Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Nyílt napok a készülő Kályhatörténeti Gyűjteményben

Nyílt napot tartanak a készülő Kályhatörténeti Gyűjteményben (Győr, Kiss János út 9.) 2007. október 6-án, szombaton és 7-én vasárnap 10-16 óra között.
Fruhmann Antal (1908-1987) győri kályhásmester végrendeletében lakóházát és műhelyét a Xántus János Múzeumra hagyta. A tervek szerint a telekre egy új kiállítási pavilon kerül, amelyben a Xántus múzeum kályhagyűjteménye kap helyet. A kályhásműhely eredeti rendeltetésének megfelelően áll a látogató közönség rendelkezésére, míg a felújított lakóházban a kályhásmesterség győri történetét bemutató kiállítás lesz megtekinthető. A három egymáshoz kapcsolódó kiállításból létrejövő múzeum-együttes a maga nemében páratlan értékű gyűjteménye lehet az egykoron virágzó magyarországi kályhás művészetnek.

Fruhmann Antal egykori műhelye nem csupán kiállítóhelyként kapcsolódik a múzeumi komplexumhoz, hanem a kiállítás inspirálta interaktív tevékenységek fókuszpontja is. E rész keramikus szakemberek és mesteremberek közreműködésével élővé varázsolt, valódi, működő műhely lesz.


A Győr-Moson-Sopron megyei Közgyűlés legutóbbi, szeptember 21-i ülésén tárgyalta a „Győr, Kiss János utca 9. szám alatti Fruhmann Kályhamúzeum új állandó kiállításának megvalósításához elnyert pályázathoz szükséges önrész biztosítása" című előterjesztést.


„A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 2007 márciusában pályázatot nyújtott be az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz a helyi önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakmai támogatására, melyben a Győr, Kiss János utca 9. szám alatti Fruhmann Kályhamúzeum új állandó kiállításának megvalósításához kértünk vissza nem térítendő támogatást. A minisztérium országosan is kiemelkedő 38.000 E Ft támogatásban részesítette a szakmailag is egyedülálló kezdeményezést, melyhez az önkormányzatnak 5.000 E Ft önrészt kell biztosítania.

A 43.000 E Ft beruházási költségből megvalósulhat az állandó kiállítás, mely bemutatja a győri és Győr környéki kályhások történetét. A hagyományos győri kályhásság utolsó képviselője, Fruhmann Antal végrendeletében belvárosi lakóházát és az udvarban található műhelyét a Xantus János Múzeumra hagyta. A győri tanulmányi raktár kályhaanyaga jelenleg az ország legátfogóbb, leggazdagabb gyűjteménye, mert a XVIII. század végétől a XX. század első feléig szemlélteti a kályhásipar fejlődését.

A Győr, Kiss János utca 9. szám alatti épület szerencsés adottságának köszönhetően jóval több lehet, mint egy megszokott kiállítás, hiszen rendelkezik egy működő, az eredeti állapota szerint helyreállított műhellyel, nagy zárt udvarral. A pályázati és az önkormányzati pénzeszközökből megvalósulhat az impozáns bemutató-pavilon, mely a fogyatékkal élők számára is biztosítani tudja a látogathatóságot.

Az egyedülálló tárgyakat felvonultató kiállítási részek egy nagy múltú, napjainkban újra reneszánszát élő kézműves mesterség emlékeivel ismertetik meg a látogatót.

Az udvari kiállító pavilon megépítéséhez már kész tervdokumentációkkal rendelkezünk, melyet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyezett." – részlet a közgyűlési előterjesztésből


A témával kapcsolatban a képviselő-testület döntött arról, hogy a „Fruhmann Kályhamúzeum új állandó kiállításának megvalósításához elnyert 38.000 E Ft vissza nem térítendő pályázati pénzeszközhöz szükséges 5.000 E Ft önrészt biztosítja.


Ponty Zita
Sajtóreferens
Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játszóparknyitás Marcalvárosban

Győr - Birtokba vették a gyerekek Marcalvárosban azt a játszóparkot, amelyik negyedikként készült el… Tovább olvasom