Kisalföld logö

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 5°C | 7°C Még több cikk.

November elsején az üzletek zárva tartanak

November elsején zárva lesz az üzletek többsége. A benzinkutak, virágboltok, édességboltok, valamint a vendéglátó- és szórakozóhelyek azonban csütörtökön is kinyitnak. A hosszú hétvége munkarendjének változását a MÁV menetrendje is követi.
Pénteken, szombaton és vasárnap a szokásos rendnek megfelelő nyitvatartás lesz, ha ettől esetleg eltérnek, akkor erről tájékoztatni kell a vásárlókat - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Vámos György hozzátette: A lottózók és a hipermarketek is zárva lesznek csütörtökön, de péntek, szombat, vasárnap nyitva tartanak a szokott rend szerint. Az üzletek nyitvatartását a kereskedelmi törvény, illetve a Munka Törvénykönyve szabályozza. Ez utóbbi korlátozza szigorúbban a nyitvatartást, mert kimondja, hogy ünnepeken az alkalmazottak foglalkoztatása csak rendkívüli esetben lehetséges. A jogszabály azt viszont lehetővé teszi, hogy azok a non-stop üzletek, ahol a tulajdonos áll a pult mögé, ünnepeken is fogadhassák a vásárlókat.

A vonatok csütörtökön, pénteken és szombaton az ünnepnapra érvényes menetrend szerint közlekednek - közölte a vasúttársaság. A MÁV ezekben a napokban több utasra számít, ezért a kihasználtabb járatokhoz több kocsit kapcsolnak. A társaság az utasoknak azt ajánlja, indulás előtt a helyi tarifával hívható Mávdirekkt számán, a 06-40-49-49-49-es telefonon érdeklődjenek a megváltozott menetrendről. A Volán buszjáratai csütörtökön, pénteken és szombaton a munkaszüneti napnak megfelelő menetrend szerint közlekednek. Vasárnap a hét első munkanapján érvényes menetrend lesz érvényes.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megyei köztemetők ünnepi nyitvatartása

Győrben 7-21 óráig, Sopronban és Mosonmagyaróváron 7-20 óráig tartanak nyitva a köztemetők. November… Tovább olvasom