A projekt leglényegesebb célja, hogy a számítástechnikai ismereteket bevonják az angoltanulásba, továbbá a diákokban egyidejűleg tudatossá tegyék a helyi hagyományok és az európai értékek együttélését. A pedagógusok reménye az, hogy törekvéseik a diákok személyiségében pozitív változást eredményeznek, erősítik bennük a közösségi érzést, az empátiát, a toleranciát, amelyre nagy szükség van.
Az ügy előzménye, hogy a projektvezető tanárnő 2004 óta számos előadást tartott nyári egyetemeken. Szándékát a British Council egyértelműen támogatja, vagyis azt, hogy az ICT, az információs és kommunikációs technológia felhasználása az angol tanításában eredményes legyen. Az ICT-programot már 50 iskolába eljuttatta a projektvezető. A Móra-iskola vezetése is a program mellett tette le voksát, többek közt azért, hogy a testvériskolák diákjai minél több terepgyakorlaton vegyenek részt az érdekelt országok tanintézményeiben.
Csendes Tünde tanárnőtől megtudtuk, hogy a győri, illetve a magyar terepgyakorlaton számos külső szakértő is részt vesz. Varga Attiláné múzeumpedagógus és Székely Erzsébet, az ásványrárói Vadrózsa táncegyüttes vezetője azon fáradozik, hogy a projekttalálkozó emlékezetes és sikeres legyen a tizenöt olasz, az egy román és hét török diák és tanár – valamint a magyar résztvevők – számára.
A projektben részt vevő mórás diákok, Csiszárné Kocsis Gizella nyelvtanár, Zuber Titusz igazgatóhelyettes és Csendes Tünde projektkoordinátor.