Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Novemberre kész a ''külső körút'' Adyvárosban

Győr - Úgy tíz éve szerepel a tervekben, most végre anyagi lehetőség nyílt rá és épül (november elejére elkészül) Adyvárosban, az Ifjúság körút és a vasútvonal között a „külső körút" – ám a környék lakói közül sokan nem örülnek neki.
Az adyvárosi Ifjúság körút, ami csaknem négy évtizede épült, már régóta nem bírja az idők során óriásira növekedett forgalmi terhelést. Körülbelül tíz éve szó van már róla, hogy az Ifjúság körút és a vasút közti területen szükség lenne egy mentesítőútra. Most lett rá pénz, az út épül, – nem mindenki örömére.


Korábban már tiltakoztak

Kőhidi Róbert például lapunkhoz is eljuttatta azt a nyílt levelet, amelyet tiltakozásul írt Borkai Zsolt polgármesternek és Horváth Vilmos önkormányzati képviselőnek. Ebben egyebek között „emlékezteti" őket választási ígéretükre, hogy meg kell őrizni a Bán Aladár utca, Ifjúság körút, vasútvonal közti zöldterületet. Mint írja, tiltakozásul közel ezer aláírást tartalmazó levelet küldtek a városvezetésnek.

Györgyné Kiss Leiser Anna szintén ez ügyben fordult lapunkhoz. Mint mondja, régóta tiltakoznak a tervezett (most már valóságos) út miatt, többször gyűjtöttek aláírást, volt, hogy négyezret is.

Szerinte az a terület, aminek egy részét most útnak elvettek, valóságos kis „csodapark" lehetett volna. De ha már megy az építés, legalább annyi jó lenne, ha a lakosságot egy fórumon tájékoztatnák, mi is lesz itt pontosan, pótolják-e a kivágott növényzetet, lesz-e zajvédő fal, s milyen módon (például mesterséges közlekedéslassítókkal) akarják elterelni a nagy forgalmat az Ifjúság körútról.


Nagy szükség van rá

A kérdésekkel Németh Zoltánhoz, a beruházásokat felügyelő alpolgármesterhez fordultunk, aki elmondta, valóban sajnálatos, hogy csonkítani kellett a zöldterületet, de erre a Tihanyi Árpád úttól a Fehérvári útig vezető útra régóta nagy szüksége van a városnak: három főutat is összeköt. Az útépítés miatt kétszáz, zömmel magról nőtt, tehát nem ültetett fát (sok pelyhező nyárt is) kellett kivágni. Pótlásukra 150 előnevelt, tehát már nem kicsi utcai park-, illetve sorfát, 458 előnevelt fenyőt és díszcserjét ültetnek a beruházás részeként.

Megépül a lakók nyugalma érdekében a zajvédő fal is 575 méter hosszúságban.


Átépített kereszteződés

A beruházáshoz tartozik még a Szauter u.–Tihanyi út kereszteződésének átépítése: a vasúti közlekedéssel összehangolt jelzőlámpás irányítás lesz, a sorompó lezárása idején is biztosítva a zavartalan kelet–nyugati irányú haladást. Eddig a sorompónál várakozó autósor valósággal megbénította a keresztirányú forgalmat.

Németh Zoltán emlékeztetett rá, hogy a Szauter utca folytatásának tervét, amelyet még az előző városvezetés határozott el, korábban, ellenzékben is támogatták, csakúgy, mint több fontos közlekedési beruházást.

Jutasi Ferenc

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendkívüli fórum válaszok nélkül - lesz-e összevonás?

Győr - Rendkívüli fórumon találkoztak a győri Gárdonyi-iskola pedagógusai, a szülők képviselői és a… Tovább olvasom