Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Neupor Zsolt: Elég a semmittevésből

Győr - „Ellenzékként új hozzáállást akarunk képviselni, nem mondunk mindenre durcásan nemet. Összeszedtük magunkat lelkileg, szervezetileg és politikailag is" – nyilatkozta lapunknak Neupor Zsolt, a Magyar Szocialista Párt győri elnöke.

– Tizenhárom hónap telt el az önkormányzati választások óta, amit a jobboldal előszeretettel aposztrofál az MSZP történelmi vereségeként. A Kisalföld októberben publikált reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a helyzet az önök szempontjából nem javult: a választani tudó biztos szavazók 65 százaléka a Fideszre, 27 százaléka az MSZP-re szavazna. Mit szólt ehhez?

– Az ilyen közvélemény-kutatások alapvetően az országos pártszimpátiákat és nem a helyi politikai viszonyokat tükrözik. A baloldali kormány nehéz politikát visz, amiben egyelőre nem az építkezés dominál. A felmérés ezt a tendenciát mutatja.

– Az MSZP ön szerint tehát Győrben jobb eredményt érne el egy most vasárnapi választáson, mint ami a számokból kitűnik?

– Ha viccesen akarnék válaszolni, azt mondanám, csak egyet tudnánk rontani... (Az MSZP egyetlen egyéni mandátumot szerzett 2006 őszén Győrben – a szerk.) Igen, úgy látom, hogy nem szerepelnénk annyira rosszul.

– Mivel töltötte az elmúlt egy évet a győri MSZP?

– Az ellenzéki szerep tanulásával. Nem kell véka alá rejteni, hogy megrázta a pártot a választási vereség. A számvetés időszaka néhány hónapig tartott, megvizsgáltuk, mi eredményezte a kudarcot. Ellenzékként új hozzáállást akarunk képviselni, nem mondunk mindenre durcásan nemet. Markáns ügyekkel szeretnénk foglalkozni, amit az utóbbi hetekben a választók is tapasztalhattak akár helyiadó-csökkentési, akár fejlesztési elképzeléseink ismertetésekor. Összeszedtük magunkat lelkileg, szervezetileg és politikailag is.

– Mire jutottak: inkább a megszorításokon és az őszödi beszéden múlt a győri vereség, vagy a helyi hibákon?

– Az országos helyzetet nehéz lenne figyelmen kívül hagyni, hiszen földcsuszamlásszerű jobboldali győzelem született az országban, de önkritikusan meg kell állapítanunk: nem jól vittük végig a polgármesterjelölt-állítást és a kampány egy részét. Nem szabad elfelejteni, hogy az 1994 és 2006 közötti Győr emblematikus figurája Balogh József volt. Az MSZP-ben mindenki második Balogh Jóskát keresett, ami rányomta a bélyegét a jelöltállításra. Nem biztos az sem, hogy a mi pártunkra jellemző demokratizmus mindig a legjobb megoldást hozza.

– Elégedett a közgyűlési frakció munkájával?

– Ebben az egy évben elsősorban a pártra koncentráltunk. Újra létrejöttek azok a kis műhelyek, amelyek szakmai anyagokat készítenek, amelyeket megpróbáltunk hatékonyabban kommunikálni. A következő időszak a frakció megerősítéséről szól.

– Ez mit jelent?

– Bizonyos képviselők újra markánsabb politikai szerepet kapnak, de azt is: nem biztos, hogy 2010-ben ugyanilyen összetételű lesz a frakció.


Neupor Zsolt. Fotó: Bertleff András

– Az utóbbi hetek legnagyobb győri ügye a városi közszolgáltató cégek tervezett összevonása volt. Nem luxus, hogy egyetlen szocialista – és fideszes – politikus sem volt kíváncsi Nyíri László, a debreceni holding alapító elnök-igazgatójának múlt heti előadására?

– Nem tudok róla, hogy kaptunk volna meghívót az eseményre. A holdingügyben a miénk a legvilágosabb álláspont, ami szakmai és politikai érvekkel is alátámasztott.

– Azaz a holding létrehozása ellen vannak.

– Nem ezt mondanám. Győzzenek meg bennünket, hogy ez a jó megoldás, de többmilliárdos vagyon esetében nem személyes szimpátia és újságban olvasott vélemények, hanem számítások és koncepció alapján kell dönteni. Ilyen anyagok egyelőre nem készültek. Személyeskedésbe hajló, kicsit óvodás politikai megnyilvánulásokon kívül nem hallunk semmi mást. A holdingügy egyébként csak a jéghegy csúcsa, ami lakmuszpapírként mutatta meg a városházi ellentéteket. A tapasztalt fideszes politikusok kissé frusztráltak, mert lassú Győr szekere. Rajtuk kívül működik egy agresszív, az országos politikát helybe hozó fideszes csapat, amely hangszergyártó céggel és ki nem fizetett éttermi számlákkal borzolja a győriek idegeit, és van egy harmadik csoport a polgármester körül. Ezek sajátos konfliktusa vetül a holdingra.

– Az MSZP nem aktivizálta magát túlságosan ebben az ügyben. Mosolyogva szemlélték, miként marakodik a Fidesz és Borkai Zsolt?

– Nem, csupán csodálkoztunk. A győriekkel együtt nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy a polgármester és az őt támogató frakció hajba kap. Nem beszélgetnek házon belül? – kérdezhetnénk. Vártuk, hogy a vita előbb-utóbb a szakmai kérdésekről szól, eddig hiába.

– Szavaiból úgy tűnik, hogy a városvezetés eddigi munkáját korántsem ötösre értékeli.

– Így van. Amitől féltünk, beigazolódott: túlságosan tapasztalatlan a városvezetés, és nem tudnak mit kezdeni Győrrel. Nagyon hiányoljuk a markáns döntéseket.

– A Széchenyi tér tervezett felújítása és a marcalvárosi uszoda bejelentett felépítése nem az?

– Az előbbire már az előző vezetés is kész tervvel rendelkezett, az utóbbira pedig szerepelt pénz a város 2005-ös költségvetésében.

– Erre mondja azt a jobboldal, hogy egyik beruházásból sem lenne semmi ebben a ciklusban, ha nincs a tavaly októberi hatalomváltás.

– Annak bejelentése, hogy építkezni fogunk, nem markáns döntés. Utána még hosszú az út a befejezésig. Mi mindenesetre konstruktívan álltunk a dolgokhoz. Megszavaztunk olyan előterjesztéseket, amelyeket az ellenzék általában nem szokott.

– Például?

– Ilyen volt a tavalyi távhődíj- emelés vagy a Rába-részvénycsomag eladása. Ugyanakkor azt mondjuk: elég a semmittevés politikájából. Vissza kell térni ahhoz, ami tizenhét évig jellemezte Győrt: közösen, sokszor viták árán, de megegyezéses városvezetésre van szükség. Tisztában vagyok azzal, hogy az országos bizalmatlanság légköre leszivárgott ide is. Lehet, hogy ezt csak egy várospolitikai megállapodás tudja feloldani, amelyben bizonyos ügyeket – például az oktatást, a fejlesztéseket – kivesszük a pártpolitikai mezőből.

– Tudja az MSZP, hova akar eljutni Győrben 2010-ig?

– Személyes credóm, hogy nem csak a mának kell politizálni. Stratégiánk célja, hogy három év múlva újra baloldali városvezetése legyen Győrnek. Azzal, hogy az országos politika szele hogyan fordul, ráérünk a 2010-es országgyűlési választások előtt foglalkozni, szervezetileg és személyileg azonban készen kell állnunk. Bármi történjék, az MSZP-nek markáns politikusokat megjelenítő, világos politikát kell képviselnie.

– Úgy értsem, hogy már most gondolkodnak a polgármesterjelölt személyén?

– A tavalyi önkormányzati választás egyik nagy tapasztalata az volt, hogy ilyen döntéseket nem jó az utolsó pillanatban meghozni.

Olvasóink írták

  • 1. Cseter János 2007. december 06. 17:22
    „"Négy évig nem csináltunk semmit" -mondotta a vezér! Szerintem az semmi, hogy" elk....k"? Igaz ez a fiataloknak nem munkka, hanem élvezet!Persze ez a "semmit tevés" is elég jól jövödelmezett! Nem értem, akkor minek törnék maguk az MSZP házatáján? Az AUDI-kat nem kell tolni, van arra fizetett sofőr bőven, fekete esernyős siserehad is akad!Nem is beszélva a hübéri kasztokról!
    Szerintem a munkát hagyják a szakemberekre! Jobb, ha attól messze állnak, amikor verik a nyálukat! A hivatalokban dolgozó embereket hagyják élni a rájukbízottakkal! Az eddigi vissaélésekből már bőven elég! Persze, azt senki sem tíltja meg, hogy a saját portájukon ne sepregessenek, sőt, ha máshol is találnak sepregetni valót, akkor azt is tegyék meg! Persze, ha merik!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri közlekedési információk

Útfelújítások és sávlezárások lassítják a forgalmat Győrben. Autósoknak különösen fontos információ… Tovább olvasom