Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Nulla hulladék a cél

Győr–Budapest - ˝Nulla hulladék˝ címmel új programba kezdett a Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz). A környezetvédők tanácsokkal, kiadványokkal és új ötletek begyűjtésével szeretnék „zöldíteni" a magyar háztartásokat.

A napokban a Győri Vásáron bemutatott új, ˝tízlépéses˝ program célja, hogy csökkenjen a hazai hulladéktermelés. A ˝Nulla hulladék˝-kal párhuzamosan szólítják meg a lakosságot, a kormányt, az önkormányzatokat, a gazdasági szférát, az oktatási és tudományos intézményeket, illetve a témával kapcsolatban civil összefogást szorgalmaznak.

– A nulla hulladék lényege a hulladékok keletkezésének megelőzésére összpontosító újszerű gondolkodásmód, amelynek eredményeként fokozatosan átalakítjuk, környezettudatosabbá tesszük a jelenlegi fogyasztási és termelési mintákat – hangsúlyozta lapunknak Kalas György, a Hulladék Munkaszövetség győri munkatársa. – Ezt szolgálja a különféle fesztiválokon megjelenő kampányunk, amelyen gyakorlatias tanácsokkal, kiadványokkal próbájuk zöldíteni az otthonunkat, az emberek életvitelét és szemléletét.

Kalas György elmondta, hogy a HuMuSz tíz hulladékmegelőzéssel kapcsolatos lépést fogalmazott meg.

– Azt javasoljuk például, vásárláskor mindenki vigyen magával vászontáskát és kosarat, hogy minél kevesebb csomagolást kelljen otthon kidobni. Komposztáljuk a kerti szerves hulladékot! Amit lehet, javíttassunk meg, használjunk újra, mielőtt kidobjuk vagy újat vennénk. Ami felesleges, cseréljük el vagy adjuk tovább. Vásároljunk piacon. Keressük az újrahasznosított termékeket! Eldobható palackos termékek helyett a visszaválthatót válasszuk! Járjunk könyvtárba, kölcsönzőbe, csereberebörzékre! Tiltassuk le a szemétpostánkat!

A ˝Nulla hulladék˝-programhoz kapcsolódik még a ˝Kuka-
 című zöldháztartás-verseny és egy fotópályázat is, melyek célja, hogy a résztvevők a nyár végére sikeresen átalakítsák otthonukat, háztartásukat. A nevezési feltételek a www.humusz.hu honlapon olvashatók.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megütötte a nővért, és a mentőkre is rátámadt

Győr - Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás egy 22 éves győri férfi… Tovább olvasom