Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Nyolc megatender megyénkben

Egy-egy mosonmagyaróvári, soproni, győrszemere–tényői, gönyű–nagyszentjánosi, valamint négy győri közbeszerzés található az országban 2011 eleje óta lezárult 99 legnagyobb értékű tender között.

TOP 99-es lista itt >>
A Győr-Moson-Sopron megyei cégek nem taroltak a pályázatokon – és akkor finoman fogalmaztunk.

A www.kozbeszerzes-online.hu közbeszerzési pályázatfigyelő oldal a Kisalföld kérésére elkészítette az ország 99 legnagyobb értékű közbeszerzésének rangsorát.

A lajstromba azok a tenderek kerülhettek be, amelyek eredményét 2011. január 1. után hirdették ki.

Győrszemere és Tényő szennyvízcsatornázását az EWH Konzorcium kapta meg 1 milliárd 951 milliárd forintos ajánlattal. A kivitelezés már folyik, felvételünk a tényői Árpád utcában készült. Fotó: Bertlef
Győrszemere és Tényő szennyvízcsatornázását az EWH Konzorcium kapta meg 1 milliárd 951 milliárd forintos ajánlattal. A kivitelezés már folyik, felvételünk a tényői Árpád utcában készült. Fotó: Bertlef

Az összeállításból kiderül, hogy ebben az időszakban csupán egyetlen pályázat összege haladta meg a tízmilliárd forintot. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által tételes elszámolású gyógyszerek beszerzésére indított eljárást a budapesti Euromedic-Pharma Zrt. és a szintén fővárosi Hungaropharma Zrt. nyerte meg 10 milliárd 629 millió forintos ajánlattal.

A második helyen a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nagy felületű útjavítási és -felújítási feladatai szerepelnek 9 milliárd 973 millió forinttal és dobogós lett még a felsővezeték-karbantartásra kiírt MÁV-tender 9 milliárd 641 millióval.

A győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ építése a 80. legnagyobb közbeszerzés volt Magyarországon 2011 eleje óta. Fotó: Mészáros M.
A győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ építése a 80. legnagyobb közbeszerzés volt Magyarországon 2011 eleje óta. Fotó: Mészáros M.

A top 99-ben nyolc olyan közbeszerzés szerepel, amelyet megyei szervezet írt ki. Közülük a legelőkelőbb, 18. helyen a Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás pályázata szerepel, amit a hetven Mosonmagyaróvár és Csorna környéki településen 2013-ra megvalósuló új hulladékgazdálkodási rendszer működtetésére hirdetetett meg. A 15 éves koncessziót a mosonmagyaróvári székhelyű, megyénk nagyobb hányadán jelenleg is a lakossági szemétszállítást végző Rekultív kft. nyerte el. A szerződés értéke 3 milliárd 52 millió forint.

A Kisalföld Volán neve a 23. helyen olvasható. A közlekedési társaság – öt Volán-társaság „vezetőjeként" – hitelfelvételre várt banki ajánlatokat. (A pénzből autóbuszokat vásárolnának, ami eddig még nem történt meg.) A két és fél milliárdos összeget az Erste Bank és a Budapest Bank folyósíthatja. A győri önkormányzat kétmilliárdos folyószámlahitel-kerete a 31. legnagyobb tender volt. Ott az OTP Bank vitte el a pálmát.

Ettől függetlenül nem a pénzintézeti, hanem az építési tenderek jelentették a legnagyobb falatot. Ezt mutatja, hogy a legnagyobbak közé bekerült további öt megyei megatender egy kivétellel mind ilyen. Győrszemere és Tényő szennyvízcsatornázását (32. hely) az EWH Konzorcium kapta meg 1 milliárd 951 milliárd forinttal. Ugyanilyen munkát végezhet Gönyűn és Nagyszentjánoson az EKW Konzorcium 1 milliárd 723 millióért (37. hely). A győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ építését 965 millió forintos ajánlattal ítélték oda a West Hungária Bau Kft.-nek, amelynek ugyan a győri ipari parkban is van fióktelepe, de székhelye Biatorbágyon található (80. hely). A Soproni Városi Bíróság és Városi Ügyészség új épületének kivitelezését a budapesti Swietelsky Magyarország Kft. végezheti 870 millióért (98. hely).

Az említett kivétel Győr három oktatási intézménye főzőkonyhájának, valamint a Kossuth Lajos Ipari Szakközépiskola büféjének üzemeltetéséről szól. A 47. helyen szereplő üzlet értéke 1 milliárd 384 millió forint, amit a budapesti Junior Vendéglátó Zrt. és a győri Nyugat-magyarországi Zrt. együtt nyert el.

Megyei cégeknek egyébként nem sok babér termett a top 99-be került óriástendereken. Győr-Moson-Sopronon kívüli munkát csak a győri – két éve a Videoton Holding Zrt. többségi tulajdonába került – STS Group Zrt. kapott meg. A társaság a Heves megyei Dormándon bejegyzett Barna Farm Mezőgazdasági Kft. építési beruházását végezheti 902 millió forintért. (Ez a 88. helyen szerepel.)

Olvasóink írták

  • 2. sorok_közt 2012. április 11. 12:33
    „"...hetven Mosonmagyaróvár és Csorna környéki településen 2013-ra megvalósuló új hulladékgazdálkodási rendszer működtetésére hirdetetett meg. A 15 éves koncessziót a mosonmagyaróvári székhelyű, megyénk nagyobb hányadán jelenleg is a lakossági szemétszállítást végző Rekultív kft. nyerte el. A szerződés értéke 3 milliárd 52 millió forint...."
    KÖSZÖNJÜK? DE NEM KÉRJÜK ! NEM AKARUNK A GYŐR KÖRNYÉKIEK SORSÁRA JUTNI !
    Jelenleg is szelektálom a háztartási szemetet. Éven át rakosgatom, kötözgetem csomagokba a papírt a gyerekeknek a papírgyűjtési akciójukhoz. A szervesanyagot komposztálás után beleásom a kertembe, a petpalackot elviszem a gyűjtőszigetre, a használt sütőolajat a benzinkútra ! Ez kevés ? ENNÉL TÖBBET NEM VAGYOK HAJLANDÓ TENNI A KÖRNYEZETÉRT, NEM VAGYOK HAJLANDÓ FINANSZÍROZNI A SZOLGÁLTATÓ EXTRA PRIFITJÁT!”
  • 1. urbaniastapista 2012. április 10. 15:11
    „Érdekes:
    "EKW Konzorcium
    Zsarókahegy, 053/30 hrsz.
    2225 Üllő
    MAGYARORSZÁG"

    EWH ugyanazon a címen, vsak abban biztos benne van a WHB is:
    http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=ewh%20konzorcium&source=web&cd=1&sqi=2&ved=0CCIQFjAA&url=http%3A%2F%2Fuj.tenyo.hu%2Fwp-content%2Fuploads%2F2011%2F12%2Fgyorszemere_szennyviz_lakossagi_hirlevel2011.pdf&ei=HDCET-6TMOOQ0AWsnPyvBw&usg=AFQjCNEEBX0viD0rMgbBnvRM5cgKqwBNrw&cad=rja

    5 perc kellett hozzá, kedves újságírók.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogesetmegoldásban is élen a győri joghallgatók

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszéke… Tovább olvasom