Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Nyit a Magtár!

A győri Gyermekek Házában több mint féléves átalakító munka és átépítések után a hétvégén adják át a szervezők a győri fiataloknak és a közönségnek a Magtárat.
Az épület második emeletéről tavaly ősszel költözött el a Nevelési Tanácsadó, az új termet a Mobilitás, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a győri önkormányzat támogatásával építtette át a Gyermekek Háza és egyben az egész épületszárnyat sikeresen felújította. Az új teremben elsősorban kiállítások, rendezvények, ifjúsági, művészeti csoportok működnek, ebből a sokszínűségből láthat és tapasztalhat ízelítőt mindenki, aki ezen a hétvégén ellátogat a Magtárba, ahol több művészeti csoport tart nyitott műhelyekkel foglalkozásokat szombaton 9 órától 17 óráig.

A teremben ezzel egy időben két kiállítás is megnyílik: Milyen lesz Győr, amikor én felnőtt leszek? címmel a megyei építészkamara és a Gyermekek Háza hirdetett rajz- és makettkészítő pályázatot; a pályázatra beérkezett tervekből és a Diákújságíró Műhely munkáiból, művészlevelekből nyílik kiállítás pénteken 17 órától.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrött nem drágul a távfűtés

A fűtési idényre való felkészülés során végzett fejlesztési, karbantartási munkákról, az augusztusi gázáremelés hatásáról, a távhődíjak „összetevőiről” a Győri Hőszolgáltató Kft. tegnapi sajtótájékoztatóján H. Szováti Miklós ügyvezető igazgató és vezető munkatársai beszéltek részletesen. Ebben a fűtési szezonban Győrött a gázárak és egyebek emelkedése ellenére sem drágul a távhőszolgáltatás. Tovább olvasom