Kisalföld logö

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -1°C | 3°C Még több cikk.

Nyugdíjba megy a győri kapitány

Győr–Mosonmagyaróvár - Holnaptól Horváth Csaba alezredes, eddigi mosonmagyaróvári kapitányságvezető irányítja a Győri Rendőrkapitányságot, miután elődje, Holló Sándor ezredes nyugállományba vonul.

A Lajta-parti kapitányságot  Csokán Csaba alezredes vezeti februártól. A változásokat ma ismertetik a testületek állományaival.

A Győri Rendőrkapitányság jelenlegi vezetője nem vállalta el a neki felkínált mosonmagyaróvári kapitányi beosztást. Az ezredes az integrációs feladatokat folytatta volna tovább, s a kisebb  kapitányság irányítását szakmai visszalépésként értékelte.

Szabadfi Árpád dandártábornok, megyei főkapitány lapunk értesüléseit megerősítve elmondta: Holló Sándor  több mint hét éve irányítja a győri kapitányságot,  kiváló szakmai munkát végzett. A főkapitány szerint öt-hét év az az időtartam, ami alatt egy kapitányságvezető minden olyan célt meg tud valósítani, amit ebben a pozícióban meg lehet. Ezután lehetőséget kell adni, hogy új feladatokat és kihívásokat teljesítsen. Ezért kérte fel Holló ezredest a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vezetésére, a schengeni belső határ menti térség közbiztonságának megszervezésére. 

Szabadfi Árpád dandártábornok  az eset kapcsán elmondta: a jogszabály szerint az új beosztásra felkért vezetőnek  lehetősége van arra, hogy nem fogadja el a megbízatást és amennyiben a feltételek adottak, kérheti nyugállományba vonulását.  A megyei főkapitány hozzátette: Holló Sándor sajnos nem fogadta el a felkérést és nyugdíjazását kérte. A főkapitány nagyon sajnálja a döntést, mert mint mondta, az ezredest jól felkészült, kiváló szakembernek tartja.

 Szabadfi Árpád február elsejétől Horváth Csaba alezredest, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság eddigi vezetőjét bízza meg a Győri Rendőrkapitányság irányításával. A mosonmagyaróvári kapitányság élére pedig megbízott vezetőként dr. Csokán Csaba alezredes  kerül holnaptól. Az alezredes eddig a megyei főkapitányság bűnmegelőzési osztályát vezette. A megbízásokat követően megindul a két vezető kinevezéséhez szükséges eljárás.

Olvasóink írták

54 hozzászólás
  • 54. Dreem 2008. február 14. 16:49
    „Egyre hátrébb kerül a cikk, de íly módon működik a süllyesztő is!
    Utódjának pedig azt kívánom, hogy mindig a tisztesség vezérelje az útját! A polgárokat ne osztályozza, hogy melós, illetve vállalkozó, ne aszerint alakítsaki kapcsolatait. Egyébként a nagyhalak előbb vagy utóbb úgyis megeszik a kishalat, ez már sokszor beigazolódott.
    Fel kell ismerni, hogy amit a hatalom mámorában éreznek, már mint azt, hogy minden tisztelet és egyéb más a személyének szól, előbb vagy utóbb rájönnek, hogy a fotelnak címeznek mindent. Aki későn ismeri fel, az veszíthet. A történelmi nagyok is ebben buktak el.”
  • 53. Plakatmagány 2008. február 04. 12:48
    „Cseter úr, nem a sármja miatt szólította le a Pillangó a Hollót, hanem azért mert kurva volt és ez a dolga. Ezután azért pedig büntették meg, mert megszegte a törvényt. Az más kérdés, hogy álságos az örömlánykérdés, de azért bevallom, van önnel szemben némi előítéleten, vagyis ön, mint az erkölcsi lángoszlop önjelölt hordozója, valószínűeg nem örülne, ha a lakókörzetében állítanának fel türelmi zónát. Vagy az is lehet, hogy örülne, csak az "nem lenne publikus".”
  • 52. pepe 2008. február 02. 10:11
    „Most végre eltávozik a közéletből, így a vállalkozói szférából lévő barátai majd lassan eltűnnek. Attól kezdve a saját lábán, saját eszével kell a helyét megállnia, ha csak nem patronálja útját a továbbiakaban is kedves barátja.”
  • 51. sanya 2008. február 01. 17:30
    „Vállalkozó siess most ,hogy nyugdíjba megy lehet ,hogy örökbe fogad :-) és mondhatod neki : apu!:-)”
  • 50. Vállalkozó 2008. február 01. 12:08
    „Vagy Mit csinálta 2 kislány hogy már Ök is a porondra kerültek??”
  • 49. Vállalkozó 2008. február 01. 11:20
    „Erről az Örömlányos storyról én is hallottam.Egyik szemem sírt a másik nevetett:) A Hölgy perel h sehol sem "kurvulhat" az önkorményzat meg csak nézeget.Valahol megértem a hölgyet.
    A Discos kérdésért elnézést kérek ha bántó volt. Télleg nem értettem nem kötekedésnek szántam. Amugy mi történt? +A lánya?? Két 20on éves lánya van. Kis hölgyek visszaélnek apuci befolyásával?? Bár nem hibáztatnám Őket. Fitalon én is örültem volna egy "ilyen" apunak.”
  • 48. csengel 2008. február 01. 10:25
    „Emberek! Itt semmit sem lehet leírni, mert akkor becsületsértés v. rágalmazás lesz belőle! Lent már írták, az utca szava előbb vagy utóbb megszólal, majd akkor kötelezően meg kell vizsgálni! Ha lesz v.mi bizonyíték akkor eljárnak, ha nem, akkor pedig kár miről is beszélni.”
  • 47. Cseter János 2008. február 01. 09:17
    „Köztudott, hogy a derék kapitány uronkat a sármja miatt leszólította egy örömlány és felajánlotta neki a bájait. Ö viszont a beosztottjaira bizta az ügyet.
    Na, mármost viszont egy örömlány viszont ismét jól megbírságoltak az üzleti tevékenységéért, mert az önkörmányzat nem jelőlt ki részére törelmi zónát. Miután Magyarországon is lehet űzni ezt az ipart, sőt adózni is kell utána így az Önkormányzat és a rendőrség is akadájozza a vállakozót az adófizetésében. Hogy is van ez? Kik bonyolítják ennyire az ügyeket? Már mindenki túl okos és szolgálatkész akar lenni? Közben túl lőnek a célon? Nem itt van a kutya el ésva, hisz az örömlány pereli az Önkormányzatot, lehet, hogy a rendőrséget is? Ki tudja, ez nemszokott publikus lenni!”
  • 46. tuli 2008. február 01. 08:49
    „disco”
  • 45. Szabolcs 2008. február 01. 07:16
    „an! Ne kritizálj másokat ha te sem írsz jól ! Mi az ,hogy ( tükkös) nem inkább trükkös akart lenni?Vállalkozó! Dejóhiszemű vagy csak az a gond,hogy itt vannak akik tudják vaj van a bácsi füle mögött és örülhet,hogy nem rugták seggbe!És mi az a szó ( akro)Nem akkor ?Nem hiszem ,hogy a bácsi örülne ha itt vlaki kimondaná igazából mi is volt az indok ,hogy választás elé alitották vagy nyugdíj vagy szennyes teregetés !!!!!!!!!!!!!!”
  • 44. Vállalkozó 2008. január 31. 23:16
    „Huuha ezt nem nagyon értem dj-ben??az Talán discó akart lenni?? És kicsit bővebben ha tud erről vki vmit.”
  • 43. tuli 2008. január 31. 21:49
    „Vállalkozó,
    Nem tom valami dj. ben csinálta magát. + a lánya.”
  • 42. Vállalkozó 2008. január 31. 21:26
    „Milyen eljárás indúlt volna Holló ellen?? Én ilyemsiről nem tudok.. Lemaradtam?? Ugy tudom ha valaki ellen eljárás indul akkro nem kaphatna másik városban főkapitányi posztot... Emberek kicsit gondolkozzunk hogy, mit írunk... Milyen kemény balhét csinált?? C-típusu ellenörzésen nem rég esett át ami semmit nem mutatott ki... ennyit erről.. Ember.... Morálisan/Erkölcsileg fedhetetlen??? Ezért jutalmazzuk meg egy móvári főkapitánysággal?? Gondolkozz kérlek Te is... Ha a gyanú is felmerül ilyen ügyben kap 1 vizsgálatot és onnantól ha bukta van akro kirúgják nyugdíjnak lőttek... Télleg Morálisan/erkölcsileg fedhetetlen.. ezért választhat egy főkapitányi vagy a nyugdíj között... Használjátok az eszeteket”
  • 41. tutyi 2008. január 31. 19:34
    „an slucs pula!”
  • 40. csengel 2008. január 31. 18:27
    „Büszke lehet az őrseire, mert csak elvitte a pénzt, és nem működik! A fogadóórán sem lehetett bemenni, mert zárva volt az ajtó!
    A Móvári Rendőrkapitányt pedig ne sértse meg, hogy "vidékről" kerül a városba. Ön ha jól tudom Pestről jött, de csak jött és ment, a feladatokok meg megmaradnak, de majd más megoldja. Mi nem látunk sok változást, bár már az agymosásig hallatják.”
  • 39. an 2008. január 31. 18:23
    „A tükkös rendőrség, jól megkeverte, nehogy stabil ismeretségek alakúljanak ki. (kik között is ??)
    Egyébként tutyí! Tudom, hogy itt nem illik elírásokra figyelmeztetni, de az már mégis felháborító, hogy KOSSUTH nevét úgy írod, ahogy. Ha sétálsz a KOSSUTH utcán, néha nézzél fel az utca névtáblákra és gyakorolj!”
  • 38. kopasz 2008. január 31. 17:57
    „Ismerek olyan vezetőt aki szigorú volt magkövetelte az embereitől a 110% ot rendet és fegyelmet tartott,és tudod miért tiszteltük?Mert közben példamutatóan egyenruháshoz és tiszthez méltóan viselkedett.MORÁLISAN ÉS ERKÖLCSILEG fedhetelen volt!A kapitány úr is?”
  • 37. tutyi 2008. január 31. 17:41
    „én végig megek menni a Kosut uccán”
  • 36. sanya 2008. január 31. 17:12
    „Vállalkozó igen megcsinálta a kemény munkát?..ja meg a kemény balhét.Ja és húzd ki nyelved a seggéből!”
  • 35. kopasz 2008. január 31. 17:06
    „Sándor ugye elmegy nyugdíjba.....miért is?évei megvannak ...ja...a móvári kapitányság visszalépés?”
54 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Cure Európai Uniós projekt Györben

Mi történik akkor, ha egy „globális játékos” (értsd: külföldi multinacionális… Tovább olvasom