Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Nyugdíjkorhatárok kedvezményekkel

Január elsejétől változtak a nyugdíjkorhatárok; olvasóink kérésére még egyszer ismertetjük a főbb szabályokat.

Horváth Imréné, a Nyugat-dunántúli Regionális Nyugdíj-biztosítási Igazgatóság igazgatóhelyettese adott tájékoztatást.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény egyes rendelkezéseit tavaly módosították, többek közt emelték az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt 62-ről fokozatosan 65 évre. A korhatáremelés az 1951. december 31-ét követően születetteket érinti.

Az adott korhatár betöltésekor azok kaphatnak teljes nyugdíjat, akik legalább 20 év szolgálati idővel rendelkeznek; 15 év szolgálati idő esetén résznyugdíjat vehetnek igénybe. Feltétel, hogy a nyugdíj megállapításakor már ne legyen biztosítással járó jogviszonyuk.

Az öregségi nyugdíjkorhatár előtt az 1950-ben született férfiak 60 éves korukban, az 1952-ben és ’53-ban született nők 59 éves korukban előrehozott öregségi nyugdíjat igényelhetnek. Ehhez legalább 40 év szolgálati idő kell és persze nem állhatnak biztosítással járó jogviszonyban. Akik kevesebb mint 40, de legalább 37 év szolgálati időt tudnak igazolni, csökkentett előrehozott öregségi nyugdíjra lehetnek jogosultak.

Az 1950. december 31-ét követően született férfiak és az 1958. december 31. után született nők 37 év szolgálati idővel az öregségi korhatár betöltésénél 2 két évvel korábban igénybe vehetik az előrehozott öregségi nyugdíjat. Azonban bármilyen magas szolgálati idővel is rendelkeznek, ellátásukat csökkentik maximum 8,4 százalékkal.
A törvény további kedvezményeket is biztosít. Az 1954-ben, ’55-ben, ’56-ban és ’57-ben született nők 37 év szolgálati idővel az irányadó korhatárnál 3 évvel korábban, az 1958-ban születettek 2 és fél évvel korábban tudják az előrehozott öregségi nyugdíjat igénybe venni. Az 1952-ben és ’53-ban született férfiak, ha legalább 42 év szolgálati idővel rendelkeznek, 60 éves korukban – az 1954-ben születettek 60. évük betöltése után 183 nappal – kérhetik az előrehozott öregségi nyugdíjat. Ilyenkor is feltétel a biztosítással járó jogviszony megszűnése és csökkentett ellátást állapítanak meg.

Akik 1953-ban vagy azelőtt jöttek a világra, korengedményes nyugdíjba mehetnek, amennyiben foglalkoztatójuk megállapodás alapján vállalja a nyugdíj fizetését.


Olvasói kérdés

Mikor mehetek legkorábban nyugdíjba? 1953 májusában születtem és nő vagyok. 1968 óta folyamatosan dolgozom, jelenleg is.


Mikor mehet nyugdíjba?

Születési év
   Nyugdíjkorhatár
1952 előtt         62
1952                62,5
1953                63
1954                63,5
1955                64
1956                64,5
1957                65
1957 után         65


Olvasóink írták

  • 16. janika 2010. január 19. 13:11
    „Lám már serdűl az bokros bajusz Orbán orra alatt! Ebből lesz az a házsasság, amelyből születni fog az Orbán-Bokros csomag!”
  • 15. janika 2010. január 19. 11:03
    „Sok a kenyérpusztító politikus! Illő lenne csökkenteni a számunkat!”
  • 14. Zotya13 2010. január 19. 10:15
    „Spk fiatal nem tud elmenni dolgozni, mert a munkáltató nem veszi föl, mert fiatal, 45 év fölött pedig idős!
    Pont fordítva kéne csinálni!
    Levinni a nyugdíjkorhatárt 55 (férfi) 50 (nő) évre! Mindenki jól járna. Nem kéne annyi segélyt kifizetni !”
  • 13. csoky 2010. január 18. 21:29
    „Bocsi elírtam!52 éves vagyok!!”
  • 12. csoky 2010. január 18. 21:27
    „Hát ja!Mindenki látja a problémákat,csak azok nem,akik nem bérből és fizetésből élnek!Ott fent könnyű meghozni a döntéseket,ugyanis a parlamenti dolgozók(dolgozók?)ingyenélők,könnyen mondják,hogy 65 év a nyugdíjkorhatár,mert abból az 5-600 e-ből(ez csak az alap!!)könnyen "tengetik"az életüket.semmi olyat nem melóznak,amitől ilyen-olyan betegségekben szenvednének!Pl.Ugye én most 62 éves vagyok.Mivel 16 éves korom óta(az nem ide tartozik,hogy miért)dolgozok,ez azt jelenti,hogy 36 évet (kicsit több,majdnem 37)dolgoztam eddig! Mivel 65 évesen mehet(nék!)nyögdíjba"direkt így!"közel 13 évem lenne ezekkel a mutatókkal!Vagyis: 49 majdnem 50 évet dolgoz(nék)!Na most...,mivel ha minden jól megy,lesz 4 év kedvezményem a 20 éves Bkv-nál töltött(Metró) munkaviszonyomból adódóan.Tehát 65 - 4(legjobb esetben -5 év)=61 vagy 60 évesen mehetnék NYÖGDÍJBA!Mert addigra már csak "nyög" lenne!Még a kedvezményekkel is 44-45 évet dolgoz(nék!)Értitek!?Gyerekkoromtól a Temetőig,ha megérem!?És ez kb.még több százezer vagy több emberre vonatkozik,szerintem!Na de a Lónak a péniszét fogok én addig szenvedni,mikor mások meg vígan élnek a mi kárunkra!Még vagy 2-3 évet rendesen melózok,mint eddig,aztán ha nem változtatnak pozitív irányba e téren,onnantól kezdve,betegállomány-betegállomány és betegállomány kisebb megszakításokkal!A hiányt meg pótolom feketén!Na erre kényszerítenek,vagyis erre is bennünket,aki még nem akar idő előtt a kukacok kajája lenni!”
  • 11. Csetneky 2010. január 18. 19:39
    „5. vanessa

    Pontosan arra megy ki a játék.”
  • 10. janika 2010. január 18. 17:56
    „Sok a kenyérpusztító politikus! Ugyan is egy termelő dolgozónak három kenyeret kell venni a béréből! Az egyiket kölcsön adja, a gyermekének a másikat saját maga fogyassza el, a harmadikat a szülőjének adja,de mire oda kerül addigra a politikusok kirágják a belét és az öregeknek meg csupán a héja jut! Ez a Magyar banánköztársaság!”
  • 9. kulica 2010. január 18. 17:10
    „Elmúltam 62 éves, 45 évig dolgoztam beosztottként, irodai munkát végeztem, de bizony el sem tudom képzelni, hogy hogyan tudnám tisztességgel elvégezni ugyanazt a munkát ennyi idősen. Ki van a magyar zsigerelve. Kész! Ennyi ! Kétszer nyaraltam úgy életemben, hogy elém tették az ételt. Nem ittunk, nem dohányoztunk, csak dolgoztunk, gyereket neveltünk, stb. .. Ennyire futotta. Mit várnak a most dolgozóktól, még az élettől is elmegy a kedvük, ezt akarják ? Rossz kedvvel dolgoznak, élnek, őszintén nekik nincs annyi örömük, mint nekünk volt, mert a zsíroskenyér után mi örültünk a parízernek - igaz abban talán még volt valami hús - , lassan meg már arra sem futja egyik-másiknak. Látom a boltban, hogy az Anyuka azt mondja a gyereknek, hogy nem vehetünk ezt-sem, azt sem. Még a rossz minőségüt sem tudja megvenni. Milyen generáció fog felnőni. No de ez sem érdekel senkit. Oldalszám lehetne erről írni, de nem érdekel senkit ott fönn.”
  • 8. info2009* 2010. január 18. 16:56
    „A magyar dolgozok Europa egyik legkizsakmanyoltabb nepe. A magyar munkahelyek stresszesek, ha valaki elkuldenek szinte semmi anyagi juttatast sem kap, a magyar hitelek 3-4-szeresei a nyugatiaknak, sokkal kisebb osszegekre. Egy magyar atlag ferfi 65-70 eves koraban meghal, igy nem kell nyugdijat fizetni legalabb a ferfiaknak es meg folytathatnam.

    Ha valaki mar elt vagy es dolgozott Nyugat-Europban (mint a 7-es hozzaszolo) az mar tudja, hogy a magyar lakossag rabszolgasagban el. Tehat jo terv a rabszolgasag melle felemelni a nyugdijkorhatarokat, ehhez hozzaadni a lakossag egeszsegi allapotat es az egyre romlo egeszsegugyi szolgalatatasokat...plussz adok emelese, munkaido novelese, olcso kiselejtezett Tesco elelmiszerek fogyasztasa - mi is a magyar politikai elit celja? Akiknek persze "nemzetkozi" fonokeik diktaljak a terveket es teendoket.”
  • 7. vanessa 2010. január 18. 14:54
    „nyugaton nem ilyen stersszben dolgoznak az emberek,én voltam az osztrák csoki gyárban,ég és föld különbség volt az én munkahelyem és az ottani melo között,kényelmesen dolgoztak,és magyarok dolgoztak ott is”
  • 6. csoky 2010. január 18. 14:34
    „Tiszteletem mindenkinek!jaspernak:Ja kérem,gondolkozz.Ha ugyanis 55-60 évesen az ember még dolgozik,nagyobb az esélye,hogy már mindenféle baja előjött!Tehát:dolgozni már nem igen tud,vagy ha mégis azt egyre több betegállománnyal teszi!Aztán szép lassan leépül(még nyugdíj korhatár előtt!)és mehet a leszázalékolás!Ami ugye,legjobb esetben is(ha csak nem vágják le érszűkület miatt valamelyik végtagját,vagy nem veszik ki az egyik tüdejét"stb")50 %-os leszázalékolt nyugdíjat kap mindaddig,míg el nem éri a rendes (ha eléri!?"abban bízik pártunk és kormányunk,hogy nem!(bár melyik párt is legyen az!)!Vagyis:így nem igazán kell visszaadni azt a rengeteg moneyt,amit életed során(én 37 éve és még csak 52 vagyok)befizettél!Tehát ki akarja az öregeket a sárba tiporni?Akire te+te+te+én szavaztunk vagy szavazunk,mert mint mondtam,mindegy ki a kormánypárt,mindegyik ezt teszi és fogja is tenni!Egyről elfeledkeznek!Igaz,sok Uniós országban is hasonlóak a korhatárok,de nyugat felé talán jobbak voltak,most is és ezután is az életkörülmények!Vagy nem?”
  • 5. vanessa 2010. január 18. 14:29
    „szép napot! nagyon sokan meghalnak a nyugdij korhatár elött,50 esek,Osztálytársaimbol 16an haltak meg akik 60 év alatt voltak és mind fiu.akkor miért emelik a nyugdijkorhatárt?ne kellejen nyugdijat fizetni”
  • 4. igazságmondó 2010. január 18. 14:17
    „Igazatok van.
    Az öregek dolgoznak, a fiatalok nem tudnak elhelyezkedni. 1953-ban születtem, és a régi rendelet szerint mehetten volna már nyugdíjba. Sajnos bejött az új rendelet és 4 évet dolgozhatokrá.Nem mindegy, hogy a fiataloknak munkanélkült fizetnek, vagy nekem nyugdíjt ? Nem mindegy, mert lehet hogy nyugdíj elött meghalok. De kicseszek velük, és 100 vagy több éves leszek. :-)”
  • 3. Torrente 2010. január 18. 12:10
    „Majd bevezetik a parkolós munkahelyeket. Hogy legyen hol tárolni a járókeretet.”
  • 2. dzsoni 2010. január 18. 11:58
    „Amit így megspórolnak a nyugdíjon azt kifizetik munkanélküli segélyben a fiataloknak, mert nincs melóhely! Én 22 éve dolgozom, de még 25 éve van elöttem! Nagyon sok! Szüleink 55 évesen nyugdíjba mentek így átadták a helyet a fiataloknak! Tudtak vigyázni az unokákra, ha betegek voltak így nem kellett azon aggódni, ha elmegyek táppénzre elveszthetem a munkám! Most is ez lenne a normális! Az is igaz, hogy az orvostudomány fejlődésével egyre tovább élünk és ezt nem bírja finanszírozni az államháztartás! Mire nyugdíjasok leszünk elmegy a maradék életkedvünk! Mondjuk így biztos, hogy hamarabb elvisz minket a stressz! Erre megy ki a játék!:)”
  • 1. jasper 2010. január 18. 11:02
    „Aki 40-évet ledolgozott minden tisztelet az övé!A mai fiataloknak esélyük sem lesz.,Miért nem mehetnek el előbb nyugdíjba,szerencsétlen már kampósbotot szarik,a fiataloknak meg lehetne lehetőséget adni.Mert ők nem tudnak se lakást venni se boldogulni mert nincs biztos jövedelmük.Aki meg ennyi évet letud dolgozni mondjuk normába,vagy netán kemény fizikai melóba alig várja,hogy elmehessen(ha megéri persze)nyugdíjba.Mert legtöbbje nem papírokat irogat alá mint esetleg odafent.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Saját kollekcióján dolgozik Dániában

Tavaly érettségizett Győrben és szeptembertől már divattervezést tanul Sonderborgban Pásztor-Turák… Tovább olvasom