltó egyesületek önállóan beavatkozhassanak, olthassanak tüzet és végezhessenek műszaki mentést. Megyénk területén elsőként a győrszemerei és téti önkéntes tűzoltók feleltek meg ennek, s kapták meg a lehetőséget (országosan pedig az első húsz település közé kerültek). A két egyesület egyébként havi 100 ezer forintot kap eszközeinek fenntartására.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szíriai, marokkói, algériai és kameruni menekülteket fogtak

Győrben, Sopronban és Csornán az elmúlt 24 óra alatt 15 határsértőt fogtak el a rendőrök. Tovább olvasom