Cséfalvay Attila - Kisalföld Napilap - 2011.02.17. 08:35
A Győri Többcélú Kistérségi Társulás minapi ülésen mielőtt elfogadták volna a társulás közoktatási intézkedési tervét, dr. Ottófi Rudolf győri alpolgármesterre emlékeztek. A tagtelepülések közösen csökkentenék a közüzemi számláikat: ehhez keretszerződéseket dolgoznának ki a költséghatékony szolgáltatókkal.
Jövőre így olcsóbbak lehetnek például a közvilágítás számlái, de az önkormányzati biztosítások díjain is faragnának. Az ülésen ezt követően egy korábbi társulási megállapodás módosítása került szóba. Dunaszeg, Dunaszentpál, Enese, Ikrény és Rábapatona logopédia-szakfeladatát a kistérség nem tudja ellátni ettől az évtől, ezért volt szükség a megállapodás módosítására.
Ehhez azonban minden tagtelepülés képviselő-testületének jóváhagyása szükséges: huszonhétből huszonhat ezt meg is tette.
Nyúl azonban – holott nem érintett a változásban – kétszer is elutasította azt. Borkai Zsolt társulási elnök nyomatékosan felhívta a nyúli képviselő-testület figyelmét ennek fontosságára, hisz enélkül a szervezet normatíva-igénylésével is gondok lehetnek.
A kistérségi társulás költségvetése idén 724 millió forint. A társulás döntött: 100 ezer forinttal segíti az erdélyi Házsongárdi temető felújítását.
A napirendről levették, így a kistérségi ülésen nem tárgyalták a megyei területfejlesztési tanácshoz való idei tagdíjbefizetés kérdését. Eddig a társulás a neki befizetett lakosonkénti évi 40 forintból 30-at átutalt a tanácsnak. Így viszont neki csak 10 forint maradt: a döntést erről későbbre halasztották.