Kisalföld logö

2017. 07. 29. szombat - Márta, Flóra 16°C | 27°C Még több cikk.

Öngyilkos lett az utazásszervező?

Portálunk egyelőre meg nem erősített forrásból úgy tudja, hogy öngyilkos lett az az utazásszervező-alapítványi elnök, aki miatt éppen egy hete nem tudott a győri Apor-iskola csoportja Görögországba utazni.

A rendőrség csalás megalapozott gyanúja miatt nyomoz az ügyben.

Az iskolai utazásokat szervező alapítvány internetes honlapja már nem működik, az ügyvezető igazgató mobilja továbbra sem elérhető: mindezek hátterében drámai fordulat áll – értesült budapesti forrásból a kisalfold.hu. 

Portálunk korábban írt arról, hogy az Apor-iskola diákjai a felnőtt kísérőkkel együtt ötvenhatan indultak volna Győrből a görög üdülőfaluba, Nei Poriba. Még az őket szállító busz is megérkezett, amikor kiderült, hogy az utazást intéző alapítvány elnöke a befizetett pénzzel, több mint négymillió forinttal, eltűnt.

Úgy tudjuk, az országos alapítványnak több győr-moson-soproni ügyfele is volt, tehát nem egyedül az aporosok lehetnek érintettek az ügyben.
Az iskola még az elmaradt indulás napján feljelentést tett a Győri Rendőrkapitányságon a férfi ellen, a nyomozás azóta csalás megalapozott gyanúsjával megindult. Úgy tudjuk, az országos alapítványnak több Győr-Moson-Sopron megyei ügyfele is volt, tehát nem egyedül az aporosok lehetnek érintettek az ügyben.

Az egyébként budapesti, alapítványi elnök már a múlt héten elérhetetlen volt mindenki számára, s úgy tudjuk – egyelőre meg nem erősített forrásból –, hogy önkezével vetett véget az életének. A Győri Rendőrkapitányság csalás gyanúja miatt továbbra is nyomoz. Az érintett szülőket, akik gyermekeik után 75 ezer forintot fizettek be az útra, értelemszerűen nem kártalaníthatta eddig senki.

(A témát, a nyomozás érdekeit figyelembe véve, folytatjuk.)

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. juju78 2010. július 19. 09:48
    „Ez a mai magyar megoldóképlet? Gond van? Bajt okoztam? Öngyilkos leszek, s kész.

    No comment”
  • 20. igazszó 2010. július 15. 22:17
    „NYOMOZÁS, RENDŐRSÉG??????KORRUPCIÓ, ÖSSZFONÓDÁS, ÜGYÉSZSÉG, BÍRÓSÁG.......”
  • 19. Agent 2010. július 12. 20:04
    „14, tanulni, tanulni, tanulni!
    "az USA a legrégib demokrácia a világon"
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Demokrácia

    hát persze elemér, ja, esetleg a "világ" fogalmát definiáld légyszíves (nem, nem a lapos, de nem is a gömbölyű):)”
  • 18. fióka 2010. július 12. 06:56
    „akkor nem vett retúrn jegyet?”
  • 17. átlagember 2010. július 11. 23:01
    „Elemér, én úgy tudtam hogy a görögöké, de lehet, hogy tévedek.”
  • 16. mtoltosi 2010. július 11. 17:18
    „Engem különösebben nem zavar,hogy megmutatták a képet amin én is rajta vagyok ,mert oké h személyiségi jogok meg minden de most mi??,meglincselnek mert nem mentem Görögországba,ha megtudják kivagyok?Amikor a kép készült megkérdeztek minket hogy szabad e ,egy fotót készíteni.
    És még az is az egész történetről,hogy sem a Tanárnőt sem az iskolát nem kellene szidnia annak akinek semmi köze sincsen ehhezmert igencsak rosszul esett azoknak a diákoknak és kísérőknek akik nem tudtak elemenni szal nem kellene viccelődi ezzel ,igen nagy paraszt lehet az az ember aki ezt teszi.”
  • 15. accelerator 2010. július 10. 21:08
    „Szegényke!”
  • 14. Elemér 2010. július 10. 16:17
    „Ha hiszitek, ha nem, de az USA a legrégib demokrácia a világon. Ilyen joguk a bünözöknek nincs. Van joguk ügyvédhez, végeztünk. Ott a biróság is szar meg a rendörség is. Ezt a tájékozott informált világ is tudja.”
  • 13. sorok_közt 2010. július 10. 15:32
    „Mert ebben az orszában (majdnem) mindenki csak jogait ismeri és hangoztatja, a kötelességeit nem. Hányingerem van ezektől az ombucmanoktól, jogvédőktől, környezetvédőktő, műemlékvédőktől stb.”
  • 12. Mankapunka 2010. július 10. 14:21
    „RTL híradóban el volt homályosítva a túrista csoport képe,ami most volt Amerikában,a Kisalföld újságban,meg le volt közölve a tiszta kép.

    Ha már egy egész megye láthatja a legkisebb eldugott psuztán is,akkor a Sátoraljaújhelyi miért nem láthatja?”
  • 11. Mankapunka 2010. július 10. 13:09
    „Még a kocsinak is személyiségi joga van,pedig a rendszám az állam tuljadona.

    Vicces dolgok ezek.”
  • 10. buggyant 2010. július 10. 13:00
    „Így szokás. Személyiségi jogok védelme.”
  • 9. Elemér 2010. július 10. 11:07
    „Érdekes hogy nevét nem irják. Miért van ez, talán kiskoru, vagy Mo.-n ez igy szokás ?”
  • 8. jucuska40 2010. július 10. 10:27
    „ez kicsit érdekes ez a cikk...ir de végül is semmit sem ir!!!!”
  • 7. viperetta335 2010. július 10. 09:31
    „Mi az,hogy "nagy valószínűséggel öngyilkos lett"?
    Egyébként meg ha több helyről is sikkasztott,ez valóban nem sok pénz,ezzel sehol sem húzza sokáig.”
  • 6. hümm 2010. július 10. 09:14
    „206Cc

    Nem nyugatra, hanem délre és lehet nyaralni ment.
    Úgyis sokan melegebb éghajlara kívánták ha elcseszte a nyaralásukat.
    Ha itt 4 millát lenyúlt valószínű ezt nem egyszer tette meg”
  • 5. buggyant 2010. július 10. 08:55
    „nacsezdmeg. Fordulat.”
  • 4. Peugeot206cc 2010. július 10. 08:54
    „Ebben igazad van lape!!”
  • 3. lape 2010. július 10. 08:50
    „4 millióval nem sokáig húzza nyugaton!”
  • 2. Peugeot206cc 2010. július 10. 08:41
    „Es hol a holttest???Nagy hülye lehetett ha 4 Millio Forint miatt öngyilkos lett!!Szerintem nem öngyilkos lett hanem valahova nyugatra lelepett a penzzel.”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kész a győri Szövő utca

Két ütemben elkészült a győr-jancsifalui Szövő utca felújítása – tájékoztatta portálunkat… Tovább olvasom