Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Neupor jött, Eredics ment

A Magyar Szocialista Párt győri szervezete tisztújító közgyűlésén Neupor Zsoltot választotta meg elnökének.
Neupor Zsolt
A győri MSZP sajtótájékoztatón jelentette be szerdán, hogy a hét elején új elnököt és elnökséget választott. A hivatalos névsor a következő: a városi elnök Neupor Zsolt, az alelnökök Balogh Imre és Németh Árpád; az elnökség tagjai pedig Gergely Zoltán, Molnár Ákos, Némethné Jankovics Györgyi, Szalainé Glázer Tímea és Pádár László. Eredics Imre, a győri közgyűlés MSZP-s frakcióvezetőjeként automatikusan tagja az elnökségnek.

A névsor „a folyamatosságot és a generációk közötti együttműködést" példázza – mondta tegnap minden érdekelt, köztük Balogh József volt győri polgármester, országgyűlési képviselő. Kérdésre válaszolva az új elnök azt mondta, az októberi önkormányzati választásoknak – amely a jobboldal elsöprő győzelmét hozta Győrben is – közvetlenül nincs köze az új névsorhoz, így Eredics Imrét sem emiatt nem választották meg újra.
A Kisalföld azért utánajárt a háttéralkuknak...

Az októberi önkormányzati választások után a párton belül nyílt titok volt, hogy Eredics Imre győri MSZP-elnök nem indul újra a januárban esedékes választáson – mondták párton belüli forrásaink. Nem kis meglepetést keltett ezért, amikor kiderült, mégiscsak harcba száll az elnökségért. Bár ez nem tűnt eretnek gondolatnak, hiszen Eredics Imre támogatottsága még mindig jelentős az MSZP-n belül. Ez a kijelentés még akkor is igaz, ha a közelmúlt két szavazását nézzük, amikor Eredicset a polgármester-jelöltségről előbb Kadler Gusztávval, majd Kun Andrással szemben leszavazták.

A január 15-i tisztújítás előtt tehát két esélyes jelöltről lehetett tudni, az egyik Eredics Imre, a másik Neupor Zsolt volt. Utóbbi 29 éves, jogász, nevét a választási kampány során ismerte meg a tagság. Ahogy a párton belül mondják: Kun András köréhez tartozik, de jó viszonyban van Molnár Csabával, az MSZP megyei elnökével is, aki szintén győri és szintén a fiatal generáció tagja.

Úgy tudjuk, egészen az utolsó hétig komoly tárgyalások zajlottak a háttérben, amelyeknek az lett a vége, hogy Neuport sikerült meggyőzni: most még ne induljon az elnökségért, legyen „csak" ügyvezető alelnök, cserébe két év múlva – a soron következő tisztújítás után – már ő vezetheti a győri MSZP-t. Ez a megállapodás egészen hétfő délelőttig érvényben is volt. Ekkor azonban egy körlevél indult útnak a tagságon belül, az MSZP Progresszív Alapszervezeti Műhely (ProgrAM) fejléces papírján. A ProgrAM-ról még a párttagok sem tudnak sokat, a levél mindenesetre Eredics Imre mellett kampányolt. Nem is emiatt volt érdekes, hanem mert komoly kritikával illette a már említett polgármesterjelölt- választást s az őszi kampányt. Pontosan idézzük: „A 2006-os őszi választások nekünk, győri szocialistáknak megalázó vereséget hoztak.

Ebben szerepe volt az országos helyzetnek, de – immár külső elemzők által is igazoltan – szerepe volt az általunk állított, de jelölésre előkészítetlen, nyilvánosság előtt felépítetlen polgármesterjelöltnek és az átütő erő nélküli helyi kampánynak. E második kampányt az elsővel ellentétben nem az SZMSZ szerinti választási bizottság vezette (Erediccsel az élen – a sz erk.), hanem egy általunk ismeretlen öszszetételű csapat (itt volt Neupor kampányfőnök – a szerk.). A győri MSZP véleményünk szerint fejjel rohant a falnak. Nem csoda, hogy most nincs gazdája a vereségnek" – áll a levélben. Ahogy a párttagok mondták, ez a levél „ütötte ki a biztosítékot". A végeredmény az lett, hogy a megállapodás felbontatott, Eredics mellől a legfontosabb támogatók kihátráltak, s ő az utolsó pillanatban visszalépett a jelöltségtől. Egy kevésbé ismert párttag indult helyette. Hétfő délutántól éjfélig tartott a szavazás – nem a vita, hanem a kötelező előírások betartása miatt húzódott el odáig –, a soha nem látott számú résztvevők (több száz küldött) Neuportot választották meg elsöprő többséggel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borkai zsolt vállalkozók között

Év eleji fórumára hívta meg a megyei kereskedelmi és iparkamara Borkai Zsolt polgármestert, ahol a városvezető a vállalkozókat érintő témákban válaszolt a cégvezetők kérdéseire, többek közt a közlekedéssel és a bevásárlóközpontokkal kapcsolatban. – Hivatalba kerülésem óta rengeteg gazdálkodó keresett meg, számos ötletről számoltak be és együttműködési készségükről tettek bizonyságot-kezdte Borkai. Tovább olvasom