Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Októberben kezdődhet a fürdő építése

Kunsziget - A termálfalu legfőbb elemét jelentő fürdőből és gyógyászati szárnyból álló wellnessközpont tervei már készek, engedélyei megvannak. A kivitelezői pályázatot a napokban hirdette meg a beruházó, így októberben elkezdődhet az építés.
Idén kezdődhet a fürdőépítés címmel írtunk legutóbb (február 22.) a kunszigeti termálfalu kialakításának állásáról és Bohner Tamás projektvezető minapi tájékoztatása megerősítette ezt a szándékot. A mintegy egymilliárd forintos beruházás központi elemének kivitelezésén várhatóan már októberben dolgozni fognak a szakemberek.

A földben rejlő kincsre alapozott tervek munkálatai 2005-ben kezdődtek a kútfúrással, a meleg víz felszínre vezetésével. A wellnessközpontba vezető utcát azóta leaszfaltozták, a termálfalu telkeit korábban közművesítették, sőt, a termálvizet is bevezették azokra és kiválasztották az élményfürdő üzemeltetőjét. A zalaegerszegi aquaparkot és több hasonló létesítményt vezető cég kapta ezt a feladatot. Épp kérésére egészült ki tavaly év végén újabb ötlettel a fürdő terve:

az élménymedencés részhez egy olyan szárny kapcsolódik, ahol a megszokott gyógyászati kezelések, a hang- és a fényterápia mellett speciális kínai gyógymódokat is igénybe vehetnek a vendégek.





Mostanra kész a módosított, összességében háromezer négyzetméteres wellnessközpont kivitelezési terve, engedélyei is megvannak. A napokban több helyen – lapunkban is – megjelenik a kivitelezői felhívás, amelynek beadási határideje szeptember 15. Így október elejére vélhetően kiválasztják a céget, amely a fürdőt építheti Kunszigeten és a projektvezető reményei szerint még abban a hónapban felvonulhatnak a területre a munkások. A szerkezetépítés még ebben az évben elkezdődhet, ezért ősszel várható nagyobb mozgolódás a környéken.

A fürdő kivitelezésével párhuzamosan készülnek el a termálfalu mintaházai is, utána számít a telkek nagyobb arányú értékesítésére a beruházó. A fejlesztés legkülönlegesebb részeként pedig később a csónakázótó fölé vízi házak kerülnek. Az eddig érdeklődő vevők, vállalkozók jelezték: ilyen luxusbungalókat is szívesen működtetnének, igénybe vennének.

Rimányi Zita
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emléktáblát állítottak Harsányi Lajosnak

Rábapatona - A múlt megismerésének, az értékek megőrzésének fontosságáról beszélt Áder János… Tovább olvasom