Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C Még több cikk.

Önkéntes munkát vállalt a győri színész

Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház művésze kínálta kávéval azokat, akik betértek a Baross utcai T-Pontba péntek délután.



Szokatlan vendéglátásba csöppenhetett az, akinek december 10-én a győri Baross utcai T-Pontban volt dolga. Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház színésze arra vállalkozott, hogy kávéval kínálta a karácsonyi csúcsforgalom ideje alatt az üzletben várakozókat.

Nagy Balázs kávéval kínálta a a T-Pontban várakozókat. Fotó: Cseh Róbert
Nagy Balázs kávéval kínálta a a T-Pontban várakozókat. Fotó: Cseh Róbert

- Megtisztelő felkérés volt ez a cégtől, szívesen vállaltam ennek a kedves ötletnek a kivitelezését - mondta Nagy Balázs, aki két színházi próba között látta el feladatát, majd így folytatta:

- Nagy a forgalom, sok a várakozó. Aki felismer, azzal örömmel elbeszélgetek, a fő téma természetesen a színházi szerepek. Közben már egészen profin főzöm a kávét - ami nagyon finom - , s az üzlet sorszámkiadó automatáját is megtanultam kezelni, ebben is segítségére lehetek az embereknek.

Galéria! Fotók: Cseh Róbert

A közelgő ünnepekre tekintettel a színész reméli, hogy a hétköznapok rohanása a háttérbe szorul, s mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánt.

A Magyar Telekom értékesítési területe nem először szervez kávékínáló akciót

A tavaly már nagy sikert aratott kezdeményezés ismétlésére azért került sor, mert az üzletek részéről örömmel látták, hogy egy ilyen apró figyelmesség is milyen nagy bizalmat és mennyi rokonszenvet ébreszt. Az idén 14 budapesti és 29 vidéki T-Pontban, december 6-tól december 23-ig tartó országos akció alatt több mint 30 sztár várja arculatos kiszolgáló köpenybe bújva a T-Pont üzletekbe látogatókat.

Ráadásul ebben az évben mindez kiegészül azzal, hogy a vállalat önkéntes akciót hirdetett kollégái körében, arra bíztatva munkatársait, hogy vegyenek le némi terhet a megnövekedett forgalomban a T-Pontokban dolgozó kollégáik válláról. Az önkéntes munkára közel 300 telekomos regisztrálta magát.

Olvasóink írták

  • 18. toto72 2010. december 11. 16:11
    „Önkéntesség?!! A fenét.
    Nézzétek meg a képet! Lement pizsamában kávézni és ott maradt.”
  • 17. dimna 2010. december 11. 06:40
    „A heti nagy T hálózati hiba után kávéval nyugtatja a kedélyeket? :)”
  • 16. pemozsu 2010. december 11. 00:36
    „Révfalui szunyog meglátszik rajtad, hogy nem jársz színházba, lehet nekünk jobb is.
    A Bazsinak meg elismerésem, hogy két próba közt nem egy félórás lazítást, hanem a kávé és mosoly osztást és a jó szavakat választotta. További sikereket kívánok és maradj meg mindig ilyen mosolygósnak! Mert a Közönség Szeret!”
  • 15. mecsoka 2010. december 10. 23:43
    „Pff de gáz :D”
  • 14. Táncos 2010. december 10. 22:55
    „Önkéntes. Hát persze. :)”
  • 13. Csetneky 2010. december 10. 21:42
    „9. vet

    Ne szomorkodjál, ez a "nagyság" átka!

    Egyébként meg az ember értékét - szerencsére - nem az határozza meg, hogy hányan "szavaznak" rá.”
  • 12. modling 2010. december 10. 21:41
    „Tényleg nem vele van baj, reklám az egész világ ezt is megszoktuk, de ez nem önkéntes munka! Az önkéntes munka az nem ez.........”
  • 11. ortadon 2010. december 10. 21:37
    „3. Silence!
    Akkor úgy írd, hogy a t-pont miért nem hólapátolást szervezett?!
    Arra én meg nem lennék büszke a helyedben és főleg nem hangoztatnám, hogy nem jársz színházba!
    14. évad amit a Gy.N.Sz.-ben elkezdett! (ha jól tudom)”
  • 10. drKotász 2010. december 10. 21:16
    „9. hozzászólás vet
    Te miről beszélsz, nem az ember a baj, hanem hogy ez egy fizetett hirdetés nem önkéntes munka.”
  • 9. vet 2010. december 10. 20:41
    „Jajj fejezzétek már be. Oda megy ahova akar, miért kell mindenkit kikezdeni? Tán irigylitek a sikereit?
    Ő legalább letett valamit az asztalra és még hozzá jól is néz ki.
    Én személy szerint örölük, ha bárhol látom Bazsit és büszke vagyok rá, hogy Győrben játszik.
    BÉKÉS és boldog karácsonyt!”
  • 8. ZéZé 2010. december 10. 20:37
    „Hu de gáááááááááz ez a cimoldalas reklám.
    Szégyen.
    Asszem önkéntesként én is holnap bemegyek melózni.. :)”
  • 7. Jandex 2010. december 10. 20:28
    „Remélem nem rokkant bele,mert akkor még a r.nyugdíját is fizethetem!:)))/miért nem havat lapátolni ment??? :)))/”
  • 6. kumpala 2010. december 10. 19:39
    „Micsoda gesztus.. Ingyen kávé szerencsétlen mobiltelefon-vásárlóknak. Szánalmas. Fix, hogy nem ingyen bohóckodott.”
  • 5. Révfalui-szúnyog 2010. december 10. 19:32
    „Hát én biztos valami ügynöknek vagy sportolónak néztem volna. Igaz, nem látogatom a győri színházat s a fiatal csepürágókat se ismerem.”
  • 4. arrabonem 2010. december 10. 19:25
    „Nincs semmi gond az egésszel, ötletes reklám, kell a hírverés hozzá, de a több mint cím félrevezető. Az önkéntes munkán nem ezt értjük.”
  • 3. Silence 2010. december 10. 19:12
    „Ha hajléktalanoknak vinne teát, takarót akkor azt mondanám -ez tök jó!
    De így egy olcsó karácsonyi T reklám (vagy lehet nem is olcsó :)).
    Vegyetek telefont, fizessetek elő, legyetek hűségesek (Nálunk-Velünk).”
  • 2. aerodragon 2010. december 10. 18:55
    „Burkolt, reklám célú hirdetés... :)”
  • 1. Julianusz 2010. december 10. 18:48
    „A pápai T-Pontban jó lenne, ha hozzáértő dolgozókkal találkoznánk, mert jelenleg, ha előfizetéssel, számlával, készülékkel kapcsolatban kérdésünk van, elénk dugják a prospektust,mondván abban minden benne van.
    Amikor pedig bementem egy ismerősömmel,/ aki tényleg csak telefonálni, sms-t olvasni tud, max. lenémítja és visszahangosítja a készülékét/ egy tényleg elég bugyuta kérdésére jól kiröhögte a hölgy. Na itt fejeztük be a vásárlási szándékot. A győri Baross utcai üzletben barátságosan ismerősöm számára is érthetően, minden kérdésünkre válaszolt a hölgy, sőt még ő ajánlgatott kedvezőbb megoldásokat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már Rabkerten is szivattyúznak

Belvízvédelmi fokozatot emelt az ÉDUKÖVIZIG a Marcal menti belvízvédelmi szakaszon. Tovább olvasom