Kisalföld logö

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 17°C | 30°C Még több cikk.

Nyílt levél a győri MSZP-s képviselőknek

Nyílt levélben szólítja fel a győri MSZP-s képviselőket a Fidesz helyi elnöksége a Bajnai-csomag megtagadására. A levelet Molnár Csabához és Balogh Józsefhez címezték. Azt kérik a győri politikusoktól, hogy a székesfehérvári polgármesterhez hasonlóan ők is határolódjanak el a miniszterelnök-jelölt programjától.
"A Fidesz győri elnöksége a Bajnai-csomag megtagadására, az abban leírt megszorító intézkedések, a lakosság legszegényebb rétegeinek érintő kendőzetlen megsarcolás elutasítására szólítja fel Balogh József volt győri polgármestert, szocialista országgyűlési képviselőt és dr. Molnár Csaba szocialista országgyűlési képviselőt, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnökét, a bukott Gyurcsány-kormány informatikai, hírközlési és energiaügyi miniszterét" - áll a nyílt levélben. A Fidesz győri elnökségének tagjai a Bokros-csomaghoz hasonlítják a Bajnai-féle intézkedési tervet, ami nem tartalmaz reformlépéseket, csak brutális megszorításokat. Álláspontjuk szerint az önkormányzat forrásai csak a feszültségek enyhítésére lesznek elegendők, tartós megoldást az állandó munkahelyek létrehozása jelenthet.

Azt írják: "A Gyurcsány Ferenc vezette kisebbségi szocialista kormány bebizonyította, hogy alkalmatlan a válság kezelésére, s meggyőződésünk, hogy annak gazdasági minisztere, Bajnai Gordon, és az ő programja sem alkalmas a problémák enyhítésére, az elmélyülő szegénység kezelésére, a megyénkben is rohamosan növekvő munkanélküliség megfékezésére." Szerintük a megoldást nem a szegény emberek újabb megsarcolása, hanem az előrehozott választások, a társadalmi többség támogatása mellett megalakuló, az emberek többségének bizalmát élvező új kormány tevékenysége jelenti. Azt kérik Balogh Józseftől és dr. Molnár Csabától, hogy Székesfehérvár MSZP-s polgármesteréhez, Warvasovszky Tihamérhoz hasonlóan ők is határolódjanak el a Bajnai-csomagtól, s ne szavazzanak az amúgy is szegény emberek további megsarcolása, ellehetetlenítése mellett.

Olvasóink írták

56 hozzászólás
  • 56. Alajos 2009. április 08. 22:06
    „Ha mást nem, legalább az első és az utolsó mondatomat olvasd el, baake...”
  • 55. Zaraki_Kenpachi 2009. április 08. 19:55
    „Ha megnéznéd baake, én nem a bal oldalt mentem, hanem egyszerűen a mocskolódó jobb oldalt támadom, mert annyira megmentőnek érzik magukat, akár úgy is viselkedjenek. Azt hiszem ezt bárki normális ember elvárhatja tőlük. A baloldal mocskolódását és szidását ti jobbosok úgyis megcsináljátok, engem egyedül az irritál, hogy a felelősséget a másik oldalról senki nem vállalja, csak hárít.

    A megszorításokat akárki csinálja, amíg a kiadási oldalt nem csökkentik, addig nem is lesz eredménye. Érdekes, hogy az összes hőbörgő ember egyszer sem megy ölre azért a pártokkal szemben, hogy mikor fogják végre a saját juttatásaikat, és egyéb lehetőségeiket megnyirbálni? Pl, aki képviselő nem lehet cég tagja, tulajdonosa, részvényes, nem lehet alkalmazásban és semmilyen egyéb jövedelmet szerző jogviszonyban, nem kaphatna többet a egyéb juttatásban, mint más gyári munkás, azaz melegétel utalvány meg esetleg némi ajándékutalvány, és harmada legyen a bérük. Emiatt miért nem támadjátok őket, hogy egyik párt programjában sincs? A fidesz se olyan szent, nekik se jutott az eszükbe 98-ban, hogy először a saját zsebjükön vágjanak. Akárki lesz itt hatalmon az első fél év a béreik el- és felosztásának megvalósításán fog eltelni. Miért nem kéri a másik szavazótábor számon uraiktól azt, hogy mikor fogják megreformálni a szociális ellátó rendszert? A sima nyers szar alapokat nem veszitek észre, ami az orrotok előtt van, és ehelyett komcsizzátok le azokat, akik megkérdőjelezik a vezéreitek.

    Bocs, de a normális magyar ember nem olyan, mint az inkák, akik földre esnek egy Cortez előtt szakállas istennek hitt véreskezű hódító előtt.”
  • 54. Alajos 2009. április 07. 20:42
    „Akinek inge:
    Nagyszájú csúsztatásokkal, mocskolódó kijelentésekkel, hazug, övön aluli ocsmányságokkal nem akarok vitatkozni. Az álnevek mögé bújó, gyanítom, fizetett baloldali hősökkel pedig szóba sem állok. Egy esetleges rendszerváltás után ők lesznek a legjobban kiabáló jobbosok. Ezt a műsort már jól ismerem; kösz, többet ezt nem eszem meg.
    De ha tényleges, szilárd meggyőződéssel, erkölcsileg-etikailag rendezett módon vitatkozó (és ezzel a közös sorsunkon való gondolkodást is előmozdító) vitapartner lenne közöttük, egy pohár sör mellett szívesen elbeszélgetnék. 70-210-8783”
  • 53. TancsKaszabell 2009. április 07. 18:24
    „Olvasom ezeket a többnyire érdektelen és érvtelen locsogásokat!
    Egyik szebb mint a másik.: szocik,komcsik,antikomcsi,diktatúra,főbuzi,fejed a seggedből,mocskok,libagyerek,............... stb.Na és persze mindez a jobboldalról!
    A másik oldalon visszafogottan nyilatkozgatnak és kisebbségben vannak, láthatóan.

    És a legszebb mondás :

    "Csak nem gondoljátok Úraim, hogy ő fogja a szarból kihúzni a bolsevikokat az ötleteivel? Nem szabad elfelejteni, hogy ő nem egy politikai bohóc, aki
    "elqurta" az országot,hanem mégis csak Dr. Orbán Viktor.
    Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!!!!!! " /antikomcsi/ :) :) :)

    Jogos felháborodásból, vegyék úgy,hogy most Én is írtam egy felszólító nyilatkozatot,valahogy így szólna az erről írt tudósítás.
    Tessék,tessék hozzá lehet szólni,akár érdemben is mondjuk vitatkozva.
    Oppá ! Ki is a címezett ?

    A semmirekellők pártjának tagjai és az összes szimpatizánsai részére !

    " Az MSZP tagsága és szimpatizánsai felszólítjuk az ország fideszes képviselőit és szimpatizánsait , hogy a hét éve folytatott nemzetellenes és konfrontatív , kártékony politikai magatartásukkal hagyjanak fel,az ország érdekében.
    Azt kérjük,hogy az eddigi mindent tagadó,együttműködésre képtelen politizálásuk helyett törekedjenek a szükséges nemzeti összefogásra,legyenek tekintettel az ország egészének érdekeire,és működjenek együtt a kormányzattal,mert ez az egyetlen járható út a ciklus végéig.
    Hagyjanak fel a közhangulat folyamatos rombolásával,az összefogás erejébe vetett hitünk gyengítésével, vallják be ,hogy tévedtek, amikor azt állították,hogy minden rossz csak a kormányon múlik, nincs válság, és rögtön vége lesz minden gondunknak ha a Fidesz kerül hatalomra.
    Ne a hatalom azonnali és kizárólagos megszerzésére,törekedjenek,most nincs itt az ilyen "hatalmi játékoknak" az ideje !
    A minimum,amit egy tisztességes ellenzéki erőtől elvárhatunk az az,hogy kivárja a sorát türelemmel ! Bízhat abban ez a semmirekellő párt,hogy marad még teendője neki is,mert sokáig fog tartani amíg kedvezőbbé válik a minket körülvevő gazdasági környezet amelyhez bizony mi ezer szállal kötődünk.
    Mert a válság nagyon mély,és igen sok hibát követtünk el,persze azért mert mi
    megpróbáltunk dolgozni az országért.A Fidesz pedig ugye "küzdött" !
    Amikor pedig itt az ideje, a demokrácia játékszabályai szerint, mi remélem tisztességes ellenzék leszünk, mert az ország léte a legfontosabb a számunkra."

    Most olvasom,a Fidesz visszautasította Bajnai Gordon együttműködésre vonatkozó felkérését.
    Elszomorító a helyzet !Nem igen van kedvem vidámkodni !
    Újabb vonás ennek semmirekellő pártnak a rovásán. Gondjaink nem enyhültek, inkább súlyosbodtak!Érdekel mindez valakit is a jobboldalon ?

    A Fidesz folytatja a hatalomért a küzdelmét,az ország rovására,a saját javára mint 1998--2002 között.”
  • 52. Primax 2009. április 07. 18:17
    „Alajos #51-nek :
    Biztos lehetsz benne, ha jön a FIDESZ, lesz még - sokkal - lejjebb is...
    Aztán majd megmagyarázzák.
    Ahogyan eddig is mindent megmagyaráztak.
    A magyarázkodásban bajnokok.”
  • 51. Alajos 2009. április 07. 17:45
    „A programot, a jövőt megismerni, az egy dolog. A múltat megismerni (mármint az igazi múltat!), melyből kiderül, hogy MOST hol is vagyunk, az egy másik dolog. És tán ez egy pirinyóval fontosabb. Mert ugye, mindegyikünk megnézi a bukszáját, mielőtt a piacra megy...
    És ugye az ott talált pénz mennyiség függvényében célozza meg az autószalont, vagy az ócskapiacot.
    Tehát aki a programra (a jövőre) kíváncsi, az előbb ismerje meg a múltat. Már ha lehetősége van neki...
    Magyarországon erre sok millió honfitársamnak nincs és nem is volt lehetősége. Szép magyar nevet választott hozzászóló-társamnak volt erre lehetősége?
    Kedves Primax! Ne terjessz rémhíreket! Ennél mélyebbre már csak akkor süllyedhetünk a fekáliában, ha vissza kell fizetnünk elbarátaid által a saját meggazdagodásukra felvett milliárdokat. Szerintem jobban tennéd, ha már nem tolnád tovább a szekerüket; a kocsi rúdja már a szakadék felett van!”
  • 50. tibi-a 2009. április 07. 16:13
    „Nem nyílt levél kell ezeknek! Útjelző táblák Szibériáig!
    De aki itt akar megnyugodni, azt lehet!
    A csókák is jól mutatnak a kerítés lábon!”
  • 49. Primax 2009. április 07. 13:42
    „antikomcsi #47-nek :
    Ha a FiDESZ fog kormányozni, jó esélyünk lesz még mélyebbre süllyedni.
    Elég "éhesek" már a fiúk, csak nem gondolod, hogy a "nép" sorsa lesz majd a legfontosabb nekik ?
    Mondjuk, ellenzékben sem szakadtak meg, Viktor a vereség után három évig gyakorlatilag be sem járt a Parlamentbe. Aztán meg ki-bevonulgattak, mint az óvodások. Azért osztották az észt ezerrel, náluk jbban senki sem ért semmihez sem. Tévedhetetlennek képzelik magukat és úgy is viselkednek. Össze-vissza hazudoznak, ígérgetnek fűt-fát, aztán majd lesz nagy csodálkozás, ha elkezdenek "királykodni".
    Bennük aztán lehet és érdemes bízni...
    Állítólag a főnökük sohasem hazudott, te tudtad ezt ?
    Akkor sem , amikor - 1998-ban - szembesítették a választási ígéreteivel.
    "Más a választási ígéret és megint más a tényleges program"- közölte. Ez tényleg igaz, tehát nem hazudott...
    Most mit vársz tőlük ?
    Tényleg : mit ?”
  • 48. Lillycat 2009. április 07. 13:39
    „Megint megy a szájkarate, de történni úgysem fog semmi, minden marad a régiben.”
  • 47. antikomcsi 2009. április 07. 09:58
    „A "szocik", komcsik nem 11 évet kormányoztak eddig, hanem vagy 50-et. Nyugodtan idevehetjük a 90 előtti időszakot is. Hisz Gyurcsányék is az egypárti diktatúra kormányzópártjában kezdték. Az új pártelnöknő 90 előtt az MSZMP-ben cenzorkodott. Akkor pl. egy ilyen cikket letiltott volna, de jó kamélonként alkalmazkodott a "rendszerváltáshoz".
    Az 50 éves komcsi kormányzás eredményét pedig jól látod, ha átmész Ausztriába. 45-ben mindkét ország a nulláról kezdte, csak mi a szocialista úton indultunk el..........sajnos. :((

    A Kánaánt nem várom, egyik napról a másikra a csődből nem kerülünk ki, de legalább esélyünk lesz rá, ha a Fidesz kormányoz. Talán ( erre 98-02 ad reményt ) úgy jutunk ki a válságból, hogy nem döglünk bele. Bajnai olyan utat mutat, ahol beledöglünk, annyira megszorít. Viszont a bankoknak mindig jut 30milliárd mentőöv.”
  • 46. Primax 2009. április 07. 09:46
    „antikomcsi #45-nek :
    Ez azért van, mert ennyivel jobbak, mint Viktor. A szocik 11 évet kormányoztak eddig, a FIDESZ 4 év után csúnyán megbukott. Aztán 2006-ban is elvéreztek, tehát : ki is a bukott miniszterenök ? ? ?
    Amúgy - bár semmi közöd hozzá - nem szoktam szavazgatni, mert teljesen felesleges.
    A FIDESZ népbutító demagóg dumáját viszont ki nem állhatom és a másik oldaltól sem vagyok nagyon beájulva.
    Te csak menj, aztán szavazgassál bátran és várhatod a Kánaánt...”
  • 45. antikomcsi 2009. április 07. 09:29
    „Primax!
    Látom nehezen fogod fel. ( Ez nem is csoda, hisz az MSZP szavazo vagy. )
    Még egyszer. Nem a % aránya a vicces, hanem, hogy 1 hét alatt két ember is ilyen parádés eredményt ért el.”
  • 44. Primax 2009. április 07. 09:16
    „antikomcsi #37-nek :
    " A tények makacs dolgok, Pelikán elvtárs !"
    Viktor 97,5 %-a több, mint a kilencven.
    Akárhogyan is nézegetem, több...”
  • 43. menti 2009. április 07. 09:12
    „http://nol.hu/belfold/lap-20090407-20090407-24
    Good Bye MSZP a cikk címe érdemes elolvasni”
  • 42. baake 2009. április 07. 08:57
    „Zaraki_Kenpachi: Ha ilyen okos vagy, akkor mondd meg, hogy a megszorításokból befolyó milliárdok hova csepegtek, mire használták fel? Mert ugye erről neked sincs információd. Máshol kész tényként kezelik, hogy az államhoz került bevétleket hol, mire, miként hasznosítják. Itt meg mindig csak az államadóssággal (ami folyamatosan nő) meg a válsággal takaróznak.”
  • 41. antikomcsi 2009. április 07. 08:56
    „98-02 a Fidesz programja. Azt láttad, vagy már akkor is erősen ittál???”
  • 40. extradagadt 2009. április 07. 08:54
    „37!
    Azért az is eléggé nevetséges, hogy aki az elmúlt 7 évben (mióta elvették a játékát) legalább 50-szer vetette fel a szakértői kormány ötletét, most -- amikor valóban jó ötlet lenne -- hallani sem akar róla.”
  • 39. baake 2009. április 07. 08:53
    „Pártállástól függetlenül, mondjatok egy olyan MSZP-s reformot, ami bevált és nem vallott kudarcot? Én csak bukott tervekről szétvert egészségügyről, privatizált állami tulajdonokról tudok. Erre a következő cél, hogy már a semmit is elvegyük és még kevesebben merjenek gyereket vállalni (családi pótlék befagyasztás, GYES, GYED) Fogyjon a magyar!”
  • 38. Zaraki_Kenpachi 2009. április 07. 08:52
    „Erős náci magyarországot program? :) Ne röhögtess. A fidesz programja? Ez?????? Egy szaros pártpropagandánál nem több, ugyanaz, amit a pártok csinálnak 4 évente: kampány számok és tény-terv adatok nélkül. Az üres locsogás és ígérgetés, ami nincs alátámasztva semmilyen módon és formában. Az üres ígéretekkel elég. Programot mutass! Tervekkel, számokkal, elemzésekkel!!!! Ne propagandát. Elolvastam a honlapon ami ott van, de cirka egy Hans Chrisitan Andersen féle tündérmese. Ti szidjátok a szocikat azért, mert átverik a népet, szidjátok uraitokat, mert beetetik a népet. Barom az, aki ezt programnak hiszi. Normális embernek más elképzelése van arról mi a program.

    Számomra a program, ahogy mondtam: számok, tervek, tény-terv adatok, kimutatások, nem pedig az, hogy "változtatni fogunk ezen, meg azon, meg amazon". Mert így ugyanolyan komcsik vagytok, mint akiket Ti szidtok csak narancs színben. A rombolásban pedig ugyanúgy Ti is hibásak vagyok az mdf-el együtt, amikor is az Antall kormány elkezdte kiárusítani az országot és lobbizni, embereket átverni a kárpótlási jegyekkel.”
  • 37. antikomcsi 2009. április 07. 08:07
    „Primax

    Nem azért komolytalan mert 90%-al szavazták meg Lendvait, hanem azért, mert egy héttel előtte ugyanennyivel Gyurcsányt. Vágod??”
56 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A HuMusz a betétdíj mellett

Minél több termékre szeretné visszaállítani a betétdíjat a Hulladék Munkaszövetség (HuMusz). A… Tovább olvasom