Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Nevek a véradónaptárban

Győr - Egy hete a Kisalföld sajtóházába hirdettünk nyilvános véradást. Amint arról örömmel be is számoltunk, meglepően sokan jelentek meg, sőt, voltak, akik ki sem tudták várni a sorukat. Ezt pótlandó szervezett akciót tegnap a Hödlmayr Hungária Logistics.
A győri cég közel ötven munkatársa adott tegnap reggel vért a győri Regionális Vérellátó Szolgálatnál. Az önkéntesek egy része egy hete a sajtóházas véradásra is eljött, s akik akkor nem nyújtották karjukat, most csoportosan keresték fel a véradó állomást. Akad bizony olyan cég, amelynél nem örülnek, ha dolgozóik véradással töltik idejüket. Ezzel szemben a Hödlmayr vezetése személyenként ötezer forintos vásárlási utalvánnyal ösztönözte az önzetlenségükről tanúságot tevő munkatársait.

– Cégünk humánpolitikájához hozzátartozik a másokra történő odafigyelés és a szociális ellátások palettájának színesítése – fogalmazott Fenyő Andrea, a Hödlmayr személyügyi vezetője, aki az ötlet kipattanásától kezdve azért szurkolt, hogy a kollégákhoz érő körlevélnek minél nagyobb foganatja legyen. – Munkatársaink folyamatosan jelentkeztek, a száznyolcvan telephelyi dolgozóból negyvennyolcan itt vannak.

Életmentők: Balról Liszkai Melinda asszisztens, Vígh Zsolt, Koósa Mihály és Botka Szabolcs, véradás közben.Fotó: H. B. E.
Életmentők: Balról Liszkai Melinda asszisztens, Vígh Zsolt, Koósa Mihály és Botka Szabolcs, véradás közben.Fotó: H. B. E.


Iván György ügyvezető igazgató egy hete a Kisalföld-sajtóházban mutatott személyes példát – neki úgy tűnt, a közösség megtette a hatását. Ezért támogatta a nemes ügyet azzal is, hogy a véradók vásárlási utalványt kaptak.

A cégnél sokan először adtak vért, köztük Hollós Attiláné, aki végül pár mondatos személyes rábeszélésre adta be a derekát. A munkaügyi referens szerint vállalatát, a közösséget minősíti a vállalás és az a tervük is, hogy legközelebb már kiszállásos véradásra is vállalkoznak a cégnél, ide pedig majd várják a partnereket, a családtagokat is.
Felfrissül a test

Kiss Lászlóné, a véradásszervezők csoportvezetője szerint a véradás a testnek olyan, mint a szobának a szellőztetés: az emberi test is megkívánja a frissítést, az egészséges szervezet esetében pedig ennek legjobb módja a véradás. Öröm, hogy a kánikulában is vannak olyan cégek és emberek, akik kaphatóak az önzetlen segítségre. Optimális esetben hetente 370–380 egység levett vérrel számol a szolgálat – ezt Győrben 100–150 egységgel általában túlteljesítik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mégiscsak lesz tető!

Tápszentmiklós - Egy nap, ennyi és emberek jó szándéka kellett ahhoz, hogy a rossz hír jóra… Tovább olvasom