Kisalföld logö

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -11°C | -2°C Még több cikk.

Nyugdíjasegyetem – zeneterápia a fekete epe ellen

˝Beszélni kell a depresszióról, azért is, mert időskorban gyakoribb, de nem tipikus tüneteket mutat, így nehezebb felismerni.˝

Vivaldi Négy évszakából a Tavasz tételt játszotta le a Nyugdíjasegyetem szerdai tanóráján dr. Mayer László, mert bizonyítottan hat a depresszió ellen és a pszichiáter fontosnak tartotta, hogy a kedélyzavarokról beszélve a megelőzést is ismertesse.

A lelki egészség megőrzésének esélyei időskorban című előadással folytatódott a Nyugdíjasegyetem sorozata szerdán. Dr. Mayer László szerint beszélni kell a depresszióról, azért is, mert időskorban gyakoribb, de nem tipikus tüneteket mutat, így nehezebb felismerni. Pedig jól kezelhető ez a minden korban jelentkező, súlyos problémákat okozó, általában visszatérő, sokakat érintő betegség.

Dr. Mayer László: „Hippokratész fekete epének nevezte a depressziót; megelőzésére javasolható a barokk zene, főként Mozart.
Dr. Mayer László: ˝Hippokratész fekete epének nevezte a depressziót; megelőzésére javasolható a barokk zene, főként Mozart.˝  Fotó: B. A.

Miközben Vivaldi most különösen időszerű Tavaszát hallgatták a nyugdíjasegyetemisták, láthatóan jobb kedvre derültek: lábukkal, kezükkel dobolták a zene ritmusát.

Tavasz: Vivaldi időszerű művétől a nyugdíjasegyetemisták láthatóan jobb kedvre derültek. Fotó: Bertleff András
Tavasz: Vivaldi időszerű művétől a nyugdíjasegyetemisták láthatóan jobb kedvre derültek. Fotó: Bertleff András

Az előadás végén Sándor Attila arról beszélt portálunknak, hogy rendszeresen szokott komolyzenét hallgatni, igaz, arra nem gondolt közben, hogy ez terápia, de tulajdonképpen a hangulatát javította, lelki egészségmegőrzését szolgálta. A tájékoztató legtanulságosabb részének azt tartja, hogy szinte senkit nem kerülnek el a depresszió tünetei élete során. Úgy véli, mindenki magára ismerhetett a felsorolt figyelmeztető jelek valamelyikénél. Meggyőződése, hogy hasznos lenne minél több emberben tudatosítani, a hangulatzavar súlyosabb formáit előjelző tüneteket és azt, hogy időseknél nem csak a lehangoltságra kell felfigyelni, különben nem kaphatnak időben segítséget.

Sándor Attila
Sándor Attila

– Minden ember egy jéghegy, jobbára csak a tizedét ismerjük egymás gondolatainak, érzéseinek, pedig jobban kellene figyelnünk egymásra. Ezért van igaza az előadónak, beszélni kell arról, hogyan ismerhetjük fel a depressziót magunkon, másokon – szögezte le egy másik nyugdíjas hallgató, Szakács Istvánné és hozzátette: nincs fontosabb, mint a másik ember. Kertje ezért mindenkinek nyitott. ˝Bárki betér, benéz hozzám, rögtön eldobom a kapát, hogy beszélgessek vele, hogy odafigyeljek rá˝ – állítja. Azt is szokta mondani időstársainak kedélyjavítóként, hogy mielőtt panaszkodnának, számlálják meg áldásaikat, mindazt, ami jó életükben.

Szakács Istvánné
Szakács Istvánné

– Ha rossz a hangulatom, én gyógyírként Csajkovszkijt hallgatok. Ez a saját zeneterápiám, ajánlom másoknak is – mondta Jóna Lászlóné, aki előadás közben arra gondolt, hogy mennyi fiatal él át szélsőséges hangulati hullámzást. Szerinte rájuk is figyelniük kell az időseknek. Az is eszébe jutott – ahogy férjének is –, hogy milyen szerencsések, mert nagy baráti körük van és mindannyian optimista beállítottságúak. Gyakran hívják egymást telefonon, ha egyikük bajba kerül, igyekeznek feldobni, jobb kedvre hangolni.

Jóna László és Jóna Lászlóné
Jóna László és Jóna Lászlóné

A Nyugdíjasegyetem következő, hetedik ˝tanórája˝ május 5-én, szerdán lesz: Szegedi András „Jogos" kérdések – polgárjogi ismeretek időseknek címmel tart tájékoztatót. Az előadás-sorozat szervezői: a Széchenyi-egyetem, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara, a Pannon Nyugdíjas Szövetség és a Kisalföld.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Térerőtlen marad Pinnyéd

Lakossági tiltakozás miatt meghiúsult Pinnyéd üdülőövezeti részén egy adótorony felállítása. Az ott… Tovább olvasom