Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Olcsó piac: marad és bővül

Győr - A felröppent híresztelésekkel ellentétben nem szűnik meg, hanem éppen ellenkezőleg, telt házzal működik a győri olcsó piac. Mi több, hamarosan tovább bővül.
A használtcikk-piac – több helykereső kitérő után – néhány hónapja költözött az ETO Park parkolójába, akkor még „próba jelleggel". A napokban az üzemeltető megkapta az engedélyt az önkormányzattól, s úgy tűnik, hosszú távú együttműködés alakul az ETO-val.

– A jelenlegi helyszínen végre kulturált körülmények között, aszfaltozott területen, elegendő parkolóhellyel működhetünk, s a környékről sem érkezett panasz a piacra. A rosszakaróink hetek óta terjesztik, hogy bezárunk, pedig éppen az ellenkezője igaz: a nagy érdeklődésre való tekintettel májustól a vasárnapok mellett szerdánként is lesz piac, s a szombatonkénti autóbörzére is megkaptuk az engedélyt – mondta Lévai Zoltánné, a hetven százalékban használt cikket kínáló, 100–150 árussal működő piac üzemeltetője.

A helyszín tehát bevált, igaz, az ETO Park augusztusra tervezett megnyitását követően azért lesznek változások. Bolla Gábortól, a létesítmény vezetőjétől megtudtuk, hogy a jelenlegi tízezer négyzetméternél kicsit kisebb területen, néhány méterrel odébb kap majd helyet a piac, amely – egybevágva az ETO Park célkitűzésével – igazi élményt nyújt.

Nem zár be, hanem bővül: A nagy érdeklődésre való tekintettel májustól a vasárnapok mellett szerdánként is lesz piac, s a szombatonkénti autóbörzére is megkapták az engedélyt. Fotó: Krizsán Csaba
Nem zár be, hanem bővül: A nagy érdeklődésre való tekintettel májustól a vasárnapok mellett szerdánként is lesz piac, s a szombatonkénti autóbörzére is megkapták az engedélyt. Fotó: Krizsán Csaba

– Szerte Nyugat-Európában kifejezetten turistalátványosságnak számítanak a hasonló piacok, s mi nyitottak vagyunk minden kezdeményezésre, ami a látogatókat, a győrieket szolgálja. Így a park megnyitása után a régióban egyedülállóan biopiacot indítunk, amelyre már most nagy az érdeklődés, s közös rendezvényekben is gondolkodunk – mondta Bolla Gábor. Nem titkolja: a piac szervezőivel kötött megállapodás kölcsönös hasznot hoz, hiszen a vasárnaponkénti 20 ezer látogató révén élet költözik a gyárvárosi városrészbe.

A győri olcsó piac egyébként akkora siker, hogy nemrég komáromiak keresték meg az üzemeltetőjét azzal a kéréssel, hogy náluk is rendezzen hasonlót, az engedélyezés már folyamatban is van.


Rögös út vezetett idáig

Nem kevés kanyar után talál(hat)ja meg végleges helyét az olcsó piac; először 2007 nyarán tudósítottunk róla, hogy az akkor Bácsán működő piacot egyik napról a másikra bezáratta a terület tulajdonosa. Akkor még aláírásgyűjtés is indult a piacért, amely végül Kiskútra, a jégpálya mellé költözött, ott azonban nem sokkal később – engedélyek hiányában – a rendőrség oszlatta fel, tavaly év elején pedig azért került veszélybe, mert az akkori üzemeltetőnek elmaradása volt a bérleti díj fizetésével... Ezután számos más helyszín is felmerült, többek között Újváros és Sárás, mire a piac – üzemeltetőváltást követően – „otthonra talált".

Olvasóink írták

  • 11. Pici_szabi 2009. május 14. 14:17
    „Üdvözlök mindenkit!

    Nekem és az itt lakóknak is probléma a piac. Én már futottam pár kört, és el kell keserítenem mindenkit, hogy egyedül maradunk a problémánkkal. Felhívtam a győri jegyzőt, itt közölte velem a titkárnő, hogy sajnos nem rájuk tartozik a dolog, hanem a közútkezelőkhöz, felhívtam őket is, ott közölték, hogy a közterület felügyelethez tartozik a dolog. Ott elmondták, hogy sajnos nem áll módjukba tenni semmit, mivel pénteken délután 16 órakor lejár a műszakjuk, és hétfőnél előbb nincs bent senki. Felhívtam a rendőrséget, ott közölték, hogy értik, de ők azon kívül, hogy kijönnek, és megbüntetik a szabálytalanul parkolókat, mást nem tudnak tenni. Kérdeztem mindenhol, hogy miért nem veszik fel a szervezőkkel a kapcsolatot, és beszélnek a problémáról? Azt javasolták, hogy ők nem, tegyem meg én. Felhívtam a gyárvárosi képviselőt is, ő megígérte, hogy fel fog szólalni a városi gyűlésen.Mióta bevezették a 300 Ft parkolási díjat, azóta a következő problémák merültek fel: 3 alkalommal nem tudtam kijönni a garázsomból a szabálytalanul parkoló autósok miatt a garázsom ajtaján jelzi ezt egy papír, hogy ne álljanak oda, szóltam, még én voltam a rossz. Folyamatosan beállnak a mozgáskorlátozott parkolóba, szegény fiatalember nem tud megállni, és igen csak nehezen jár, babakocsit úgy kell a kocsik fölött beemelni, mert annyi helyet nem hagynak, hogy fel lehessen tolni a lépcsőház elé, szomszéd kocsiját összetörték, az elkövető elment, a másik szomszéd autóját meghúzták, itt is elment az elkövető. nem tudjuk a szemetet levinni mert úgy állnak előtte, hogy a kukát nem lehet megközelíteni. Két sor kocsi között, ha gond lenne , sem a mentő, sem a tűzoltó autó nem férne el.
    ÉS MINDEZ 300 FT-OS PARKOLÁSI DÍJ MIATT KELL ELSZENVEDNÜNK!!! Tudják szomorú az, hogy sokon új, méregdrága kocsikkal jönnek a piacra, és nincs 300 ft, hogy a kocsijukat biztonságba tudják. rengeteg képet készítettem már a helyzetről. Kérem az illetékeseket, ha már nem kérdezték meg tőlünk, hogy engedjük-e ezt a piacot itt, akkor legalább tegyenek meg mindet, hogy mi is élhessük a megszokott életünket, és ne mások felelőtlenségei miatt ne tudjunk itthonról elmenni, programot csinálni magunknak.
    Az érintett utcák ahol rendet kéne tenni végre: Szigetvári u, Ipar u 8-24-ig Mártírok u 34-44, Külső Á út. Munkás út, Nagy S út, Stadion út, Gömb út, Tárna út, Csavargyár út, és még gondolom a kihagyott közeli utcákba. Ötleteket várnék! Egy nem jó, az elszállítás, mivel a szállító jármű nem fér be a szabálytalan autók között”
  • 10. AHA. 2009. május 14. 10:27
    „Aki itt vásárol az tisztában van azzal,hogy nincs garancia semmire.
    Ez teljesen érthető.”
  • 9. soppet 2009. május 13. 11:43
    „Skipgerinek üzenem, hogy nem a piaccal és az azon megjelenő tisztelettudókkal van gond, hanem azokkal akik az írott törvényeket megszegve próbálnak jogosulatlan előnyökhöz jutni. Itt gondolok az "árusok"-ra, a rossz helyen parkolókra.
    Különben Önnek azt kívánom, hogy egy "bevásárlás" után kerüljön olyan helyzetbe, hogy garanciát, jótállást kelljen érvényesítenie, ezen a piacon vásárolt termék után.”
  • 8. Skipgeri 2009. május 12. 15:57
    „nagyon örülök az ilyesfajta piacnak mivel egykét dolgot jóval olcsóbban meg lehet kapni, mint máshol. parkolást meg a gyárvárosi lakók viseljék el. belvárosban nem csak egy nap hanem egész héten szinte lehetetlen parkolni mégse reklamálnak az ott lakók. ha már van Győrnek egy ilyen létesítménye használjuk ki! minden lehetőséget meg kell ragadni ahhoz, hogy azt mondhassuk: megérte megépíteni.”
  • 7. AHA. 2009. május 12. 15:30
    „Zitus63
    El kell vitetni a szabálytalan autósokat!
    Aztán majd szép lassan mindenki tanul belőle.Ennyi.”
  • 6. gyugyu1 2009. május 12. 12:41
    „ő az a vállalkozó hölgy aki az ujvárosi "somos" bányató projektból is kihozta a legtöbbet? lakossági fórumon igérte a fejlesztést, munkahelyteremtést ?”
  • 5. Zitus63 2009. május 12. 11:41
    „4.
    Ezek szerint nem vagyok egyedül a véleményemmel.

    Amúgy pedig várom az ötleteket, javaslatokat, hogy a lehetetlen módon parkoló, ezzel mások hétvégi programjait meghiúsító, megkeserítő autósok ellen mit is lehetne tenni....Már nem kell sokat aludni és fotóval is tudom majd illusztrálni: "így pakolunk mi, kacatpiac-látogatók, akik sajnáljuk a 300 forintot a kulturált parkolásra...".

    Ha pedig szóvá tesszük azt, ami ránézésre is nyilvánvalóan helytelen, akkor legtöbb esetben leordítják a fejedet és elmondanak mindennek.”
  • 4. soppet 2009. május 12. 07:52
    „Tisztelt Lévai Zoltánné!
    Az akarat, a szándék dicséretes. Nem a piaccal van gondja a környék lakóinak, hanem annak a szervezésével, lebonyolításával.
    Az újságcikk hasonlít egy szocialista kapányfogásnak, de mint mostanában többször is bebizonyosodott hasonló esetekben, tele ferdítésekkel, valótlanságokkal. A környék lakói nem mondták el véleményüket. Véleményt csak azok alkottak az ügyben, akik a törvények kijátszásával a piacból rendesen megélnek.
    Az árusok nagy része valóban használt cikket árul. Velük semmi gond.
    De Ön is tudja, mert látja, hogy a piacon résztvevő árusok kisebbik része az APEH, a Vám és Pénzügyőrség ill. a Rendőrség ellenőrzési hatáskörébe tartozik. Azok akik nem használt cikket árulnak.
    Ők a számlaköteles résztvevői a piacnak. Ők akik "kerülő" úton beszerzett használati cikkeket, élelmiszert stb. próbálnak meg eladni.
    A parkolással meg a gond csupán annyi, hogy a piac látogatói erősen zavarják a környék lakóinak életét. Beállnak garázsok bejárata elé, lépcsőházak bejárataihoz stb. Volt már példa arra, hogy konkrétummal éljek - Ipar u. 16 előtt egy ismeretlen frsz.u, de a jelek alapján s.kék Ford Fiesta nekitolatott a házban lakó család gépkocsijának, s utána elmenekült a helyszínről.
    Remélhetően az érintett ellenőrző szervek - APEH, Fogyasztóellenőrök, ANTSZ, Vám és Pénzügyőrség, Rendőrség és a Közterület Felügyelet - megteszik időszakosan az ellenőrzéseiket.
    Nagyon jó lenne, ha használtcikkpiac címen szabályozott körülmények között működne ez a piac. Úgy mint ahogy ez tud működni pl. Ausztriában vagy Németország egyes részein.
    A fentiek szorosan hozzátartoznak a teljeskörű valósághoz Tisztelt Lévai Zoltánné.
    Üdvözlettel: P.C.”
  • 3. enzof 2009. május 11. 22:52
    „Nekik is meg kell élni valamiből...
    Sokan másodállásban csinálják...”
  • 2. knifemaster 2009. május 11. 21:18
    „1.
    Gondolom te még soha semmit nem adtál el amire már nem volt szükséged.”
  • 1. Zitus63 2009. május 11. 17:34
    „A környékbelieket senki sem kérdezte....

    Nem is lenne gond, ha minden piac-látogató a parkolóban parkolna, kulturált módon. De rengetegen sajnálják a 300 Ft-ot, amit vasárnaponként az Etopark parkolójának bejáratainál szednek, így sokan a környékbeli utcákban való közlekedést, garázsokból való ki- és bejutást nehezítik meg. Arról nem is beszélve, hogy hányan pakolnak sok-sok milliós autócsodákkal félig-meddig a járdákon, illetve azon a kevés zöldterületen, ami még itt Gyárvárosban megmaradt. Megnehezítve ezzel idősek, nehezen mozgók, illetve babakocsis szülők közlekedését.

    A másik, ami a bérből és fizetésből élő, minden megkeresett forint után kötelezően adózó állampolgár eszébe ötlik, ha vasárnaponként körülnéz....számlatömböt még elvétve sem látni, minden forint azonnal - adózatlanul! - a zsebekbe vándorol. Ettől nem fog szürkülni a feketegazdaság!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kamera működött, verekedőket fogtak

Győr - A térfigyelő kamerák felvételeinek visszajátszása után, röviddel a verést követően elfogta a… Tovább olvasom