Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Októberig még tart a bérletvásár

Október közepéig még vásárolhatók bérletek a Győri Nemzeti Színház 2012/2013-as évadára. Nem árt sietni, mert a választék hétről-hétre szűkül.
Összesen 19 bérletből választhatnak a színházkedvelők, melyek között exkluzív premierbérlet, nyugdíjas- és diákbérlet egyaránt található. Ahogy kerülnek sorra az egyes bérletek első előadásai, úgy zárják le folyamatosan a vásárlási lehetőséget, ezért érdemes sietni, hogy biztosan legyen helyünk a nekünk leginkább tetsző bérlet tulajdonosainak táborában! A színes repertoárnak, a színvonalas előadásoknak és a bravúros színészeknek köszönhetően az érdeklődés nagyon nagy; van olyan bérletes előadássorozat, amely már most szinte 100%-osan telített, azaz még az utolsó, 21. sorban is ülnek majd a nézőtéren.

Különösen nagy az érdeklődés a nyugdíjasbérletek iránt, ami azt mutatja, hogy sikerült visszanyerni az idősebb korosztály bizalmát: a klasszikus, látványos díszlettel és jelmezzel bemutatott feldolgozások és a kedvező ár - legfeljebb ezer forintos emelés történt a bérletárakban - vonzza azokat, akik igényes szórakozásra vágynak. Sőt, lassan Szlovákiából is divat lesz Győrbe járni színházba; egyre több határon túli bérletese van a társulatnak.



Várhatóan most, a tanév kezdetével lódul meg a diákbérletek iránti érdeklődés is, s már most számos iskola, pedagógus jelezte, hogy diákjai ott lesznek a nézőtéren. Ebben valószínűleg szerepe van annak a két tavaszi, ingyenes diákelőadásnak is, amelyre számos olyan középiskolást - reménybeli leendő bérletest - sikerült becsalogatni, akik egyébként talán sosem ültek volna be egy színházi darabra... A fiatalabb korosztály számára bizonyára komoly vonzerő a most kezdődő évadban az Apácák, valamint a Jekyll és Hyde című musical, de a Finito című kortárs dráma is izgalmas produkció lesz, Tóth Gabi meghívott vendéggel az egyik főszerepben.

A Győri Nemzeti Színház bérletei hétköznapokon 9-13, valamint 14-17 óra között vásárolhatók meg a színház közönségszolgálatán. Részletes információ a bérletekről a színház honlapján (www.gyoriszinhaz.hu) olvashatók.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elindult a Győrimami internetes oldal

A kismama, megtudhatja, milyen lehetőségei vannak Győrben. Hol és mikor vannak baba-mama klubok,… Tovább olvasom