Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Német nemzetiségi napok Fenyőfőn

Négy kórus, két tánccsoport vett részt a hétvégén Fenyőfőn tartott német nemzetiségi nap rendezvényein. A megyeszékhelyt a helyi német önkormányzat kulturális egyesülete képviselte.
Német nemzetiségi népviselet: A fenyőfői találkozón a lókúti és a hárskúti asszonyok öltözetét is megörökítették a győriek.
Alig három éve alakult az egyesület kórusa, két éve a harmonika-zenekara, ám máris nagy hírnévre tettek szert a régióban. Fenyőfőre a hidegkúti, lókúti és hárskúti énekkarokkal együtt kaptak meghívást, emelendő a nemzetiségi nap fényét.

Helybeliek, turisták és elszármazottak

– Mi, győriek már a délután egy órakor kezdődött szentmisén részt vettünk, ahol németül is énekeltünk – elevenítette fel a történteket Klesitz Dénesné, a győri német önkormányzat elnöke. – A többi kórus ezt követően csatlakozott hozzánk a fenyőfői önkormányzat vendégházánál, innen vonultunk ünnepélyesen, népviseletbe öltözve a vendéglő udvarára.

Körülbelül három-négyszáz vendég érkezett erre a napra a községbe, a fellépőkön kívül a faluból elszármazottak, családjuk, barátaik, a szomszéd községbeliek és természetesen turisták, hiszen a bakonyi község kedvelt kirándulási célpont.

Az ünnepséget a Heimat, azaz Haza című nosztalgikus népdal közös eléneklésével kezdték, majd a vendégegyüttesek műsora következett, egészen az esti vacsoráig, amelyet bál követett. Klesitz Dénesné a fenyőfőihez hasonló vendégeskedések járulékos hasznaként említi, hogy ilyen alkalmakkor mód nyílik a kölcsönös daltanulásra, hagyományok felelevenítésére.

A magyart is járják

A mostani nemzetiségi napon például a hidegkútiak szereplése volt kellemes meglepetés: kórusuk, tánckaruk alig egy éve alakult, sok fiatallal, és a német táncok mellett a magyart is járják. Ezért a győriek már meg is hívták őket október 11-ére, a már hagyományossá vált őszi nemzetiségi kultúrfesztiválra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feljelentéssel zárult a születésnapi szórakozás

Fia születésnapját akarta ünnepelni egy nyalkai férfi szombat éjjel a győri Püspökerdőben tartott… Tovább olvasom