Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Nincs üvegbetétdíj? Hívja a főnököt!

Győr-Moson-Sopron - Csak annak a vevőnek jár vissza az üvegbetétdíj, aki hívja a főnököt? Bizonyára nem minden esetben, de olvasónk és a civil fogyasztóvédők is ezt tapasztalták. Érdemes tehát ismerni a jogszabályokat és azokra hivatkozni.
A betétdíj visszajár címmel június 9-i számunkban már ismertettük egy olvasónk panaszát: amikor megvette az üveges terméket, felszámították neki a betétdíjat, de vissza már nem akarták fizetni. Holott az üzlet köteles az általa betétdíjjal árusított termék visszaváltására és azt készpénzben kell kifizetnie. Tehát az is szabálytalan, ha a fogyasztóval le akarják vásároltatni. Sőt, például ha az üzlet csak Borsodi sört árul, attól még köteles visszaváltani a Soproni sör palackját is, ha a kettő teljesen egyforma.


„Elteszik a pénzt?"

A cikk nyomán többen is megkeresték szerkesztőségünket. Megköszönték a tájékoztatást, ugyanis abból tudták meg, hogy eddig helytelenül járt el velük szemben az üzlet már azzal is, hogy levásároltatta a betétdíjat. Egyik olvasónk pedig meglepő gyakorlatról számolt be: „Éppen hat üveget vittem vissza háromszázhatvan forint értékben. Közölték velem: már nem betétdíjas. Tessék? Amikor veszem, akkor az, amikor visszahozom, már nem? Mikor mondtam, hogy feljelentem őket a fogyasztóvédelemnél, odajött egy kisfőnökszerűség és azt mondta, hogy »inkább fizessük ki a hölgynek a betétet, mert ha a hatóság büntet, az drágább lesz«. Közben jött egy másik vevő, ott utasították el előttem annak az egy üvegnek a visszaváltását, amit hozott. Erre nem is mondok semmit, mert a betétdíjat továbbra is felszámolják a vásárlásnál és valaki csak elteszi azokat a hatvan forintokat."


Csak határozottan

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének tagjai kérésünkre több helyen maguk is kipróbálták, úgy járnak-e el az üzletek a vevőkkel, ahogy azt olvasóink jelezték. Horváth László elnök ismertette velünk tapasztalataikat, miszerint őket is a visszajáró betétdíj levásárlására akarták mindenáron rábeszélni. Mivel a civil fogyasztóvédő tudta, hogy ez nem szabályos, megkereste a főnököt, aki rögtön intézkedett a betétdíj kifizetéséről. Sőt, látványosan hangoztatta: már hányszor felhívta arra beosztottjai figyelmét, hogy pénzben kell kifizetni a betétdíjat. A tanulság: ha nem kitartó, ha nem határozott a vevő, nem biztos, hogy szabályszerű elbánásban részesül, nem biztos, hogy megkapja pénzét.

Olvasóink levelei arról tanúskodnak, hogy a betétdíj visszaváltása nem megy mindig simán. Fotóillusztráció: H. B. E.
Olvasóink levelei arról tanúskodnak, hogy a betétdíj visszaváltása nem megy mindig simán. Fotóillusztráció: H. B. E.

Szeptemberben folytatás

– Ha tudják a vásárlók, mi jár nekik és azt határozottan leszögezik, akkor szinte mindig veszekedés, eljárás kezdeményezése nélkül is elérik, hogy betartsák velük szemben a szabályokat. Ezért hangoztatjuk, hogy tudatos fogyasztókká kell válnunk – összegezte véleményét Horváth László és hozzátette: szeptemberben megyénk többtucatnyi üzletében kipróbálják egyesületük tagjai, hogy működik az üvegbetétdíjak visszaváltásának gyakorlata. Nem ellenőrizhetnek, büntethetnek, de szakértőik fogyasztói szemmel felmérést készíthetnek. A tapasztaltak alapján pedig társadalmi szervezetként bejelentést tehetnek a fogyasztóvédelmi hatóságnál, békéltető testületi eljárást kezdeményezhetnek.


Hívhatják a hatóságot!

A fogyasztóvédelmi hatóságtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy hozzájuk nem érkezett bejelentés üvegbetétdíj miatt, de ha ezzel kapcsolatos hibás eljárást tapasztal a vevő, hívhatja a 96/329-244-es számot. Ha megmondja, melyik üzletről van szó, oda a hatóság kiküldi ellenőrizni szakembereit. Ha a „próbavisszaváltás" során bizonyítást nyer a helytelen gyakorlat, kötelezik annak megszüntetésére az üzletet, s meg is büntethetik.

Olvasóink írták

  • 6. Farkas józsef 2008. július 04. 21:30
    „Szeretném a véleményemet kinyilvánitani azért az nem egésszen ugy van ahogy a vevő mondja, az üveg vissza váltásnál .Ők a TECKO láncban megvesszik az akcios sört és a kisüzleteket meg elárasztanák üvegegekkel mert nálunk alig vásárolnak. A METRO is csak számla elenébe vesszi vissza tölünk az üvegeket ha nincs meg a számla nem reklamálhatok és elhozzok 3 láda sőrt nem vesz vissza 10 láda üveget valahogy másképkellenne szabályozni nem csak a kis üzleteket büntetni egy vállalkozó”
  • 5. Goldmund 2008. július 04. 10:59
    „Győr, régi Interspar és "árkádos" Interspar: mindkét helyen levásárolandó blokkot adnak, ráadásul az "árkádos" blokkját a régiben nem lehet levásárolni (fordítva igen).
    Egyébként azért kéne inkább visszaváltható üveget/palackot venni, mert abból nem képződik hulladék. Én ezért sosem veszek dobozos sört.”
  • 4. mirror 2008. július 04. 09:57
    „de ugye azt senki sem gondolja, hogy ez nem felsőbb utasításra történik...”
  • 3. HáTé 2008. július 04. 08:30
    „E havi tapasztalataim : Budapesti Állat- és Növénykert: aranyárban az üdítőital, a műanyag palack betiltva. Vegyünk hát üvegeset. Visszaveszik, de nem adják vissza a betétet. Fél óra séta után az üveggel, csak lerakjuk egy másik pavilonnál. Kaptunk érte 20 ft-ot. Vág, Coop ABC: hiába szabvány a boros- vagy sörösüveg, ha nem passzol a készleten lévőhöz a címke, nem veszik vissza. Egyébként a betétdíjakat készpénzben visszaadják, nem kell levásárolni.”
  • 2. Egy Soproni 2008. július 04. 07:47
    „INTERSPAR

    SOPRON
    LACKNER KRISTÓF UTCA

    TUBORG Green sör eladva 24 forintos üvegbetéttel - az üvegautomata PEDIG NEM VESZI VISSZA.

    A betétdíjat csak az áruház egyik vezetőjét kérve kaptam vissza, aki azt is igérte, hogy az automatát átprőgramozzák, hogy ezt az általuk betétdíjasan eladott üveget is vegye visza.

    ENNEK ELLENÉre-Négy nappal később újra megismétlődik az egész!!!!!!!!!!”
  • 1. mtt 2008. július 04. 06:41
    „Bevett gyakorlat, hogy a betétdíjat nem akarják visszaadni. Én személy szerint nem is vásárolok betétdíjas terméket ( ha lehetséges) pont ezek miatt a visszaváltási procedúrák miatt. Sörből, bár ritkán vásárolok, a dobozost szoktam, praktikusabb is, könnyebben szállíthatóbb is, nem törik stb.Olyan, hogy egyik fajtát visszaveszik, másikat nem, az abszurd, a 0,5 l-es sörösüveg etalon, mindenhol ugyanolyan és ugyanakkora. Egyébként csak azon csodálkozom, hogy egy olyan nagyvárosban, mint Győr, mégis meg merik tenni a boltvezetők, hogy -tényleg nem nagy összegeken, mint ez a betétdíj is, - felvállalják a rizikóját egy esetleges büntetésnek... Érthetetlen. Még egy kisebb faluban nincs akkora kockázata a dolognak, ott személyesen ismer mindenkit a boltos, de egy megyeszékhelyű városban?? Szerintem meg igenis büntessék meg az ilyet, aki szándékosan károsítja meg a vásárlókat. Mindenki (legalábbis a többség) megdolgozik a pénzéért, nem ajándékba kapja, akkor joggal várja el, hogy becsülettel, emberhez méltó modorban(!) szolgálják ki és ne csapják be.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliók a parlagfű ellen

Régió - Több mint 90 pályázat érkezett a régióban a Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi… Tovább olvasom