Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

`Nívós körülményekre számíthatnak betegeink a Petz-kórház új szárnyában´

Az új kórházi szárny 11 milliárdos beruházásáról, a vészesen kevés parkolóról, az influenzaoltásról és hiányzó WC-papírról kérdeztük Dr. Tamás László Jánost. Interjú a Petz-kórház főigazgatójával.

– Az utóbbi hetekben ketten is elhunytak megyénkben influenzában. Ha jól tudom a győri kórházat eddig elkerülte a vírus, s egyetlen osztályt sem kellett lezárni, "csak" látogatási korlátozást elrendelni.

– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy mostanáig Győrt kerülte el a vírus. Öt influenzagyanús tüneteket mutató beteget kezeltünk elkülönítve a kórházban a héten, de a laboreredmények szerint egyiküket sem a vírus fertőzte meg.

Két páciens állapota ettől függetlenül súlyos volt, s lélegeztető gépre kellett őket kapcsolni.

– Ön beoltatta magát? Úgy is kérdezhetem: oltáspárti vagy sem?

– Oltáspárti vagyok, s beolttattam magam. Más kérdés, hogy az a herce-hurca, amely tavaly kialakult a vakcinák körül, nem nyerte el tetszésemet. Az ilyen ügyek mindig bizalomvesztéssel járnak, s a gyógyítás egyik alapfeltétele az erős bizalom.

Hozzáteszem: azok a kritikák, amelyek az oltóanyagszállítás túl bonyolított rendszerét illették, jogosak voltak.


Dr. Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Kórház főigazgató főorvosa. Fotó: Bertleff András.
Dr. Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Kórház főigazgató főorvosa. Fotó: Bertleff András.


"Abban reménykedünk, hogy február 26-án átadhatjuk a munkaterületet a kivitelezőnek"

Térjünk rá a több mint 11 milliárdos fejlesztésre. A Petz-kórház új szárnyának kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárás hogyan áll jelenleg?

– Lassan, de biztosan kezd célegyenesbe kerülni a közbeszerzési eljárás. Sajnos, az uniós projekteknél meglehetősen lassan őrölnek isten malmai, különösen az ilyen nagy összegű támogatások esetében.

Noha 2009 decemberében megkötöttük a támogatási szerződést, 14 hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy valószínűleg február közepén a tulajdonos megyei önkormányzat megköthesse a szerződést.

Három pályázat érkezett egyébként a kivitelezési munkálatokra.

– A beruházás első kapavágása mikorra várható?

– Mi abban reménykedünk, hogy február 26-án átadhatjuk a munkaterületet a kivitelezőnek.

Ehhez az előkészületek megtörténtek: három és fél osztályt, egy műtőt, egy nagy labort, több vizsgáló helyiséget elköltöztettünk, azaz mi készen állunk az utóbbi két évtized legjelentősebb kórházi fejlesztésére Győrben.

Vészesen kevés a parkoló a Petz-kórház körül

– Javítson ki, ha rosszul látom, de katasztrofális a közlekedési és parkolási helyzet a Petz-kórház körül. Ezen a helyzeten az építkezés várhatóan csak rontani fog.

– Kis területen, egyetlen úttal, s még kevesebb parkolóval várjuk a munkálatok kezdetét.

A vészesen kevés parkolók ügyében többször felvettük már a kapcsolatot a győri önkormányzattal, de eddig eredmény nélkül zárultak a megbeszélések.

Úgy vélem, a Petzhez hasonló volumenű kórházak közelében parkolóház építésében kell gondolkodni, a nyugat-európai példák is ezt mutatják.

Ráadásul Győr két forgalmas, sűrűn lakott negyedének a találkozásánál fekszik a megyei kórház; ez sem könnyíti az egyre nehezebben kezelhető helyzetet.

– Ezek szerint a kórház életét fenekestül felforgatja az építkezés. Készülnek erre a várhatóan nem egyszerű időszakra különleges "haditervvel"?

– Természetesen igen. Azt nem ígérem, hogy a látogatók könnyebben találnak majd parkolót, de azért minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a betegek minél előbb és gördülékenyebben jussanak el arra a helyre, ahol segítséget várhatnak.

"Hába szépek a Zrínyi utcai épületek, a fenntartásuk megfizethetetlenül drága"

Mennyiben számíthatnak modernebb, jobb egészségügyi szolgáltatásokra a páciensek, ha elkészül az új szárny?

– A sürgősségi centrumban biztosan lerövidülnek a betegutak, így a súlyos páciensek sokkal rövidebb idő alatt, centralizált helyen kapják meg a szükséges vagy akár életmentő kezelést.

Ennek az új rendszernek az üzemeltetése sokkal drágább lesz, egyelőre nincs is benne a finanszírozásban, de azt hangsúlyozni kell, hogy mindez egyértelműen a betegek érdekeit szolgálja.

Hamarosan elkezdődik a Petz-történetének egyik legfontosabb fejlesztése.
Hamarosan elkezdődik a Petz-történetének egyik legfontosabb fejlesztése.

A Zrínyi utcai telephely megszüntetése szintén megkönnyíti a betegek életét, hisz nem kell ingázniuk két különböző kezelésért a jövőben.

Ettől a tömbösítéstől gazdasági racionalizálást is várunk: hiába szépek a Zrínyi utcai épületek, a fenntartásuk megfizethetetlenül drága.

Végül, de nem utolsósorban azt mondhatom, hogy magyar viszonyok között rendkívül nívós körülményekre számíthatnak betegeink az új szárnyban.

A beruházás egyetlen hátránya talán az lehet, hogy a jövőben még szűkösebb helyen kell majd gyógyítanunk, holott a mostani állapot is messze van az ideálistól.

– Jöjjön egy provokatív kérdés: ha 11 milliárd forintból elkészül az új szárny, a mosdókban lesz ezentúl WC-papír?

– Sajnos, nem tudom megígérni, s tény, hogy most sem tudjuk biztosítani.

Nem azért, mert nem szeretnénk, hanem, mert egyszerűen nincs rá keretünk.

Tovább nehezíti ezt, hogy a mosdókból korábban gyakorlatilag minden eltűnt, az izzóktól kezdve a szappanig.

Egyre inkább elvándorolnak külföldre az orvosok

– A tervek szerint 2012 végére, 2013 elejére fejeződhet be a beruházás. Ha azonban nem történik csoda, akkor két év múlva is gondot okoz az orvosok megtartása. Meg lehet "fékezni" a vándorlási folyamatot?

– Statisztikai adatok szerint 2010-ben 1100 orvos kért olyan adatlapot, mely külföldi munkavállalási engedélyhez szükséges.

Ezzel szemben az orvosi egyetemeken csupán 800-an végeztek tavaly, s közülük is valamivel többen mint 400-an regisztráltak a rezidensi programra.

Ezekből a számokból világosan látszik, hogy egyre kevesebb orvos képzeli el a jövőjét Magyarországon. A kérdés csak az, meddig bírja el a rendszer az egyre égetőbb hiányukat.

A zöld szalag felhívás milyen véleményeket váltott ki a Petz-kórházon belül?

– Ki merem jelenteni, hogy rengeteg kolléga elfogadná ezt az ajánlatot, ha a fizetése megduplázódna a következő hónaptól.

A tervezett azonban csak a rezidenseknek biztosítaná ezt a lehetőségét.

Így mindennapossá válna az a gyakorlat, hogy a fiatal orvosok jóval több fizetést kapnának a 20-25 éve dolgozó kollégáknál, vagy akár a főnöküknél.

Ebben a formában az elképzelés csak bérfeszültségeket szülne, mely még jobban megtizedelné a magyar egészségügyet.

Olvasóink írták

  • 13. Kália 2011. február 10. 00:30
    „Egészségügy, adnék egy apró tanácsot egy tök egyszerű dologra, ami legjobb, hogy egy fillérbe sem kerül. Nem egy helyen láttam itt a kórházban, hogy időpontot kérünk, persze pár hónapra rá kapunk is. Miért kell a napi 30 embernek ugyanazt a reggel nyolc órai időpontot adni? Mindezt úgy, hogy az orvos ott van délután kettőig.Tudom, hogy mi csak emberek vagyunk, de azért több óra várakozás, többnyire állva, hát szemétség na. Az orvosnak is egyszerűbb lenne ám a munkája. Van is egy ember, aki időpontot ad, hát ennyire nehéz felosztani pl 20 perces zónákra? Rengeteg mindenen kéne változtatni, de ez pl nem kerülne semmibe, na jó azért picivel több gondolkodást igényelne :)”
  • 12. kisember1 2011. február 09. 15:57
    „Én pont ezért sem szültem itt Győrben. Inkább az István kórházba mentem Pestre. Csak páran használtuk a mosdót. Kitakarítottuk magunk után, sőt, a hölgy, aki nem bírt takarítani, mert folyton összeesett, ha hajolt, szólt és jöttek a takarítók segíteni, bekísérték, kikisérték.
    Fél óránként jött valaki ránknézni, mindenben segítettek...nem bántam meg.”
  • 11. hajni.horvath 2011. február 09. 12:59
    „Pikulics!
    Akár egészségesen használok egy toilettet,akár lábszáramon folyó vérrel,a saját higiénés igényem,hogy rendbe tegyem magam után.
    Sajnos nem mindenkinek igénye és sajnos nem lehet minden minden egyes igénytelen beteg mellé takarító személyzetet kijelölni.
    Én is jártam a nőgyógyászaton betegként,de eszembe sem jutott ,hogy az ott lévő állapotokért a kórházigazgatót,vagy az osztályvezetőt hibáztassam.
    (a rendszert viszont annál inkább,mert ha megnézzük,hogy mit költ a magyar állam a GDP-ből az eü-re a többi államhoz képest,hát megvan a probléma egyik forrása...Hogy a másik forrása meg az emberi fejekben , az önromboló életmódban és a megelőzés hiányában van,arról most ne beszéljünk...)
    Szövettan:nem a kivesszük-ránézzük-megmondjuk kategória.A minta-beágyazás min. két nap, egy nap fixálódás,egy nap beágyazás-metszés. Optimálisan a harmadik napon nézi meg mintát a patológus, a negyedik napon megírják a leletet. + a minta szállításának, a lelet postázásának ideje.Ha további immunhisztokémiai, molekuláris genetikai vizsgálatokra van szükség a diagnózis felállításához,akkor ezek plusz napok. Ha konzultációt kell kérni egy egyetemi intézettől,akkor plusz napok-hetek.Mindez természetesen csak egy minta.Csakhogy minta több száz van,patológus Győrben meg kevés.Ennyi a történet.
    Senki nem vár arra,hogy "majd csak elpusztul a beteg..." Csak éppen senki nem tud napi 240 órát dolgozni.”
  • 10. Pikulics 2011. február 09. 10:58
    „nane, otthon egészségesen használom a WC-t, a kórházban betegen, összetörve, a lábszáramon csurgó vérrel.
    A pályaudvaron szintén egészséges felnöttek koszolják össze, igy nem az igazgatót szidom.
    Van egy mondás: amilyen az osztályvezetö, olyan a rend.
    De ahogy látom (esetleg rosszul?) ezt maga nem képes felfogni.
    Nem vagyok rosszindulatu, ezért csak azt kivánom: Isten óvja a nögyógyászattól!”
  • 9. dominiim 2011. február 09. 10:30
    „Balkáni állapotok! Ide jutottunk 2011-ben ! A kilátás sem valami biztató, ha 11 Milliárd Ft, elköltése után sem
    biztatnak semmi jóval! Kiváncsi lennék arra, hogy kinek milyen terve van a Zrinyi uti kórház épületeivel, és az
    értékes telekkel!”
  • 8. nane 2011. február 09. 07:22
    „Szerintem hogy milyen a WC,az nagyban függ attól hogy ki használja.Otthon sem hagyjuk magunk után k oszosan .Vagy igen? A pályaudvarokon is rossz a helyzet ez ügyben,mégsem a Vezérigazgatót okoljuk ezért.Tény hogy van mit javítani, tény hogy a kihelyezett Wc papírokat,csaptelepeket, villanyégőket embertársaink ellopják.Szintén az eü-i kultúráltságot mutatja, hogy ki használ betétet,ill. rongyokat.És, igen legközelbb orvost is vihetünk meg nővért, mert ha nem becsüljük őket akkor elmennek oda, ahol anyagi és erkölcsi megbecsülést egyaránt kapnak.”
  • 7. Pikulics 2011. február 09. 01:58
    „nane
    ha nem tudná, Hippokratesz-re tesznek esküt az orvosok, hogy segitenek a betegeken.
    Hipokrita eskü a fuseránsok farizeusok esküje.
    Tehát mi köze Hyppokratesznek a WC-hez? Voltaképpen semmi, de lehetne. A Máltai Lovagrend tudott a higéniáról, pl. az ételt is ezüstön szolgálták fel, Avicenna még régebben szintén ismerte a higéniát.
    Györben az hottentotta szó, legfeljebb csak a személyzeti WC-n ismerik.
    Ha igy megy tovább, legközelebb klopapiron kivül orvost is vihetünk a kórházba?”
  • 6. nane 2011. február 08. 21:31
    „Hyppokratesznek miköze a WC-khez?”
  • 5. janika 2011. február 08. 18:45
    „Hát az új "szárny", hát az lehet, hogy, vagy tollas vagy a nélkül lehet repülni.”
  • 4. Pikulics 2011. február 08. 16:19
    „Igazgató-föorvos Ur!
    Látogasson el legalább egyszer valamelyik nögyógyászati WC-be! Ha európai szintünek tartja, akkor nagyon el kell csodálkoznom. A betegekböl döl a vér, a WC-k mocskosak és véresek, takaritatlanok, mint egy rosszabb vágóhidon.
    Az egészségügyi betét sok betegnél ismeretlen fogalom, helyette rongyokat mosogatnak és száritgatnak a fütötesteken.
    Borzalom.
    Megjegyzés: egy szövettanira miért kell hat-nyolc hetet reszketve várni? Remélik, ennyi idö alatt csak kinyulik a beteg? És akkor WC papirra sem kell annyit költeni! Ön Hipokrita esküt tett annak idején?”
  • 3. kisember1 2011. február 08. 14:27
    „2 hetes sírdogáló kisgyermekemmel a kezemben (ugyanis nem tudtam kire hagyni), szülés utáni mindenféle nyvalyámmal, brutális epegörccsel, sürgős beutalóval 6 órát várattak...köszönöm.”
  • 2. Infamous 2011. február 08. 12:06
    „inkább a várólistákat kellene csökkenteni, az orvosoknak és nővéreknek normális fizetést adni...”
  • 1. antalszabo 2011. február 08. 06:39
    „Tisztelt Szerkesztő Úr!

    Szépen kérem, legközelebb tisztelje meg az Urat azzal hogy, legalább a nevének kezdőbetűjét írja nagy betűvel.

    Isten malmai ugye????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb trükkös csalók a megyében: a pénzt elveszik, laptop sehol

Olcsó húsnak még híg sem lett a leve: ügyes csalók laptopot ígértek, s 125 ezer forinttal… Tovább olvasom