Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Nyeremények a megyében

Nemcsak országosan, de Győr-Moson-Sopron megyében is növekvő népszerűségnek örvendenek a Szerencsejáték Zrt. játékai. 2008-ban a lottóhalmozódásoknak köszönhetően egyes időszakokban ugrásszerűen megnőtt a fogadók játékkedve.
13 autót nyertek régiónkban

A legnépszerűbb játékok továbbra is az ötös- és a hatoslottó, de az idén 10 éves születésnapját ünneplő skandináv lottó is dobogós hellyel dicsekedhet. A többi játék közül a sportfogadók kedvence a Tippmix, illetve a gyors játékok iránt rajongók Puttó játéka a legkedveltebb.

Tavaly az észak-dunántúli régióban összesen közel 12 milliárd forintnyi nyereményt vihettek haza a szerencsés játékosok. A 2008-ban meghirdetett országos különsorsolásos szerencseperc-akciók keretein belül pedig 13 darab autóval, 87,5 millió forint készpénzzel, 2,2 millió forint értékű vásárlási utalvánnyal lettek gazdagabbak. Ezenfelül két regionális akcióval lehetett további nyereményeket elérni. A múlt év elején ugyanis az Astro sorsjegyek gyűjtésével főnyereményként 2,5 millió forint készpénzt, tavasszal pedig az ötöslottóval egy siófoki lakás-nyaralót nyertek.

Adományok: a Mediawave-től a vízilóházig

Megyénkben a Szerencsejáték Zrt. szokásához híven 2008-ban is jelentős összegeket fordított adományokra. A szponzorációs tevékenység során többek között a mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Alapítvány a Fogyatékos Gyermekekért eszközbeszerzése, a Xantus János Állatkert vízilóháza, a „Győri Szülészetért" Alapítvány szülőágyvásárlása, a Mediawave-fesztivál, legutóbb pedig az Értelmileg Sérültek és Segítőik Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete részesült támogatásban. Az év elejétől folytatódik a támogatások sora. A január 16–18. közötti Fehér Miklós-emléktorna szponzorálásában szerepet vállal a Szerencsejáték Zrt. is. Az évek óta megrendezésre kerülő, jótékonysági célú Médiabál január 17-i rendezvényének kommunikációját szintén jelentős összeggel támogatja a társaság.

Sós Lajos rendszeresen lottózik, nem akar lemaradni az idei akciós játékokról sem. Fotó: Krizsán Csaba
Sós Lajos rendszeresen lottózik, nem akar lemaradni az idei akciós játékokról sem. Fotó: Krizsán Csaba

Győrben, Nagycenken és Mosonmagyaróváron is kapartak

A számsorsjátékok és sportfogadások mellett érdemes figyelni a sorsjegyek folyamatosan megújuló kínálatára is. A paletta minden évben úgy változik, hogy több mint tízféle sorsjegy közül lehessen választani. Ezek közül a legjobban kedvelt sorsjegyek, az Astro, a Black Jack és a Fáraók Kincse évek óta jelen vannak a játékosok nagy-nagy örömére. Tavaly kirobbanó formában szerepelt a Szuper Bankó, mely jelenleg a legnépszerűbb hazai sorsjegy. Ráadásul a régióban többen is többmilliós nyereményekkel gazdagodtak a sorsjegyeknek köszönhetően. Legutóbb Győrben kapartak le 10 és 5 milliós, Nagycenken 5 milliós, Mosonmagyaróváron pedig 1 milliós nyereményt sorsjegyen.


Péntek 13. háromszor

Az elmúlt évek tapasztalatai és a vásárlók pozitív visszajelzései alapján a Szerencsejáték Zrt. jövőre is folytatja közkedvelt országos és helyi akciói sorát, hogy minél több játékos legyen szerencsés nyertes. Folytatódnak a szerencseperces akciók, melyekhez új, kreatív koncepció készült a „Fanatikus hármas" szlogennel. 2009-ben háromszor, februárban, márciusban és novemberben esik péntek a hónap 13. napjára. Ezt a szerencsés konstellációt nem szabad kihagynia egyetlen vérbeli játékosnak sem!

A megye és a régió játékosainak nyerési esélyeit várhatóan idén is több helyi akció fogja növelni. A sorsjegyek kedvelőinek gyűjtőakcióval szeretnének kedveskedni műszakicikk-nyeremények kisorsolásával. Az immár két éve tartó, évenkénti, nagy sikerű balatonilakás-nyeremény akció folytatását a vásárlók kívánságára idén tavasszal ismételten tervezik. Sőt, az elképzelések szerint ősszel sokmilliós készpénz főnyereményt kínáló regionális pályázásos akció is várható.

Tavaly az észak-dunántúli régióban összesen közel 12 milliárd forintnyi nyereményt vihettek haza a szerencsés játékosok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A `Rákosi-barokk` Lloyd és a Széchenyi tér

Győr - Építészeti tanulmány készült a felújítás előtt álló Széchenyi tér s egyik meghatározó… Tovább olvasom