Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Nincs olyan, hogy a győztes mindent visz

A győri MSZP-frakció ragaszkodik a városi vagyon közös felügyeletéhez, s fontosnak tartja, hogy a demokráciában a kisebbségnek is vannak jogai.
A frakció pénteki sajtótájékoztatóján Balogh József országgyűlési képviselő a városháza Fidesz-frakcióját „politikai haramiák bandájának" nevezte.

Az MSZP közgyűlési frakciója nevében Eredics Imre frakcióvezető sajtótájékoztatón reagált a fideszes képviselők szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra és a csütörtöki közgyűlésen történtekre. A képviselő hangsúlyozta: a demokrácia szabályai szerint nincs olyan, hogy a győztes mindent visz. – Ezt hívják a történelem tanúsága szerint bolsevizmusnak. Demokráciában a kisebbségben maradottaknak is vannak elvonhatatlan jogai. Az MSZP ennek betartását kéri, követeli. Mert hisszük, hogy még akkor is demokrácia maradt Győrben, ha a Fidesz lett a választások győztese – hangsúlyozta Eredics Imre.

A frakcióvezető szerint a Fidesz szemforgató módon sértettet játszik, bocsánatkérést követel, egyúttal megtoldja fenyegetéssel. – Ha nem engedünk, visszaveszi azt is, amit eddig kínáltak. Ez történt a csütörtöki közgyűlésen is. Ellenfeleiket vádolják hazaárulással, hazudozással. Holott ők közölnek hamis számokat – fejtegette Eredics Imre, amit számadatokkal igyekezett bizonyítani. A csütörtöki közgyűlésen történtek bizonyítják, hogy sem a KDNP, sem a város polgármestere nem ért egyet a Fidesz - frakcióval. Hozzáállásuk mutatja, hogy ők konstruktívak, a város érdekeit veszik figyelembe.

A tárgyalásokat is csak a polgármester és az MSZP veszi komolyan – mondta többek között Eredics Imre. A frakció szóvivője, Gergely Zoltán megjegyezte, tudomásuk van arról, hogy a Pannon-Víz zrt.-vel kapcsolatos döntésre Budapestről, illetve Brüsszelből érkezett utasítás a Fidesz-frakcióhoz. A sajtótájékoztatón jelen lévő Balogh József országgyűlési képviselő szót kérve hangsúlyozta: az MSZP-nek tulajdonított korábbi kijelentéseket ő tette, de nem kér bocsánatot. Ezzel szemben még keményebb megfogalmazást tett: „A győri Fidesz-frakció nem több, mint politikai haramiák bandája."

FIDESZ-REAGÁLÁS KÖZLEMÉNYBEN

Balogh József győri expolgármester kijelentéseire a Fidesz-frakció két vezető politikusa Simon Róbert és Németh Zoltán önkormány - zati képviselő a következő rövid közleményben reagált: „Balogh József idegrendszerét valami nyilván nagyon megviselhette, ezért a hét végére kellemes pihenést és hasznos feltöltődést kívánunk a részére! "
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Volt feleségére gyújtotta a lakást

Még alig szabadult, s másodszor is kis híján megölte volt feleségét egy veszprémi férfi, akinek bűnperét tegnap bírálta el a Győri Ítélőtábla. Tóth Gyula ezúttal rá akarta gyújtani a házat a sértettre. Tovább olvasom